Gyerek

Erre van szüksége egy introvertált óvodásnak

Egy introvertált gyereknek sem feltétlenül nehezebb az óvodai élet, ha kellő türelemmel állunk hozzá és hagyjuk, hogy saját maga legyen.
2022. Szeptember 27.
Kislány anyukája lábába kapaszkodik

Jung szerint két nagy csoportja van az embereknek, a befelé fordulók, ők az introvertáltak és a kifelé fordulók, az extrovertáltak. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál, egyszerűen csak másmilyenek, eltérő igényekkel.

Kiszámíthatóság

Egy introvertált gyereknek nagyon fontos, hogy tudja, mire számíthat. Kifejezetten jó számára az, ha a helyzetek nem váratlanul érik, hanem fel tud rájuk készülni, ugyanakkor egy óvodás számára, legyen az befelé- vagy kifelé forduló gyerek, életkori sajátosság is, hogy kiszámítható körülményei legyenek, ritmusok szerint élje meg a mindennapokat.

Gondoljunk itt arra, hogy egy kisgyerek számára mennyire megnyugtató a kiszámítható napirend, például az, hogy tudja, a vacsora után mindig fürdés következik, majd mese. Ha pontosan tudja, hogy az óvodában mondjuk minden pénteken kirándulás, séta van. Azaz, ha a dolgok kiszámíthatóan követik egymást és nem hol így, hol pedig úgy vannak.

Fokozatosság, erőltetés nélkül

Az óvodai beszoktatás egy introvertált gyerek számára akkor jár a legkevesebb nehézséggel, ha fokozatosan történik, és ha hagyjuk, hogy önmaga döntse el, mikor tud, mikor akar belépni a társas kapcsolatokba. Nem kell noszogatni, olyasmiket mondani, hogy menj oda szépen a lányokhoz és babázz te is.

Vannak gyerekek – nem is kevesen – akik eleinte csak kívülről szemlélődnek, nézegetik a csoportot, a benne részt vevőket, de ők maguk nem kapcsolódnak, egyelőre. Nagyon fontos, hogy tiszteljük meg azzal a gyereket, hogy rá bízzuk, mikor érzi képesnek magát arra, hogy odalépjen egy másik kis óvodáshoz és csatlakozzon hozzá. Ez a pillanat be fog következni, de lehetséges, hogy kicsit lassabban, mint egy extrovertált gyerek esetében.

Az erőltetés nélküliség minden társas helyzetre érvényes. Attól, hogy a többiek jelentős része szereti, ha zsúr van a szülinapján, ő nem biztos, hogy szintén vágyik erre. Az jó, ha tudja, hogy neki is van rá lehetősége, de nem kell erőltetni, hogy legyen zsúr azért, mert így szokás. Legyen ez az ő döntése.

Az sem feltétlenül jó megoldás, ha a háta mögött közös játszóterezést szervezünk egy óvodás társával csak azért, hogy összebarátkozzanak. Hagyjuk, hogy ebben is ő döntsön, természetesen a lehetőséget felajánlhatjuk, de ha nem szeretné, akkor ne kezdjünk önálló akcióba.

Nem kell sajnálni

Attól, hogy egy gyerek introvertált, és nem fog harsányan irányítani másokat, semmiképpen sem sajnálatra méltó. Ne mondogassuk a feje fölött, hogy hát, igen, sajnos, ő nehezebben barátkozik, “olyan kis zárkózott” (egyáltalán ne minősítsük egyik gyereket sem a jelenlétében úgy, mintha ő ott sem lenne és nem is hallaná).

A zárkózottság nem jelenti azt, hogy ne lenne belső ereje, természetesen van, ahogy azt sem jelenti, hogy nem tud, vagy nem szeretne barátkozni. Egyszerűen csak annyit jelent, hogy jobban érzi magát kisebb társaságban, nem szeret irányítani, általában a kétszemélyes helyzeteket jobban kedveli, mint a sokszereplős játékokat. Mélyen éli meg a helyzeteket, ezért azokat fel is kell dolgoznia, ehhez pedig olykor egyedüllétre van szüksége, de ez korántsem magányt jelent.

Az introvertáltakra jellemző a gazdag belső fantáziavilág, a monotóniatűrés, az elmélyült tevékenység (és ezek nagyon fontos és értékes képességek), a mély érzések és a mélyen, árnyaltan megélt helyzetek. Saját időre és saját térre van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza a külvilág eseményeit.

Fogadjuk el

Minden gyereknek, így az introvertáltnak is az a legfontosabb, hogy úgy fogadják el őt, amilyen az alap temperamentuma. Ne akarjuk megváltoztatni! Figyeljük, hogy neki mi a jó és próbáljunk meg alkalmazkodni hozzá, ha történetesen mi, a szülei másmilyenek vagyunk.

Könnyebb a helyzet, ha a szülők temperamentuma is hasonló, mert akkor minden különösebb erőfeszítés nélkül tudják, érzik, hogy mi a jó a gyereküknek. Ne akarjuk megtanítani arra, hogyan legyen bátor, talpraesett, ezek nem attól fognak működni, ha mi elmagyarázzuk hogyan kell ezt csinálni. Ha elfogadás, melegség és szeretet veszi körül, akkor minden gyereknek egészséges önbizalma alakul ki, képesek megtartani magukat. Az introvertáltak is.

Kép: Getty Images

Forrás: Gyerekszoba.hu