Gyerek

Így kerekítünk a Kismama-klubban

Az idény első Kismama-klubján olyan jó hangulat kerekedett a Kerekítő alatt, hogy nem tudtam ellenállni, megkérdeztem Anna "nénit", mi is történik ilyenkor a kicsikkel, a szülőkkel, no és vele.
2011. Szeptember 13.

Minden hónap második szombatján Kismama-klubot tartunk a Varázskert BabaMamaHázban. A klub érdekessége nemcsak abban rejlik, hogy minden alkalommal más témáról beszélgetünk meghívott vendégünkkel, de abban is, hogy mindig más tartja az első fél órában a Kerekítő foglalkozást. Én sose hagynám ki, hogy legalább pár percig részt vegyek benne. Bár már nincs babám, akit a térdemen lovagoltatnék, így számomra az az igazi élmény, amikor olyan emberek, akik addig sosem látták egymást, egyszer csak tökéletes összhangban énekelnek gyönyörű kánont a foglalkozás vezetőjének segítségével. Ilyenkor egy kicsit mi is visszatérünk a gyerekkor biztonságába, a legszebb perceink emlékeit idézzük fel.

– Kislányként imádtam az apukám térdén ülve lovaglósat játszani, még ma is eleven az élmény, hogy alig vártam, mikor esem be az apu két térde közé – idézi fel mosolyogva Szabadkai Anna óvónő, a kecskeméti Ötpötty vezetője. – Anyukaként nagyon sokat játszottunk ilyet. Peti fiammal a hátamon minden este „Fut, szalad a pejkó…” végtelenített órákat tartottunk. Az óvodásaimnál pedig azt látom, hogy egy-egy játék megtanulása után még az „óriás” hatéves is kéri, hogy játsszam el vele is.

Zenében cseperedünk

A ritmus az első zenei elem, amivel a baba megismerkedik. A ritmus áthatja életét, ilyen első ritmus az anya szívdobbanása, később megnyugtató ringatása, a felnőttek beszédének ritmusa, az első mondókák.

– A zenét már az anyu pocakjában is hallja a baba – mondja Anna. – Minél korábban ismerkedik meg a zene varázsával, annál nagyobb a fejlesztő hatása. Kodály Zoltán is elmondta, hogy a gyermek zenei nevelése már a születés előtt kilenc hónappal elkezdődik. Pedagógusként megérzem, ha egy gyerek ebből kimarad. Sok gyereknek kicsi a szókincse, a beszédhibák egy része is erre vezethető vissza. Pedig olyan egyszerű! Nem kell hozzá semmi, csak a gyerek és a szülő. Aranyat érő kincs, ha van a családban egy nagymama, aki önfeledten tud az unokákkal ölbeli játékokat játszani.

Énekelni mindenki tud!

– Tulajdonképpen mindenki szeret énekelni. Sok anyuka azért aggódik, mert úgy érzi, nem énekel elég szépen – csóválja a fejét Anna. – Pedig minden babának a saját édesanyja hangja a legszebb. Többen mesélték, hogy mióta Kerekítőre járnak, bátrabban és többet énekelnek a kisbabájuknak. Ha rossz a kicsi hangulata, és elkezdik énekelni valamelyik ismerős dalt, felfigyelnek a kicsik, elterelődik a figyelmük, és a rosszkedv elillan. Volt olyan anyuka, aki elmesélte, hogy a barátnője síró kisbabáját megnyugtatta az itt tanult altatóval, és miközben mesélte, éreztem, hogy mekkora öröm volt ez számára. Több anyától hallottam, hogy otthon a még beszélni nem tudó kicsik a mondókához vagy dalhoz kapcsolódó mozgás mutatásával kérik az anyukáktól, hogy játsszanak együtt! De az is nagyon aranyos, hogy ha foglakozásra érkezve engem meglátnak, a tenyerükön rajzolgatják a karikákat. Azonosítanak a játékkal: te tanítottad nekem, Anna néni!

Így kerekítünk a Kismama-klubban

Anna néni triangulumát is

csodálattal hallgatják a picik

A manó és a pöszmöszök

Fontos, hogy a foglalkozást anya és baba egyaránt élvezze. A fél óra alatt a picik igényeire figyel a foglalkozásvezető, és jól követhető keretet ad.

– Az életkori sajátosságokból adódóan a kicsik figyelme még csak rövid ideig tart, ezért egyszerű, ismétlődő, ritmusos dalokat, mondókákat tanulunk – magyaráz Anna. – Minden foglalkozás az ismerős köszöntéssel kezdődik, ez mindig ugyanaz a két egymást követő dal, ami biztonságot ad a babának. Ezután tenyeresdik, csiklandozók, lovagoltatók következnek, majd a lendületes hintáztatók, lóbálók, zsuppolók, amit nagyon szeretnek a kicsik. Mindezt élő furulyaszó kíséri. Ilyenkor gyönyörűség látni a kerekre nyílt szemeket és a mosolyokat a picik arcán. A foglakozás elcsendesítő, megnyugtató simogatóval, altatódalokkal záródik. Az élő hangszeres zene mindig nagyon elbűvöli a kicsiket, én magam furulyával tudom megörvendeztetni őket, használom még a triangulumot, különböző csörgőket és a népi hangszerek közül az odúsípot, nádsípot, receficét, kecskeméti foglakozásainkon időről időre hallhatnak a kicsik hegedűszót is. Én még olyan kicsit nem láttam, aki az élő hangszerjáték hallatán ne kerek szemmel és tátott szájjal figyelne. Labdákat, ejtőernyőt és kesztyűbábot is használunk. A nagy kedvenc a Kerekítő manó. Van, aki még csak azt tudja mondani, hogy ke…, ke… de azt olyan szeretettel! És pontosan tudja, hol alszik addig, amíg elő nem jön, hogy játsszon velük.

Van egy kisfiú, aki imádja Kerekítő manót. A manó minden bábos torna elején takarít, és összeszedi a pöszmöszöket. Szóval a kisfiú az egyik foglakozásra úgy érkezett, hogy az ajtóból kiabált: Anna néni! Anna néni! Hoztam a Kerekítő manónak pöszmöszt! És egy kis dobozkában ott volt a pöszmösz összegyűjtve. Aznap azokat kergette Kerekítő manó.

Anna néni minden szerdán és pénteken délután Kecskeméten várja a játszani szerető családokat az Ötpöttyben. Ha szeretnéd kipróbálni, várunk a következő Kismama-klubon Zuglóban, október 8-án!