Tegnap este beszélgettem a kisfiammal, “mint törpével egy óriás”. Altatás közben gyakran szóba kerülnek izgalmas témák. A tegnap esti ez volt: milyen az igazi férfi, és milyen egy igazi nő. Nagyon kíváncsi voltam, hogy erre a kérdésre mit felel egy hétéves fiú. Bevallom, egészen meglepődtem a válaszon.
Mielőtt elárulnám mit mondott, elmondom, hogy a kisfiam szerint én nem vagyok igazi férfi. Elsőre megdöbben az ember, amikor ilyet hall, mert mindannyian azt szeretnénk, hogy példaképei legyünk a gyermekeinknek, mi, édesanyák és édesapák. Végül, amit válaszolt, az megnyugtatott, még akkor is, ha az ő szemében én nem vagyok igazi férfi.

Kertész András – Fotó: Tarnavölgyi Zoltán
Hogy milyen egy igazi férfi, arra következő felelte: mély hangja van, mindig morcos, és rendreutasító. Amikor ezt meghallottam, megnyugodtam, de azért rákérdeztem a megfelelő hang hiányára, hiszen volt operaénekesként reméltem, hogy az én orgánumom kellően határozott számára. Végül erre is megnyugtató választ kaptam, mert a következőt mondta: igen apa, nem rossz a hangod, de neked magasabb és kedvesebb, amikor velem beszélsz, mint egy marcona férfinak.
Ez eddig tulajdonképpen cuki, de nem a cukiság miatt kezdtem írni ezt a cikket. Hanem azért, mert éreztem egy feszültséget abban, hogy ha a mai gyereknek még mindig a szüleik a példaképeik, ugyanakkor a férfiakról és nőkről alkotott képüket erősen árnyalja bennük a közösségi médiacsatornákon, mesefilmeken, videókon keresztül őket érő impulzusok, akkor érdemes elgondolkodni azon, mit is szeretnénk tanítani a gyermekeinknek arról, milyen egy igazi férfi vagy nő.
Nem fogom elárulni ebben a cikkben, hogy szerintem mi a válasz, mert az igazán nem számít. Azt azonban fontosnak tartom, hogy sokan vagyunk sokfélék, és sokféleképpen lehet csodálatos férfinak, nőnek és szülőnek lenni. Nem hiszem, hogy ideálokat kellene magunk elé állítanunk, nem hiszem, hogy folyamatos monitorozás mellett kellene tökéletesre csiszolnunk a férfiasságunkat, nőiességünket, szülőségünket. A maga természetes módján kellene hagynunk kibontakozni mindazt, ami az igazi valónk.
Jót beszélgettem erről a kisfiammal, pedig már régen aludnia kellett volna. De nem baj, mert talán egy újabb gyermek felismerésein át tettünk előre egy lépést afelé, hogy ez a világ olyan legyen, ahol mindenki önmaga lehet, és elfogadjuk egymást mindenféle színtől, formától, adottságtól és ideológiától függetlenül.