Gyerek

Hogyan fordulhat elő, hogy egy gyereket csak úgy az autóban felejtenek?

Hogyan történhet meg, hogy egy szülő akaratlanul az autóban felejti a gyermekét?
2022. Június 11.
A kép illusztráció. Fotó: Getty Images

A Kids and Cars nevű nonprofit civil szervezet adatai szerint Amerikában évente átlagosan 39 gyerek hal meg azért, mert benne felejtették egy felforrósodó autóban – írja a Telex.hu cikke.

A portál szerint a jelenségről 2009-ben írt egy Pulitzer-díjat nyert cikket a Washington Postba Gene Weingarten – ő tizenhárom olyan szülővel beszélt, aki akaratlanul a saját gyereke halálát okozta ezen a módon. Az újságíró hangsúlyozza, hogy nem minden, felforrósodó járműben bekövetkező gyerekhalál olyan, mint amelyik típusról ő írt, hiszen nyilván léteznek tudatosan veszélyeztető, hanyag szülők, de ezzel együtt lehetséges a körülményeknek olyan szerencsétlen együtt állása is, amikor ilyen tragédia jó, gondoskodó szülőkkel történik meg.

Weingarten a jelenséget James Reason pszichológus svájcisajt-modelljével próbálta magyarázni, mely szerint, ha lyukas sajtszeleteket egymásra helyezünk, a lyukakat lefedi a következő rétegek valamelyike, de nagyon ritkán úgy hozza a véletlen, hogy a rétegeknél a lyukak mind átfedésbe kerülnek. “Így kell elképzelni, hogy a számtalan faktorból, amelyek külön-külön mind lehetetlenné tennék, hogy valaki a kocsiban benne felejtse a gyerekét, olykor mindegyikkel gond van, és a védelmi rendszer végzetesen meggyengül” – írja a portál.

Weingarten cikke ír egy Lyn Balfour nevű asszonyról, aki 2007-ben 9 hónapos kisfia halálát okozta véletlenül úgy, hogy a munkahelyének a parkolójában felejtette egy egész, forró napra. A nő azt hitte, hogy reggel leadta a gyermekét a bébiszitternek, de a kisfiú az autós gyerekülésbe szíjazva maradt – a Telex.hu részletesen leírja, hogy az ő esetében melyek voltak “a svájci sajt átfedésbe kerülő lyukai”.

David Diamond agykutató, a téma szakértője számos, Balfourhoz hasonló szülő meghallgatása és rengeteg rendőri jelentés áttanulmányozása után dolgozta ki a hipotézisét, mely szerint “ilyenkor a stressz és – gyakran – kialvatlanság hatására az agy lényegében robotpilóta üzemmódra kapcsol, és átmenetileg nem üzemel az a terület, ami felelős lenne a gyerekkel kapcsolatos tennivalók, tipikusan az óvodába szállítás végrehajtásáért” – írja a portál. Az agy pedig ezután kreál egy hamis emléket arról, hogy a gyereket rendben beadta az óvodába vagy a bébiszitterhez – és ezért történhet meg, hogy a szülőben aztán hosszú órákon keresztül nem ébred aggodalom.

A Telex.hu cikke idézi a Kids and Cars szervezet adatait – az 1990 és 2021 között ismertté vált esetek összesítése alapján -, mely szerint a forró kocsiban bekövetkezett gyerekhalálozások 56 százaléka esetén a felelős felnőtt a tudtán kívül felejtette a járműben a gyermeket (26 százalékban a gyerek valahogy egyedül jutott be az autóba; 15 százalékukat hagyták szándékosan az autóban; 3 százalékban ismeretlenek a körülmények).

A szervezet információja szerint egy autó belseje percek alatt 50 fokosra forrósodhat, a hőmérséklet-emelkedés 80 százaléka pedig az első 10 percben következik be. Tévhit, hogy ha nincs kánikula kint, akkor nem lehet baj. A gyerekek teste 3-5-ször gyorsabban forrósodik fel, mint a felnőtteké.

A portál azután foglalkozott ezzel a témával, miután a héten életveszélyes állapotban vittek kórházba egy négyéves tiszaderzsi kislányt, akit hosszú órákra egy gyerekeket szállító kisbuszban felejtettek. A kislány életét sajnos nem sikerült megmenteni.

Forrás: Telex.hu