
(Kép forrása: Getty Images)
Az UNICEF Magyarország új, országos lefedettségű interaktív térképet indított, amely segíti a szülőket az állami gyermekpszichológiai és -pszichiátriai szolgáltatások közötti eligazodásban – írja a szervezet közlése alapján az MTI. A kezdeményezés célja, hogy minden gyerek időben és megfelelő ellátáshoz jusson.
Ebben segít az új adatbázis
Az új, kereshető adatbázis a kezdő lépéshez nyújt segítséget: probléma szerint mutatja meg, hogy az adott vármegyében, településen hova lehet fordulni.
Az UNICEF Magyarország a Gyermekek Egészséges Lelkivilágáért Egyesülettel (EgyElv) együttműködésben hozta létre az interaktív térképet, amely egy helyen gyűjti össze a gyermekek számára elérhető állami mentális egészségügyi szolgáltatásokat. A kereshető felületen megtalálhatók többek között a gyermekpszichiátriák, a pedagógiai szakszolgálatok, a család- és gyermekjóléti központok, valamint más támogató intézmények. A szolgáltatások vármegyénként és problématípus szerint is szűrhetők, a felhasználók pedig a térképen elhelyezett pontokra kattintva részletes információt kapnak az adott szolgáltatóról.
Az interaktív térkép itt érhető el: unicef.hu/lelki-egeszseg-terkep.