Gyerek

Így számolt be a híradó a 87-es nagy havazásról, ami az egész országot ellepte

Napra pontosan 37 éve szakadt az országra az az óriási hómennyiség, ami komoly fennakadásokat okozott a családok életében. Nézd vissza fotókon!
2024. Január 10.
1987-es nagy havazás

1987. január 10-én kezdődött a hatalmas havazás, amihez ráadásul erőteljes szél is társult: egyik napról a másikra sosem látott hómennyiség zúdult le az országra, aminek következtében totális káosz alakult ki, és a családok élete fenekestül felfordult.

Bár a gyerekek nagyon boldogok voltak, hogy nem kellett óvodába-iskolába menni, a felnőtteknek igencsak feladta a leckét a goromba téli időjárás.

Megbénította az országot az óriási hóesés

A bőséges havazás idején nagyon hidegre is fordult az idő, ami miatt esély sem volt arra, hogy a hóréteg olvadni kezdjen. Egy korábbi, ATV-n közreadott beszélgetésben Németh Lajos meteorológus azt mondta, hogy a szakemberek előre látták, mi van készülőben, és figyelmeztették is az illetékeseket, a természet azonban minden felkészülés ellenére erősebbnek bizonyult az embereknél. 

Ahogy elmondta, egy sarkvidékről érkező és egy mediterrán ciklon találkozott a Kárpát-medence felett, aminek igen emlékezetes következménye lett. Ha te is átélted, akkor azért, ha pedig csak hírből ismered a ’87-es nagy téli havazást, azért fogod nagyon szeretni a múltidéző képeket!

az_1987es_havazasban_ket_boldog_gyerek_hoembert_epit
6 fotó megtekintése

 

 

Nyitókép: Fortepan / Szalay Zoltán