Gyerek

Már ilyen nagy Nyári Dia Kisfia

Nyári Dia tiniként tűnt fel először a képernyőn, azóta már egy 4 éves kisfiú büszke édesanyja, repül az idő.
2022. Július 14.
Fotó: RTL Klub

Nyári Diát még 2010-ben ismerte meg az ország. 16 évesen került be a Barátok köztbe, ahol Holman Hannát alakította. 12 év telt el és azóta és az élete hatalmasat változott azóta.

“Mikor a barátaid a buliban azt mondják: na igyál még egyet, holnap úgyis vasárnap…pihi! – de rájössz, hogy 4 éve minden nap melózol, és a mostani főnököd a leg(ide egy rosszat sejtető emoji van beszúrva)gebb. (bár imádod) A képet a keresztlányom készítette, a gyerekem pedig ezután megette a homokot, köszönöm a figyelmet” – írta az idén tavasszal készült poszthoz.

A bejegyzés megtekintése az InstagramonN y á r i D i a (@nyaridia) által megosztott bejegyzés

De ne szaladjunk ennyire előre. Kedvese Kovács Dániel, az MTVA sportriportere 2016 októberében kérte meg a kezét. Gyermekük, Zétény Bertalan 2018. Július 16-án született.

A bejegyzés megtekintése az InstagramonN y á r i D i a (@nyaridia) által megosztott bejegyzés

Az esküvőt pedig 2 évvel később, direkt a kisfiúk születésnapjára időzítették.

A bejegyzés megtekintése az InstagramonN y á r i D i a (@nyaridia) által megosztott bejegyzés

Zétény azóta pedig már 4 éves lett. Igazi izgő-mozgó kisfiú:

A bejegyzés megtekintése az InstagramonN y á r i D i a (@nyaridia) által megosztott bejegyzés