Gyerek

Játszva is közlekedj biztonságosan!

Az óvodásoktól és kisiskolásoktól beérkezett több mint 1000 rajz valóban látványosan bizonyította, hogy az apróságoknak rengeteg a mondanivalójuk, amit gyakorta legjobban és legszívesebben rajzban mesélnek el.
2013. November 15.

A kisgyermekek számára kiírt nagy sikerű pályázat – a napokban megtartott – díjátadóján elhangzott egy nagyon elgondolkodtató Pablo Picasso idézet. A 40 éve eltávozott világhírű festőművész egy alkalommal a következőket mondta az őt ünneplőknek: “Az egész életem során azon fáradoztam, hogy úgy tudjak rajzolni, mint egy gyermek”.

A KÖBE tavalyi nagy sikerű közlekedésbiztonsági rajzpályázata után, 2013-ban ismét – az egyszervolt.hu és a traff.hu bevonásával – játékos módszerekkel kívánta a legfiatalabb korosztály figyelmét felhívni e rendkívül fontos témára. A pályázók feladata az volt, hogy rajzolják le, rollerezés, biciklizés, vagy éppen görkorcsolyázás közben, mit tesznek biztonságuk érdekében. Az ország határain belülről és az azokon túlról több mint 1000 rajz érkezett a felhívásra. A legjobb pályázatok beküldői kerékpárt, görkorcsolyát, mesefigurás védőfelszerelést, Egyszervolt.hu és Traff Park mesekönyvet, társasjátékot és egyéb, a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos ajándékokat nyertek.A színvonalas munkákat a szervezők szeretnék a széles közönséggel is megosztani, így a döntős rajzok 2013. január végéig a KöBE központi ügyfélszolgálatán (1108 Bp. Venyige u. 3.) egy kiállítás keretében megtekinthetők. A rajzpályázat eredményei itt olvashatók!