Gyerek

Küzdenie kellett azért, hogy megtarthassa Down-szindrómás kisfiát

Egy édesanyának azért kellet harcolnia, hogy megtarthassa Down-szindrómás kisbabáját. A brit kórházban mindenki azt feltételezte, hogy nem akarja a babát, miután kiderült a diagnózis.
2023. Március 25.
Down szindrómás kisgyerek
Kép: Getty Images

Senkiben fel sem merült a kórházi dolgozók közül, hogy az édesanya megtartja Down-szindrómás gyermekét – erről számolt be a Daily Mail, miután interjút készített az anyával, Natalie O’Rourke-kal.

„Meg kellett küzdenem azért, hogy megszülethessen a fiam, miután a vizsgálatok kimutatták, hogy Down-szindrómás, és az orvosok az engedélyem nélkül elvégezték volna a terhességmegszakítást.” A kórház orvosai azt feltételezték, hogy biztosan nem akarja megtartani a babát, ha Down-szindrómás.

Az édesanya és a ma már tízéves fia Woody, London nyugati részén élnek. Natalie egy istállót vezet, ahol fogyatékkal élők lovagolhatnak.

Az édesanya elmondta, hogy nem tervezte a várandósságát, ezért nem is tudta pontosan hányadik hétben jár, amikor elment a terhességi ultrahang-vizsgálatra. „Rögtön látszott, hogy valami nincs rendben, mert a nővér egyszer csak azt mondta, hogy ki kell mennie és hívnia kell egy kollégát, de nem mondta el, hogy mi a baj. Tudtam, hogy valami baj van a babámmal” – mondta a lapnak az anya.

Natalie elmondta, hogy egyenesen a London központjában lévő Queen’s Charlotte kórházba irányították, de azt állítja, hogy nem mondták meg neki, miért. Utólag úgy érzi, hogy akkor úgy bántak vele, mintha nem lett volna választása.

„Felhívtak, és elmondták, hogy a babám Down-szindrómás. Majd újra csörgött a telefonom és egy ismeretlen hang azt mondta, csak azért hív, hogy megerősítse a holnapi időpontomat. Mondtam, hogy nekem nincs semmilyen időpontom másnapra és ekkor rájöttem, hogy lefoglaltak nekem egy időpontot a terhességem megszakítására. Mondtam, hogy nekem nincs szükségem semmilyen időpontra, nyugodtan töröljék, mire a hang annyit mondott, nem töröljük, megtartjuk arra az esetre, ha meggondolná magát.”

Az édesanya elmondta, hogy magabiztosságát talán annak köszönhette, hogy Woody nem az első gyermeke, már volt akkor egy lánya. „Ha ez lett volna az első terhességem, akkor talán fel sem fogtam volna mi történik és úgy éreztem volna, bele kell ebbe törődnöm, nincs más választásom” –fogalmazott és hozzátette, hogy mindez már 10 évvel ezelőtt történt, reméli, hogy azóta változtak a dolgok. „Szeretném, ha mindenki tudná, hogy nem kell félni egy Down-szindrómás gyermektől, rengeteg szeretet és kedvesség van bennük.”

A Down-szindróma az egyik leggyakoribb veleszületett kromoszóma-eltérés, ami a 21. kromoszómapár hibás osztódásának következtében jön létre: nem kettő, hanem három fordul elő belőle, ezért a rendellenesség neve triszómia. A Down-szindrómát Langdon Down angol orvos írta le először 1866-ban.

A Down-szindrómás gyermek értelmi fejlődése lassú, izomzata renyhe, ízületei lazák, alacsony növésű. Arcukra jellemző a pici orr, lapos orrnyereg, ferde vágású szem. Természetükben is vannak közös vonások: őszinte, érzékeny, melegszívű emberek, akik nagyon szociálisak. A Down-szindrómásoknál nagyobb eséllyel alakul ki szívbetegség, hallásproblémák, pajzsmirigyproblémák.

forrás: dailymail.co.uk