„Úsztam az árral, de tudtam, hogy bármit megtennék a gyerekemért”
Sanyi (52) és Bogi (8)
Ahogy Sanyi fogalmaz, az övé „nem tipikus apaszerep”. Mióta az eszét tudja, édesapa akart lenni, ám ez sokáig nem adatott meg neki, talán korábban még nem állt készen rá. Végül 44 évesen, egy elveszített baba után végre megszületett Bogi, és Sanyi édesapa lett.„Császáros szülés volt, természetesen én is ott voltam. Elmondhatatlan volt, mikor a bömbölő, néhány perces kislányomat az ölembe fektették, és kettesben hagytak vele. Ő szépen elcsendesedett, édesen elaludt, én pedig nem tudtam, mit csináljak vele; féltem, hogy összetöröm.”
Sanyi próbált jó apa lenni, bár mindig voltak kétségei önmagában. Hiába volt nappal fáradt, éjszaka általában ő kelt fel alvó kislányához. Örömmel nézte, ahogy nyílik az értelme, átfordul, mászik, majd lábra áll, és be nem áll a szája. Külső szemlélőnek ők voltak a mintacsalád – ám belül nem ez volt a helyzet. „Nem sokkal Bogi ötödik szülinapja után kettesben maradtunk. Eleinte volt az édesanyjával kapcsolata, aztán ez egyre ritkult. Igazából úsztam az árral, de tudtam, hogy bármit megtennék a gyerekemért. Rengeteg programot csináltam, kicsit próbáltam talán az anyahiányt is kompenzálni. „Anypa” lettem.”
Habár Sanyi munkahelye is ráment, a mindennapokat megoldotta a nagymama és az óvónők segítségével. Mégis hiányzott egy társ: nemsokára újra rátalált a szerelem, új párjával együtt pedig kapott egy kamaszfiút is.
„A lányom az átélt nehéz idők ellenére is vidám, kiegyensúlyozott, jó tanuló gyerek. Mindezt úgy, hogy az utóbbi két évben eltemettük mindkét mamáját és az anyukáját is. Azóta a párom anyja helyett anyja, és egy plusznagymamát is kaptunk vele. A kihívásokkal együtt is életem legjobb döntése volt a gyermekvállalás. Remélem, képes leszek tisztességes embert nevelni belőle. Nincs annál nagyobb boldogság, mint mikor azt mondja: „Te vagy a világ legjobb apukája!”
„A családomat helyezem mindenek elé. A karrier megvár”
Sanyi (29), Sanyika (5), Levi (4) és Annabella (1)
Sanyi mindig is három gyermeket szeretett volna. Bár először úgy gondolta, várna még pár évet az elsővel, a sors máshogy gondolta, így már 23 évesen édesapa lett, de cseppet sem bánja. „Őszintén szólva az apaság érzése nem sokkal korábban érkezett meg. Nagyjából a szülés előtti hónapban tudatosult bennem, hogy a korábbi életvitelemen változtatni kell, illetve fel kell készülni a gyerekre. Azóta viszont minden szempontból a gyerekek az elsők nálunk. Igyekszünk minél több szeretet, odaadást, biztonságérzetet megadni nekik.”
Bár többnyire ő főz, és besegít a takarításba is, Sanyi mégis úgy érzi, biztosan lehetne jobb szülőtárs. Párjával igyekeznek mindenben segíteni egymást, a gyereknevelés alapvető elveiben is egyetértenek, általában csak apróságokban van köztük ellentét. Ami számára a legfontosabb, az az, hogy boldognak lássa őket. „A minap szóba került a boldogság kérdése. A feleségem rákérdezett Sanyikánál: Kisfiam, te boldog vagy? Mire ő: Itt játszom veletek, tapsolok örömömben, és ugrálok. Szerinted nem vagyok?” Ezt kicsit meg is könnyeztem.”
Sanyit általában nem érik meglepetések az apaságban, hiszen tudatosan építette fel magában ezt a szerepet. Annyit azért észrevett, hogy érzelmesebb lett, mióta gyermekei vannak. Ha azt kellene megfogalmaznia, mitől érzékenyül el, azt mondaná: ha elképzeli, milyenek lesznek 14-15 évesen, amikor már középiskolába mennek. A hétköznapok ‒ mint sok háromgyermekes család életében ‒ számukra is túlterheltek, de úgy gondolja, még akkor is bőven fiatal lesz, mire gyermekei felnőnek, nem csúszik le semmiről.
„A mai világban nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt. Dolgozom, egyetemre járok, mégsem lehet ezt csinálni éjjel-nappal, hiszen akkor nem jut idő a gyerekekre. Egy gyerek életében mindkét szülő nagyon fontos: az egymás és a gyerekek iránt érzett szeretetünk egyaránt. Én a családomat helyezem mindenek elé. A karrier megvár, ha lassabban épül, vagy újra kell kezdjem, az sem lenne probléma. A gyerekek és a család az első.”
„A mondataiban sokszor felismerem magam”
Tamás (37) és Bende (4)
Tamás tudatosan, a megfelelő egzisztenciával akart apává válni, és ez így is lett. Bende éppen a Covid idején született, ennek ellenére bent lehetett, mikor kisfia világra jött.
Nagyon szép, megható élmény volt, igyekeztem nem láb alatt lenni, és segíteni a feleségemnek, amiben csak tudtam. Emlékszem, hogy a szülőszobában szólt a rádió, és abban a pillanatban, amikor Bende megszületett, John Lennontól az Imagine című dal szólt. Azóta minden évben meghallgatjuk a születése idejének perceiben, és bízom benne, hogy ez a szokásunk még nagyon sokáig megmarad.”
Tamás számára talán a legnehezebb az apaságban a mindennapos elérzékenyülés, ez ugyanis nagyban megnehezíti a következetes, határozott nevelést. A jó pillanatok mellett mindig vannak nehéz helyzetek is: ilyen például a tehetetlenség érzése, mikor gyermekük beteg vagy bántotta valaki. Az apaság egyik legjobb pillanata azonban Tamás számára az, mikor elalvás előtt beszélgetnek kisfiával.
„Nagyon érdeklődő, okos fiú, szerencsére sok téma van, ami őt és engem is érdekel. Emellett olyan, mint egy 105 centi magas tükör: a mondataiban sokszor felismerem magam, a szavai által pedig folyamatosan tanulok magamról is. A legfontosabb dolog, amire rájöttem, mióta apa vagyok, az az, hogy hiába vannak elveim, azokat nagyon gyorsan felül tudom írni.”
Tamás és párja igyekeznek mindent biztosítani egymás felé is, éppen amire a másiknak szüksége van: legyen az segítség vagy énidő. „A jó szülőtárs olyan, akivel a gyereknevelésben egy irányba tartunk, hasonlóan gondolkodunk, nem egymás elvei ellen neveljük a gyereket. Fontos, hogy segítsük a másikat abban is, hogy ne csak a gyereknevelés legyen a fókuszban, ne azzal teljen minden beszélgetés, és tudjuk biztosítani a másik számára a mindennapi rutinból való kiszakadás lehetőségét is. Apaként emellett lényeges, hogy türelmesek legyünk, főleg a szülés utáni időszakban, és tegyük félre egy kicsit az egónkat. A magam részéről igyekszem a lehető legtöbb terhet levenni a feleségem válláról.”
„Prioritás, hogy legyen időm a gyerekre és a családra”
Miklós (52) és Rozi (6)
Miklós számára mindig is természetes volt, hogy az ember családot alapít. Hamarabb szerette volna, de végül 46 évesen lett apa. Párja és ő is kiléptek korábbi párkapcsolatukból, mivel ott a másik fél nem akart gyereket. Így találtak egymásra, majd pár évre rá megszületett Rozi. Kislányuk kreatív és érzelmes, kedvence a fogócska, illetve a kisautózás – leginkább „forgalmi dugósat” szeret játszani, illetve rendőröset.„Ott voltam a születésekor. Szegény feleségem elég sokat szenvedett, de végül csak eljött az idő. Amikor felsírt, mindhárman sírtunk. Császár volt, így én kaptam meg először. Percekig voltam vele egyedül a nővéröltözőben, mire jött valaki lemérni. Aztán megkapta a feleségem is, jött az ő kettesben töltött idejük.”
Miklós nagyon szeret családjával lenni. A legjobb számára talán az altatás és a keltés időszaka ‒ ez mindig az ő feladata. Ahogy fogalmaz: előtte olyan modell volt, ahol mindenki kiveszi a részét a feladatokból, mindenki amennyire, és ahogy tudja. Az ügyintézés, hivatalok, autók, bankok, közművek, a ház körüli szerelések javarészt hozzá tartoznak. A gyerek vacsoráztatása, altatása, reggeliztetése is az ő dolga. Véleménye szerint apaként nem kevésbé gondoskodó vagy érzelmes, mint egy édesanya, ám betegség vagy sérülés esetén csakis „anya kell”.
„Én az a típus vagyok, hogy hadd menjen a gyerek, ha leesik, majd elkapjuk, vagy megüti magát és tanul belőle, szerezzen önbizalmat. Én azt mondom, mindent szabad, amit nem tilos ‒ a feleségem pedig éppen az ellenkezője. Nem rossz ez a felállás, így valahol megállapodunk egy középútban. Elsősorban egymás közt, nem a gyerek előtt vitatkozva.”
Miklós nem érzi úgy, hogy bármi váratlanul érte volna az apaságban. Úgy véli, az élet folyamatos változás, amit kezelni, és hozzá alkalmazkodni kell. Harmincéves kora óta nem igazán érdekli a hagyományos értelemben vett karrier sem, a család alapvető fontosságúvá vált: „Érezzem jól magam, keressek pénzt, de lehetőleg ne vigye el minden időmet. Most, hogy túl vagyok terhelve, prioritás, hogy legyen időm a gyerekre és a családra, ne estig dolgozzak – inkább kelek ötkor vagy visszaülök este tízkor.”
„Minden nap többször is megállok, és csak csodálom őket.”
Zalán (46), Dusán (4,5) és Zorán (2,5)
Zalán családjával január óta Belgiumban, Kortenbergben él. Szeret aktívan részt venni gyermekei életében, mindkét fia születésénél jelen volt. Élete legszerencsésebb napjainak tartja ezeket: „Szerencsés vagyok és hálás az Istennek, hogy lehet két fiam. Sosem tudtam magam lányos apaként elképzelni, úgy érzem, olyan gyermekeket kaptunk, amilyeneket meghívtunk e világra. Azt az érzést, amikor először kezedben tartod, és magadhoz öleled a gyermeked, nem lehet leírni. Minden van benne: csipetnyi félelem, egy kanál kötelességtudat, egy nagy marék boldogság és végtelen hála és szeretet.”
Zalán szerint ha az apaszerep az esetlenséggel kezdődik, akkor az ő életében szinte azonnal kialakult az apaság érzése, mikor első fia megszületett. Hogyan érjen hozzá, mit csináljon vele, hogyan tegye le, meg lehet-e igazítani rajta a sapkát? ‒ ehhez hasonló kérdések kergetőztek a fejében. Ma már más kérdések foglalkoztatják: egyik gyermeke ugyanis gyógyíthatatlan betegségben, izomsorvadásban szenved. „Állandóan felmerül bennem a kérdés, hogy sikeres lesz-e a kísérlet, lesz-e a végén gyógyszer a fiamnak, ami megmenti az életét. Milyen munkát keressek egy négynyelvű, számomra idegen országban? Milyen jövőt tervezzek nekik? De emellett ugyanúgy felkelek reggel, iskolába viszem a nagyobbat, főzök, fürdetek, altatok. Amiben még tudok segíteni, az a szabályok felállítása. Ezeket igyekszem betartani és betartatni is.”
Zalán úgy fogalmaz: apaként folyamatosan tanul, gyermekei pedig minden pillanatban lenyűgözik. „Vannak nehéz órák, napok, de minden nap egy csoda a „kísérlet” megkezdése óta. Minden nap többször is megállok, és csak csodálom őket. Sok mindent megtanultam, de két dolgot kiemelnék. Az egyik, hogy valóban nincs lehetetlen. A másik, hogy a szeretetet nem megosztani, hanem megsokszorozni kell. Igyekszem az alázattal, a tanulással és a kitartással példát mutatni a fiaimnak.”
Kapcsolódó cikkek
