Gyerek

Így lesznek könnyebbek az óvodás, iskolás reggelek

Amikor a gyerekek már óvodások, iskolások lesznek, és emiatt rengeteg időt töltenek tőlünk távol, akkor a közös pillanatok még felbecsülhetetlenebbek lesznek. Néha úgy tűnik, hogy akármennyi időt vagyunk is velük együtt, az nem elég.
2019. Augusztus 15.
Így lesznek könnyebbek az óvodás, iskolás reggelek

Hoztunk néhány ötletet, ami segít a gyereknek és a szülőknek is, hogy egyszerűbb legyen a reggeli rutin az óvodába, iskolába való visszatéréskor.

Beszéljük meg, hogy induljon a nap

Válasszunk olyan időt, amikor a kevésbé vagyunk feszültek a reggeli igyekezet közben, például amikor reggelizünk, és beszéljük át a gyerekkel, hogy mi mindennek kell beleférnie a készülés idejébe: reggeli után meg kell mosnia a fogait, összepakolni a táskáját, felvenni a cipőjét indulás előtt, stb. Érdemes ezeket mint feladatokat végig venni, így a gyermekünk is egyszerűbben tud készülődni. Vegyük végig többször a listát, hogy ne maradjon ki semmi – ugyan még így is lehet, hogy megfeledkezik valamiről, de egy idő után legalább szilárd képe lesz a reggeli rutinról.

Ha gyermekünknek ennek ellenére nehezen mennek a reggelek, készíthetünk a számára egy képes táblát is, amin az egyes képek a különböző feladatokat jelzik: így ha ránéz, tudni fogja, mi maradt ki.

Hagyjuk, hogy ő csomagolja a tízórait

Ha már nagyobb a gyerkőc, nyugodtan bízzuk rá a tízórai elkészítését is, így nagyobb felelősséggel indul neki a reggeleknek. Ha aggódunk amiatt, hogy esetleg nem csomagol eléggé egészséges dolgokat magának, akkor arra tegyünk javaslatokat, milyen élelmiszerek, élelmiszercsoportok kerüljenek a tízóraiba: legyen benne például teljes kiőrlésű kenyér, zöldségféle, fehérje, mellé csomagolva egy kis gyümölcs, magvak.

Limitáljuk a ruhaválasztékot

Sok időt nyerhetünk azzal, ha a gyerek maga öltözik már, de akár fordítva is elsülhet a dolog, ha nehezen választja ki, hogy mit venne fel. Tegyünk egy polcra néhány opciót, így a kevesebből egyszerűbben tud majd válogatni. Ha idősebb a gyerek, őt megkérhetjük arra is, hogy este készítse ki, mit szeretne felvenni másnap.

Hívjuk fel e figyelmét a következményekre

Ha mindezek ellenére is lassan készülődik a gyerek, akkor érdemes elmagyarázni neki, mivel jár, ha megcsúszik az egyes dolgokkal. Például ha későn kel fel az ágyból, nem tud az asztalnál tojásrántottát reggelizni velünk, helyette valami egyszerű, csomagolt ételt ehet csak a kocsiban. Ha nem tud felöltözni időben, mehet pizsamában, és magával kell vinnie a ruháit. Ezeket nem fenyegetésképpen kell mondanunk neki, csak mint ésszerű következmények, hogy maga is belássa, hogy érdemes igyekeznie.

Építsünk minőségi időt a reggelbe

Sok gyerek azért annyira ellenálló a reggeli rutinnal szemben, mert több időt szeretne a szülőkkel tölteni. Lehet hogy úgy tűnik, hogy ha reggel 10-15 percet beszélgetünk velük, könyvet olvasunk nekik az ágyban, az egy kicsit időhúzás, de valójában segít, hogy ne ütközzünk ellenállásba, így végső soron időt is nyerhetünk. Sőt, az is motiválhatja a gyereket, hogy ha időben intézi a tennivalókat, akkor egy ráérősebb reggeli is beleférhet, amíg szintén velünk van.

Legyen a reggel vidám

A reggelek tulajdonképpen nagyon értékesek, hiszen sok időt tölthetünk ilyenkor közösen, ezért is érdemes megkönnyíteni és szórakoztatóvá tenni a készülődést. Rakjunk össze a gyerekkel egy közös zene lejátszási listát a készülődéshez, készítsük el vele együtt a reggelit, amit kiválasztott, az odaúton beszéljük át, ki mit álmodott. Ezek olyan apróságok a mozgalmas, néha stresszes reggeleken, amelyek a gyerekeknek és nekünk is segítenek abban, hogy könnyebbek szeretettelibben, szebben induljon a napunk.

(VIA)

Kapcsolódó írásaink: