“Kisfiam 4 éves lesz idén, óvodába jár ősztől (előtte bölcsődés volt). Van egy 8,5 éves bátyja, akivel ugyan szeretik egymást, de azért megvannak a maguk konfliktusai, s ilyenkor a kicsi általában erőszakkal oldja meg, üti, harapja a nagyot, aki általában tűri ezt, s csak tőlünk kér segítséget (anya gyere, üt a tesó). Voltam már a kicsivel a nevelési tanácsadóban, mert minket meglep, s igazán kezelni sem tudom, hogy miért üt, vág, rúg.
Nálunk nem így működnek a dolgok (normális, rendezett körülmények között élünk a férjemmel, vita nincs), a nagy sem ilyen, fiú létére, bunyója, verekedése sem az oviban, sem az iskolában nem volt. Mindenkivel barátságos, kedves, nyitott gyerek, szeretik őt. A kicsi is aranyos, de ha valami nem úgy van, ahogy ő szeretné, vagy valaki azt mondja neki, hogy “kicsi, baba még” (mi otthon nem hívjuk így, se öcsinek, hanem a nevén szólítjuk mindig) akkor ő nekimegy, megrúgja, lábára lép, meglöki, s hangoztatja, hogy ő nem kicsi már.
Ez most az óvodában erősödött fel igazán, hiszen ott az udvaron folyamatosan 6 évesek társaságában van (mellettük lévő csoport). 2 hónap alatt már 4-5 ilyen összetűzése volt. Hiába mondjuk neki, hogy játsszon a csoportjában, ne menjen át, megteszi, más játékok vannak, az érdekli őt. Úgy viselkedik, azt mondja, mintha ő is nagy lenne. Az óvó nénik igazán nem tudnak mit csinálni, 26 gyerek van a csoportban. Mondják neki, hogy ne piszkálja a nagyokat, maradjon a csoportjuk előtti területen, de ez nehezen kivitelezhető… aztán megtörténik a baj.
Mivel lehetne elérni, hogy a társaival maradjon, illetve, hogy ne kezdjen ki, ne konfrontálódjon a nagy fiúkkal, mert annak nincs jó vége? Hogy fogadja el, hogy ő még csak 4 éves? Hogy ne legyen ilyen agresszív, ne üssön mindjárt? Otthon próbálok neki olyan “feladatokat” adni, amit ő meg tud csinálni, ami nem veszélyes rá (terítésnél ő vigye a kanalat) s nem mondani, hogy nem csinálhatod, még kicsi vagy, de sokszor kikapja a kést, s azzal rohan, és szerinte ez nem veszélyes.”
Válasz: Nem kell közbelépni
Nincs válaszom a távolból, azt hiszem, nem is lehet.
Helyes, hogy elvitte a nevelési tanácsadóba, oda kellene járnia hosszabban, oldó, játékos terápiára. Abban talán a háttérre – vagy éppenséggel a “mélységekre” – is valamicske fény vetülne. Levelét olvasva folyamatosan az az érzés kísért, hogy valami másról van szó. A gyermeki agresszió mindig üzenet a felnőtteknek, a környezetnek, a külvilágnak. Ő mit üzen?Úgy érzi, hogy jobban szeretik a nagyot? Miért akar nagy lenni? A nagy példakép? Elképzelhető, hogy a családban valaki már nem nagyon akart második gyereket (de persze szívesen fogadták, ha már egyszer jött)? Akármilyen furcsán hangzik, a gyerekekben nemcsak érzéseink és képzetáramlásaink keltenek visszhangot, de tudattalan (tudattalanul maradt vagy már újra elfelejtett, elnyomott) lelki tartalmaink is. Hiszen maguknál minden annyira rendben van – és akkor jön ez a kicsi, és valamit jelez, hogy neki legalábbis valami nincs egészen rendben.
Mi lehet az?
Azt kérdezi: hogy lehetne elérni (hogy ezt csinálja, azt ne csinálja, játsszon a csoportjában, ne menjen át a másik csoportba, vigyen oda kanalat, de kést ne stb.) – és én legszívesebben azt válaszolnám (bár lehet, hogy helytelenül teszem), hogy sehogy.
Kedves és nagyra becsült kollégám ilyenkor szokta gonoszul azt mondani a kérdező szülőnek, hogy: – Rajzoljon magának másik gyereket!
Azt hiszem, ez valamit nagyon jól kifejez az ilyen helyzetekből.
Az ilyen helyzetekből, amikor a család egyik tagja valamilyen módon “idegen”, mindenki rendben van, csak ő az, aki üt, vág, rúg, harap.
Mit kéne tennünk ahhoz, hogy ő is érezze jól magát a bőrében? Talán ez volna a szerencsésebb kérdés és törekvés.
Persze, jó, hogy ő is teríthet, de ha azt mondom, hogy ő vigye a kanalat, ez rögtön egy megfosztás, ez nem elég. Ezzel mégis kicsinyíti a gyereket. Terítsen mindennel! A veszélyes késsel is? Az eltörhető tányérral vagy pohárral is?
Igen, én azt hiszem, ezt tenném. (Néhány évtizeddel ezelőtt négy-ötéves gyerekeket már simán leküldtek kenyérért, ha nem kellett különösebben forgalmasabb úttesten átmenni. Minden ilyen megbízás növeli az önérzetet, és ezzel együtt az önkontrollt és a nyugalmat.)
Jó volna rájönni, hogy itt miről is van szó.
De ezt csak testközelből lehet.
És miért maga megy oda, ha a bátyját üti és harapja, miért nem a nagy fogja meg kedvesen, de határozottan, eltartva magától és azt mondva: Nem! Ezt nem!
A dal is azt mondja: Kicsi vagyok én / Majd megnövök én…(A cikk forrása: Vekerdy Tamás: Kisgyerekek-óvodások c. könyve)Kapcsolódó cikkeink:
- Így reagálj, ha agresszív a kicsi
- Miért agresszív a gyerek? Vekerdy válaszol
- Mit tehetsz, ha agresszív a gyereked?
Kapcsolódó cikkek
