Gyerek

Így nevelhetsz önzetlen gyermeket

A legújabb kutatások szerint a gyermekek természetüknél fogva hajlamosak a másokkal való törődésre, az önzetlen viselkedésre.
2020. Augusztus 02.
Így nevelhetsz önzetlen gyermeket (Fotó: Getty Images)

A Michigan Egyetem kutatója, Felix Warneken 17 éven át tanulmányozta kisgyermekek viselkedését, és azt látta, hogy a gyerekek már nagyon fiatalon önzetlen viselkedést mutatnak. – Azt találtuk, hogy a gyerekek spontán módon hajlamosak a másokkal való törődésre. Már korán segítenek, anélkül, hogy erre megkérnék őket, a szüleik figyelnék őket közben, vagy jutalmat ígérnének cserébe nekik. Ez alapján úgy véljük, az emberi természet fel van vértezve altruista hajlammal, ami nagyon jó dolog – magyarázta Felix Warneken a HuffPostnak.

Hogyan lehet szülőként mindezt támogatni, és önzetlen gyermeket nevelni?

Beszéljetek az érzésekről

Az empátia fejlesztése érdekében szülőként előtérbe kell helyezni az érzelmi intelligenciát. Tanítsd meg a gyermekedet arra, hogyan azonosíthatja és dolgozhatja fel az érzéseit. Legyen lehetősége a család minden tagjának arra, hogy kényelmesen ki tudják fejezni az érzelmeiket, és meg tudják ezeket vitatni egymással. Már korai kisgyermekkorban ugyanúgy prioritásként kell kezelni az EQ-t, ahogy azt az IQ-val is tesszük.

Vitassátok meg a különböző nézőpontokat

Ahogy a gyermek érzelmi intelligenciája fejlődik, annál ügyesebben tudja majd magát mások helyzetébe képzelni, és jobban megértheti mások tapasztalatait, nézőpontját. – Bármely életkorban, a valódi konfliktusokról folytatott beszélgetés az egyik legjobb módja az empátia és az önzetlenség tanításának – mondta a HuffPostnak Jenny Yip, klinikai szakpszichológus, szerző. A szakember szerint, ha a szülő segít a gyermekének feldolgozni a konfliktusokat, azzal segíthet neki több szempontból vizsgálni az adott eseményeket – például ha látta, hogy egy osztálytársát piszkálták, segíthet neki megérteni, hogy érezte magát ez az osztálytárs. Ehhez érdemes olyan kérdéseket feltenni, mint a “Te hogyan éreznéd magad hasonló helyzetben?”, vagy a “Mit gondolsz, mit tehetnél, hogy ő jobban érezze magát?”.

Mutass példát

Legalább annyira fontos úgy cselekedni, amiről beszélsz, és modellezni az önzetlen viselkedést a gyermekednek. Yip szerint az önzetlenség azt jelenti, hogy kevésbé aggódunk a külső megerősítés és mások véleménye miatt, helyette mások jólétével foglalkozunk. – Szülőként példát kell mutatni arról, hogy önmagunkon túlmutatva, mások jólétére gondolunk – idézték.

Hívd segítségül a gyerekkönyveket

A gyermekkönyvek kiváló segítséget jelenthetnek az empátia és az önzetlenség fejlesztése során. A gyermek ugyanis kapcsolódhat a karakterekhez, a velük történtekhez, felhasználhatja ezeket saját tapasztalatai kiegészítésére, és megfigyelheti az empátia megjelenését vagy annak hiányát. Yip elmondta, hogy ha gyermekei konfliktusba kerültek, ő keres egy ahhoz illő könyvet, hogy segítsen nekik még jobban megérteni.

A hála fontossága

A hálás hozzáállás gyakorlásának számos előnye van az érzésekre nézve, és fontos az empátia és az önzetlenség fejlődésénél is. Amikor ugyanis a gyermek hálásnak érzi magát, értékeli a dolgait, képes lesz jobban támogatni azokat, akik kevésbé szerencsések.

Segítsd építeni a problémamegoldó készségeket

Azzal, hogy segíted fejlődni a gyermek empátiáját, a problémamegoldó képességét is segíted építeni. – A gyermeket megtanítani arra, hogyan kell adni és kapni, hogyan figyeljen másokra és törődjön mások érzéseivel, mind az empátiával áll összefüggésben – mondta a HuffPostnak Yip. A szakértő szerint érdemes a gyermeknek kérdéseket feltenni az egyes, másokat is érintő szituációk kapcsán, hogy megtanulja különböző nézőpontokból látni a dolgokat. Hagyd kudarcot vallani is, ne válaszolj, ne segíts neki azonnal – a kudarc lehetővé teszi értékelni a sikert.

Dicsérd meg az önzetlenségért

Már nagyon korán meg lehet erősíteni a gyermeket az önzetlen viselkedésben. Amy Serin, neuropszicholóus és szerző szerint, ha az óvodás gyermek megoszt valamit, például átengedi valakinek a hintát, el lehet mondani neki, mennyire kedves volt, és felhívni a figyelmét arra, mennyire boldog a barátja, hogy hintázhat. Ugyanígy működhet az is, ha fordított esetben, amikor önzőn viselkedett, kérdéseket teszel fel a gyermekednek: “Szerinted hogy érezte magát a barátod, amiért nem adtad át neki a hintát?”, “Mit éreznél te, ha valaki nem adná át neked a hintát?”, “Van ötleted, mivel segíthetnénk most a barátodnak?”.

Törekedj az egyensúlyra

Amy Serin szerint van egy középút az önzés és az önzetlenség között. A szülőnek nem szabad azt támogatnia, hogy gyermeke minden felad másokért, mert ez felnőttként másoknak alárendelt viszonyhoz vezethet, a saját szükségletek megtagadásához, és ahhoz, hogy túl sokat áldoz fel másokért. Tehát az egészséges egyensúly példája lehet az, hogy a hintán váltják egymást a gyerekek, és mindenki egyenlően, ugyanannyi időt tölthet hintázással. Egyensúlyban kell lennie a saját igényeinek azzal, hogy másokkal kedves és nagylelkű lesz a gyermek, amikor felnő.Forrás: huffpost.com