Ha már itt jársz, nem hagyunk heti előrejelzés nélkül akkor sem, ha netán nem vagy azok között a csillagjegyek között, akik igazán ígéretes hétnek néznek elébe az égiek szerint.

Szeptember második hete úgy indul, hogy még minden csillagjegy érzi a bőrén a vasárnapi, Halakban járó telihold (és holdfogyatkozás) hatását. Érzelmileg különösen intenzív kezdésre számíthat az Ikrek, a Rák, a Szűz, a Skorpió, a Nyilas és a Halak.
Ezen a héten erős ösztönzést érezhetünk arra, hogy felülvizsgáljuk berögzött szokásainkat, hitrendszerünket, a fontossági sorrendünket és a kapcsolatainkat.
Ilyen hete lesz a csillagjegyeknek
Nem nyomhatjuk el a késztetést, hogy rendet tegyünk az életünkben, és végre meghozzuk azokat a tudatos döntéseket, amiket eddig a szőnyeg alá söpörtünk, pedig sürgetőek már egy ideje.
Ez az egész hetet meghatározza, de a Szűzben járó Nap eseményei is éreztetik a hatásukat: pénteken kedvező fényszöget zár majd be a Rákban járó Jupiterrel, ami a nagy szerencse, a bőség és a gyarapodás planétája.
Ettől mindenki nyitottabbá válik az új lehetőségekre és bizakodóbban tekint előre, ami néhány óra leforgása alatt gyökeres változásokat idézhet elő.
Szombaton együttállásba kerül a kapcsolatok és a kommunikáció bolygójával, azaz a Merkúrral, ami szintén a Szűz jegyében vendégeskedik.
Ennek hatására sokkal tisztábban gondolkodik az összes csillagjegy, praktikusabban és logikusabban tervezzük az előttünk álló feladatokat, de a kommunikáció terén is korrektebb hozzáállásra számíthatunk.
Ez alapvetően mindenkire igaz lesz, de a Bikák, a Szüzek és a Bakok az átlagnál is jobban megérezhetik ezt a bolygóhatást.
Ennek az 5 csillagjegynek lesz a legszuperebb hete
Fotó: Getty Images – Tom Werner és Canva.com