Gyerek

Lánynevek, amiket színek ihlettek

Számos olyan anyakönyvezhető név létezik, aminek egy szín, vagy aminek a jelentése utal valamilyen színárnyalatra. Ezek közül mutatunk most lányneveket!
2025. Szeptember 13.

A névadásnál számos szempont szóba jöhet, hogy le tudjátok szűkíteni a kedvenc nevek listáját, és könnyebben tudjatok majd választani. Ezek közül a legfontosabb általában az, hogy milyen az adott utónevek hangzása, tetszik-e együtt a vezetéknévvel. Vannak, akik kifejezetten rövid nevet keresnek, olyat, amit nem lehet becézni, vagy éppen egy rövid családnévhez olyat, ami hosszabb, több szótagból áll. Ezek mellett pedig van, akinek az is fontos, hogy milyen jelentést hordoz az adott név.

kislány fest egy képet

(Kép forrása: Getty Images)

A nevek jelentései között gyakran valamilyen tulajdonságra utalót találunk, de sok olyan név is van, amit valamilyen természeti jeleség ihletett, ami földrajzi nevekhez kapcsolódik, vagy éppen az állat-, illetve növényvilághoz. Nemrégiben például olyan lányneveket mutattunk, amik jelentésében valamilyen drágakő bújik meg, és persze nagyon népszerűek a virágnevek is, amikből itt gyűjtöttünk egy csokorra valót. Most pedig olyan lányoknak adható nevekből válogattunk, amiket színek ihlettek. Az alábbi galériában találod ezeket.

Színes utónevek lányoknak

 

10 fotó megtekintése

 

(Grafikák: Canva.com, Getty Images)

(via, via)