“Kislányom, Flóra hat és fél éves, nagycsoportos, évvesztes óvodás. Rendkívül intelligens, okos, nagy empátiával rendelkező, komoly kislány. A gondom az, hogy társaságban igen visszahúzódó. Bár az óvónő azt mondta, túlaggódom a dolgot. (Ebben van is valami.) De manapság, amikor a nagyszájú, bátor, saját érdekeit kiharcolni tudó emberek, gyerekek kerülnek előtérbe, úgy látom, ezekre a gyerekekre büszkék a szülők is, hiszen olyan életrevalók!
Minden tőlem telhetőt megteszek a férjemmel együtt, annak érdekében, hogy a kicsinek legyen önbizalma, és ki merjen állni saját magáért. Százszor elmondom neki, mennyire értékes ember, úgy érzem, sokat dicsérem. Mondta is, hogy ő sok mindenben jó, csak nehezebb neki a beilleszkedés új közegbe. Több foglalkozásra, sportolni, színjátszószakkörre is jár. De a bőréből kibújni senki nem tud, nem is várom el tőle, csak félek, hogy az iskolában nem teszi majd fel a kezét, ha tud valamit, vagy túl halkan mondja, és ezért a nagyobb szájúak viszik majd a prímet. Mit tehetek?
Erősítsem benne, hogy igen, ő egy visszahúzódóbb ember, de közben számos dologban nagyon jó, és óriási szíve van, intelligens, együtt érző, stb., vagy azt tanítsam neki, hogy nem, ő nagyon bátor, ki mer állni magáért… – tulajdonképpen a szavaimmal tegyem olyanná, amilyen lehetne, vagy kéne lennie?
Kérem, ne értsen félre, én nem akarok másik embert faragni a gyermekemből, csak szeretnék segíteni neki, hiszen én is ilyen gyermek voltam (ma is ilyen vagyok), és nagyon sokat szenvedtem azért, mert én “más” vagyok, bátortalanabb, csendesebb. Emlékszem, Ranschburg Jenő is szerette, ha valaki nem “túl jó”. Persze az én lányom sem angyalka, ha itthon van, nem akarom mintagyereknek beállítani, itthon kinyitja a száját, de az más. (Velem szemben néha szemtelen is…) Mit tehetek, hogy a kislányom egészséges lelkületű, önmagát szeretni, becsülni tudó emberré váljon?”
Vekerdy Tamás: Először is: szeresse, becsülje, így ahogy van.
(Szerintem nem évvesztes, hanem évnyertes: egy évvel tovább játszhatott szabadon az óvodában, és ebben az életkorban még ez a legfejlesztőbb tevékenység.) Az óvónőnek is igaza van, ahogy maga is jól látja: túlaggódja a dolgot. C. G. Jung szerint az emberek két nagy alaptípusa a befelé és a kifelé forduló (az introvertált és az extrovertált).
Igen, a befelé fordulóknak kicsit nehezebb a gyerek-és ifjúkorúk (hiszen ezt az életkort amúgy a kifelé fordulás jellemzi), de az úgynevezett életforduló után (ez körülbelül a harmincöt, harminchatodik életév) egyre jobban magukra találnak, mert ez már a befelé fordulás, a belső erőkből építkezés kora. (Ilyenkor az addig sikeres extrovertáltak kerülnek nehezebb helyzetbe.) Persze szerencsére az emberekben a két főtípus is keverten jelenik meg. Otthon kislánya is kinyitja a száját, és hála istennek néha szemtelen is. A befelé forduló gyereknek is van önbizalma, még ha nem is áll ki magáért, és esetleg tényleg akkor sem jelentkezik, ha tudja (míg a másik típus akkor is jelentkezhet, ha nem tudja).
De én nem mondanám el százszor, hogy mennyire értékes ember, ezt ő érezni fogja, különösen, ha maguknak is ez a véleménye. Semmiképpen nem “tanítanám” neki, hogy ő nagyon bátor, ki mer állni magáért, ez így nem igaz, és maga sem hiszi el.
Ugyanakkor: a befelé fordulóknak igenis van belső erejük, hogy “megtartsák magukat” az időnkénti, félreértésből fakadó kudarcok ellenére is. Egyetértek Ranschburg tanár úrral, aki szerette, ha valaki nem “túl jó”. De a maguk kislánya szerintem nem ebbe a “túl jó” kategóriába tartozik.
És hát persze az sem közömbös, hogy maga, aki az ő mintája, milyen volt gyerekkorában (és milyen még ma is).
Legszívesebben azt mondanám, hogy hagyjuk békén ezt az értékes, rokonszenves gyereket, hagyjuk olyannak lenni amilyen, védjük meg (ha kell), és ne hangsúlyozzuk túl aggódásunkat, miközben természetesen bosszankodhatunk azon, hogy milyen hátrányok is érhetik – de ez egyáltalán nem biztos! -, méltatlanul az ilyen befelé forduló embert és gyereket.
Jung az introvertált embert kultúrateremtőnek nevezi, és hangsúlyozza, hogy bár nehezen köt kapcsolatokat, kapcsolatai mélyek, ezekben hűséges, míg az extrovertált civilizáció-alkotó, könnyen köt kapcsolatot, de könnyen is oldja el.
Ha maguk elfogadják őt – és önmagukat – olyannak amilyen (és amilyenek), akkor kislánya továbbra is egészséges lelkületű, önmagát szeretni és becsülni tudó ember marad, amire minden adottsága megvan.
A kisebb nagyobb szenvedéseket pedig nem lehet elkerülni. (Ha ez vigasztaló: a másik fajta embernek is kijut belőlük…)
A cikk forrása Vekerdy Tamás: Kisgyerekek óvodások című könyve.
Kapcsolódó cikkeink gyermeknevelés témában:
- Introvertált vagy? Ezért lesz belőled szuper szülő
- Vekerdy: azért mert más a világ, nem kell másnak lenni
- Lehet-e még értékre nevelni a gyereket? – Vekerdy válaszol
Kapcsolódó cikkek
