Mi, felnőttek állandó szabályok közt élünk, igyekszünk ezeknek megfelelően viselkedni, és erre tanítjuk gyerekeinket. Miért? Azért, mert a társadalom ezt várja el tőlünk, így működik a világ. A bennünket körülvevő törvényeket igyekszünk megismertetni, elfogadtatni, és betartatni gyerekeinkkel.
A folyamat végén már nem kell jelen lennünk ahhoz, hogy azt tegye, amit elvárunk tőle. A szülői értékek szerinti “jó” viselkedés saját igényévé válik.
A mama kedvéért
Hároméves korig a napi tevékenységek ismétlődésével fontos dolgok rögzülnek. Mindennap ugyanabban az időben van szabad játék, ebéd, alvás (ha bölcsődébe, majd óvodába jár a kicsi); megtanulja, milyen tevékenységet mi követ. Tudja már, hogy cipőt húzunk elinduláskor, étkezés előtt, WC után kezet mosunk. Ezek az állandóan ismétlődő jelenetek élete apró részeivé válnak.
Érti, mit szabad, mit nem, de ekkor még nem azért, mert mindezt belátja, és belső igénye a cipőhordás és a tiszta kéz. Kizárólag a felnőttek kedvéért viseli el ezeket a “kényelmetlenségeket”. Mindkettőjük dolgát megkönnyíti, ha a szülő következetes, elvárásai egyértelműek.
A gumiszabályok kora
Óvodáskor körül előkerülnek a társasjátékok. Ez az időszak arról szól, hogy a gyerek igyekszik saját képére faragni a szabályokat, úgy, hogy azok kizárólag akkor és addig kapjanak értelmet, amíg őt a győzelemhez segítik. Másokra ugyanez nem vonatkozhat. Mivel győzhető meg a gyerek arról, hogy gumiszabályok nem léteznek? Türelemmel.
A felnőttek egy része nem a kicsi nyiladozó értelmére, hanem a következménytől, büntetéstől való félelmére hatva igyekszik őt “jobb belátásra bírni”. Ez egyszerű és hosszú távon garantáltan eredménytelen módszer. A türelmes, lényeget összefoglaló magyarázat viszont segít elfogadni a gyereknek azt, hogy a mindenkire egyformán vonatkozó szabályokból számára is sok előny származik. A társasjáték során nem érdemes tehát átrendezni az egész mezőnyt, ha valaki jobban áll, mint ő. A kicsi számára új, fontos tudás, hogy a játék lényegéhez, izgalmához hozzá tartozik: egyszer ő nyer, máskor más.
Hazudik?
A fantázia, a vágyak a négy-öt éves gyerek életében a valóság fontos részét képezik. – “Nekem már otthon négy testvérem van” – mesélte a teljes szomszédságnak Nelli, akinek édesanyja második gyereküket várja.
“Megmostad a kezed?” – kérdem a retkes kis mancsot vizsgálva. “Igen” – kapom a gyors, határozott választ. Hazudik? Maga is hiszi, amit mond?
A fejlődésnek ebben a szakaszában a gyerek nem tesz különbséget az őt körülvevő és a fantáziában, álmokban létező világ közt. Mind egyformán valóság számára. Ez erkölcsi ítéleteiben is szerepet játszik. Nem az indíték a döntő, hanem a végeredmény. A fizikai károkozást egyértelműen büntetendőnek gondolja, de a füllentést, a valóság kiszínezését nem tartja drámai véteknek.
A több néha kevesebb?
Egy kísérlet során két történetet meséltek el kisóvodásoknak. Az egyikben egy kisfiú segíteni akart édesanyjának, de véletlenül leejtette a tálcán lévő hat poharat, és azok mind összetörtek. A másik történetben egy kisfiú haragjában földhöz csapott egy poharat, és az összetört. A vizsgált gyerekek egybehangzóan az első kisfiút rótták volna meg jobban, hiszen ő okozott nagyobb kárt. Mit bizonyít ez?
Az óvodás erkölcsi ítélőképessége még nem elég kifinomult ahhoz, hogy lényeges és lényegtelen, szándékos rossz és véletlen közt különbséget tegyen. A szülő szerepe és felelőssége, hogy példákkal, magyarázattal segítse a gyereket abban, hogy lassan megértse mindezt.
Úton a rugalmasság felé
Hat-hét évesen már nem jelent gondot a szabályok elfogadása, sőt azok megkérdőjelezhetetlenné válnak. Ez a “kényszerszabályok korszaka”, amikor is a gyerek tényként fogadja el a szabályokat. Úgy van, mert azt mondták. Kétség se férhet hozzá.
Érti, mi a hazugság, elítéli, de az egyes kijelentések súlyossága közt nem tud lényeges különbséget tenni. Ez a képesség csak a kiskamasz- és kamaszkor igazságkereső törekvései során alakul ki. Ekkor jut el oda, hogy saját tudását, tapasztalatait is felhasználva újraértékelje a szabályokat, és a helyzethez idomulva alkalmazza is őket.
Hogyan segíthetünk neki ezen az úton? A kutatások és tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a büntetés és jutalmazás eszközeinél lényegesen eredményesebb és erőteljesebb a szülői példamutatás. De csak akkor, ha ez a viselkedés őszinte, belülről fakadó. A gyerekek érzékelőberendezése ugyanis csalhatatlan.
Kapcsolódó cikkeink gyermeknevelés témában:
- Gyermeknevelés: a szabálytalan szabályokra márpedig szükség van
- Következetesség – kulcsszó a gyereknevelésben
- Szerető korlátok
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
