“Csak a gyerekek miatt maradunk együtt, egyébként már rég elváltunk volna” – meglepően gyakori ez a mondat, és valóban sokan döntenek úgy, hogy nem szakítanak addig, míg a gyerekek kicsik, hiszen ezeket az éveket tartják a “legérzékenyebbnek”. Ezért aztán akkor robban otthon a bomba, amikor a gyerek már kamasz (pedig ez önmagában is egy rendkívül feszült időszak a gyerekek számára), vagy akár akkor, amikor a gyerekek már kirepültek a családi fészekből. És bár sok tanulmány foglalkozott már azzal, hogyan hat a válás a gyerekekre, arról még mindig keveset tudunk, miként hat ez az idősebb korosztályra.
“Nincs egy jó módszer, ahogyan ezt vizsgálni lehet. Nemcsak arra kell koncentrálni, hogyan hathat a válás, de arra is, hogyan hat maga a házasság a gyerekekre. Hiszen nekik ebben kell élniük, gyakran hosszú éveken keresztül” – mondja Constance Ahrons szociológusprofesszor.
Néhány személyes történet
“Nekem és a testvéreimnek meg sem fordult a fejünkben, hogy a szüleink elválhatnak. Nem veszekedtek, nem költöztek külön. De az apánk már egy jó ideje tervezte, és azt mondta, hogy úgy gondolta, ha kivárja, míg mindannyian 18 évesek nem leszünk, nem kell majd gyerektartást fizetnie. 19 éves voltam, amikor elment, és fogalmam sincs arról, hogyan éltem volna ezt meg, ha korábban történik. A válás teljesen megváltoztatta a szüleimmel való kapcsolatomat. Az apámmal azóta sem beszéltem, ennek már 13 éve. Az anyám ezzel szemben a mindennapjaink része, és az unokákkal is rengeteg foglalkozik. Néha megkérdezi, vajon apátok tudja-e, mennyi mindenből kimaradt.” – Laura, 34
“Úgy nőttem fel, hogy nagyon közel álltam a szüleimhez. Egy barátom egyszer azt mondta, azért szeret nálunk lenni, mert látja, milyen is egy normális család. Aztán már egyetemista voltam, 22 éves, amikor az anyám felhívott, és elmondta, hogy elválnak. Teljesen kívülállónak éreztem magam. A 16 éves húgom mondta el, hogy rengeteget veszekszenek. Különköltöztek, de majdnem tíz évet vártak, mire el is váltak. Részben úgy gondolom, hogy egy gyerek nem is nagyon veszi észre, hogy a szülei boldogtalanok, és ők is sokat tettek azért, hogy ezt elrejtsék előlünk. Nemes dolognak gondolom, hogy megpróbáltak biztos hátteret nyújtani, hogy például el tudjuk végezni az iskolát. De bűntudatom is van. Miután átmentünk ezen, úgy gondolom, hogy ha el akar valaki válni, akkor nem szabad ezt a végletekig húzni.” – Nick, 34
“A szüleim állandóan válással fenyegetőztek. Egyszer leültettek, és elmondták, hogy vége a házasságuknak. Rettenetesen kiborultam. Aztán meggondolták magukat. És ez újra és újra megtették. Évekig húzták, és csak azt kívánom, bárcsak megtették volna hamarabb. Amikor megkérdeztem, mégis miért maradnak együtt, az anyám azt mondta, hogy szeretné, ha az öcsém is olyan otthonban nőhetne fel, ahol két szülő van. Végül 21 éves voltam, amikor elváltak. Az első tíz év nagyon nehéz volt. De mostanra lenyugodtak a kedélyek, rendszeresen beszélnek egymással, a születésnapokat is együtt ünnepeljük. Sokkal jobb most a helyzet, mint amikor házasok voltak. Tényleg azt kívánom, bárcsak korábban meghozták volna ezt a döntést, mert akkor hamarabb eljutottunk volna idáig.” – Christina, 38
“A szüleink addig vártak a válással, míg én is és az öcsém is egyetemisták nem lettünk. De nem volt jó a kapcsolatuk, és jobb lett volna, ha már akkor megteszik, amikor még gyerekek voltunk. Elég idős voltam ahhoz, hogy mindketten bizalmasuknak tekintsenek, ami rendkívül nehéz volt, és szabályos pánikrohamokat okozott. Nem veszem könnyedén a válás-témát, de nem tenném ki a saját gyerekemet egy rossz kapcsolatnak.” – név nélkül
“A szüleim mindig fogták egymás kezét, és ‘szeretlek’-kel búcsúztak el. 12 éves koromig fogalmam sem volt arról, hogy valami nem működik közöttük. De egyik reggel az anyámat sírva találtam a kanapén, és elmondta, hogy az apám egyik üzleti útjáról úgy tért haza, hogy már évek óta nem szereti őt. Azt is elmondta, hogy rengetegszer megcsalta, még akkor is, amikor velem volt terhes. Egyszerűen nem értettem, miért maradt benne a házasságban. Amikor rákérdeztem nála, azt válaszolta, hogy nem akarta, hogy egy másik nő nevelje fel a gyerekeit. Ennek ellenére, nem kívánom azt, hogy korábban elváltak volna. Sajnálom az anyukámat, hogy egy olyan házasságban kellett élnie, ahol nem érezte, hogy szeretik, de ez az ő döntése volt. De hálás is vagyok, hogy tanulhattam a hibáikból. A saját gyerekeimmel sokkal nyitottabb vagyok. Elmondjuk nekik, hogy néha veszekszünk, nem mindig értünk egyet, de mindent megbeszélünk.” – név nélkül
Ezt is érdemes elolvasni:
- Az otthoni feszültségtől beteg a gyerek?
- Párkapcsolat: már a 3. évben várható a válság
- 7 ötlet, hogy megmentsd a szerelmet
Kapcsolódó cikkek
