Gyerek

Jön a gyerekek otthongondozási díja

Több szociális- és gyermekvédelmi törvény is módosult: emelik az ápolási díjat, jön az örökbefogadási és az otthongondozási díj.
2018. December 13.
Jön a gyerekek otthongondozási díja

Jövőre 15 százalékkal emelik a tartósan beteg, súlyosan fogyatékos hozzátartozókat otthon ápolók ápolási díját.

Bevezetik a gyermekek otthongondozási díját: az önmagukat ellátni nem tudó, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg gyermekükről gondoskodó szülők januártól bruttó 100 ezer forintot, lépcsőzetes emeléssel 2022 januárjától az akkori minimálbérhez illeszkedő összeget kapnak majd. Az ellátás a gyermek életkorára tekintet nélkül nyújtható az őt ápoló szülőnek. Másfélszeres összegű ellátást kap az a szülő, aki több önellátásra képtelen gyermekről is gondoskodik.

Az ápolási díj a nyugellátás szempontjából szolgálati időt jelent, a mostani módosítással pedig megteremtik annak lehetőségét, hogy a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai esetében is biztosítási időnek számítson.

A módosítások értelmében 2019 januárjától átalakul a rehabilitációs kártya használatának szabálya, így a járulékkedvezményt közvetlenül a munkáltató érvényesítheti.

2020-tól bevezetik az örökbefogadói díjat: a gyed összegével azonos támogatást nyújt 6 hónapon át a gyermeket újonnan örökbefogadó családoknak. Azoknak, akik az örökbefogadói díjhoz szükséges biztosítási díjjal nem rendelkeznek, kibővítik az örökbefogadói gyes-jogosultságát. Továbbá 2020-tól egyszeri anyasági támogatásban részesülhet minden örökbefogadó, aki a gyermeket egy évnél rövidebb ideje neveli, függetlenül a gyermek életkorától. Emellett a nevelt gyermek után is igénybe vehető lesz a gyed.

A gyermekbántalmazások megelőzése érdekében tovább szigorodik a gyermekek sérelmére bűncselekményt elkövetőkre vonatkozó foglalkozási tilalmak köre és időtartama.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/hvg.hu