Gyerek

Eladta a diákjai rajzát egy tanár, rengeteg pénzt keresett velük

Ebben a történetben nemcsak a gyerekek voltak kivételesen kreatívak, hanem a tanáruk is: a szebb rajzokat jó pénzért árulta a neten.
2024. Február 18.
gyerekrajz

Egy kanadai, művészettörténetet és rajzot tanító pedagógus saját webshopot készített, ahol a diákjai jól sikerült rajzaival díszített bögrégeket, telefontokokat, pólókat és ezekhez hasonló használati tárgyakat lehetett vásárolni, nem túl szerény összegért.

A gyerekek vették észre, miben sántikál

Néhány nappal ezelőtt az egyik felsős diákja bukkant rá a különleges online boltra, melynek bemutatkozó részében Mario Perron (a szóban forgó tanár) azt írta magáról, hogy autodidakta módon tanul rajzolni, és nagy művészetrajongó. A baj az egészben az, hogy sem a gyerekek, sem a szülők nem tudtak arról, hol végezték a tanórákon született alkotások, arról pedig végképp nem volt sejtésük, hogy a tanáruk ebből egyre nagyobb hasznot húz.

A portékákért átlagosan 30 ezer forintnak megfelelő összeget kért a leleményes pedagógus, aki a gyerekek keresztnevét is beleszőtte az általa kínált rajzok címébe (például Julia’s Creepy Portrait, Charlotte’s Creepy Portrait stb.), február 12. óta azonban köddé vált az online bolt és az összes hozzá tartozó, közösségi oldalon működtetett profil.

Az, hogy eltávolította a webáruházat, természetesen nem győzte meg a szülőket, akik meglehetősen indulatosak és magyarázatot követelnek mind a tanártól, mind az iskolától. 

„Képzeld csak el: hazajön a 13 éves fiad a suliból, és elújságolja, hogy a művészettanára árulja a rajzaikat, nem is kevés pénzért. Elképesztő! Biztos vagyok benne, hogy nem csak én szeretnék feltenni pár kérdést ennek a tanárnak” – írta az egyik dühös szülő, akihez természetesen tucatnyian csatlakoztak.

Az iskola a felháborodott szülők megkeresése nyomán vizsgálatot indított, annak részleteibe pedig egyelőre nem engedtek betekintést. Annyit sikerült megtudnia a szükőknek, hogy a bajba keveredett tanár eddig nem nyilatkozott az őt ért vádakkal kapcsolatban, mert épp a Maldív szigeteken tartózkodik…

Nyitókép: M.T., Forrás: Via