Fotó: Fülöp Máté
Többször írtam már azokról a helyzetekről, amikor a gyerek fejlődésében egyszer csak egy hatalmas ugrás következik be. Akinek kisbabája van, még nem is tudja talán, hogy a gyerekek nem folyamatosan nőnek, szépen-lassan cseperednek. Á, dehogy! Olyan, mintha nem történne semmi hónapokig, aztán egyszer csak ránézel a gyerekedre, és kiderül, hogy tíz centivel nagyobb. Egyik nap még babusgatod, a másik nap nem hagyja, hogy hozzáérj. Könyörögsz neki minden reggel, hogy öltözzön fel, egyszer csak megjelenik felöltözve és megfésülködve, sőt, a fogát is megmosta. Mi történt? Hova tűnt az én kisbabám? – teszi fel a kérdést magának a gyanútlan szülő.
Én is feltettem ma reggel magamnak ezt a kérdést, mivel a gyerek magától végigcsinálta a teljes reggeli rutint. Hét hosszú év után ez is bekövetkezett. Mármint nekem volt hosszú, nem neki. Nagy öröm és büszkeség. De itt lebeg a kérdés: hogyan tovább ezután?
Felszabadul az idő, felszabadul az energia, felszabadulnak a gondolatok. Van tér a cselekvésre, a gondolkodásra, az énidőre. Ijesztő lehet, hogy naponta viszonylag jelentős időablakokat kell betöltenünk értelmes (vagy értelmetlen) cselekvéssel. Még akkor is ijesztő, ha tulajdonképpen tele vagyunk tervekkel.
Nekem mindig is sokkal több tervem volt, mint amennyit egy élet alatt megvalósíthatok. Újabb és újabb kalandokba vetem bele magam, és mostantól ez még inkább így lesz. Nagyon izgalmas… Ígérem, majd beszámolok arról is, mivel töltöm az időmet zoknivasalás helyett…
Kertész András és kisfia – fotó: Fülöp Máté
És vajon ti hogy vagytok ezzel? Tudtok készülni arra, mi lesz, amikor már a gyereknek nem lesz szüksége olyan mértékben és úgy rátok, amennyire és ahogyan eddig szüksége volt? Tudtok figyelni a párotokra, magatokra, új életszakaszt kezdeni?
Annak idején, amikor 2019-ben a TED előadásomat tartottam, beszéltem először nagy nyilvánosság előtt az ’életszakaszok’ megközelítésemről. Ez arról szól, hogy hogyan tudjuk saját magunkkal megbeszélni azt, hogy egy bizonyos életszakaszban lemondunk dolgokról valamiért cserébe. Amikor a kisfiammal töltöttem minden szerdát, és nem dolgoztam, hosszú reggeleket és estéket töltöttünk együtt, akkor az életszakaszokban való gondolkodás adott nekem kapaszkodót. Azt mondtam magamnak: ez egy periódus, amikor az a fontos, hogy minél több időt a kisfiammal töltsek, együtt legyünk boldogan. Majd jön egy következő, amikor máshogy rendezem majd be az életemet, más lesz a prioritás. Például a munka.
Hát nekem a mai nappal eljött a következő életszakaszom. Drukkoljatok!
Kapcsolódó cikkek
