Gyerek

Már ilyen nagyok Arnold Schwarzenegger gyerekei

Arnold Schwarzeneggernek már mind az öt gyermeke felnőtt, és bizony nagyon hasonlítanak rá.
2022. Július 04.
Kép:  E. Charbonneau/Getty Images

Arnold Schwarzenegger ötszörös apuka. Volt feleségével, Maria Shriverrel két lányuk és két fiuk született, illetve van egy házasságon kívül született gyermeke is, akinek egykori bejárónőjük, Mildred Patricia Baena az édesanyja.

Maria Shriver, aki John F. Kennedy unokahúga és a később szintén politikai pályára tévedő színész 1986. április 26-án házasodott össze. Első gyermekük, Katherine Eunice Schwarzenegger három és fél évvel később, 1989-ben született.  

Már ilyen nagyok Arnold Schwarzenegger gyerekei

Kép: Arturo Holmes/ Getty Images

A lány író lett első könyve 2010-ben jelent meg, és az önelfogadás kérdéskörét boncolgatja. Katherine 2019-ben házasodott össze Chris Prattel, és a következő évben megszületett első közös gyermekük, Lyla Maria. A második csemetéjük is kislány lett, ő 2022-ben jött a világra és az Eloise nevet kapta.

A bejegyzés megtekintése az InstagramonKatherine Schwarzenegger (@katherineschwarzenegger) által megosztott bejegyzés

A Shirver-Schwarzenegger pár második gyermeke, Christina 1993 júliusában született. Belőle filmes szakember lett. Ő volt a vezető producere a 2018-as Take Your Pills című dokumentumfilmnek, ami az ADHD kezelésére adott gyógyszerek hatásairól szól. A témáról ő is tudna mesélni, hiszen neki is szednie kellett ilyen pirulákat.

Már ilyen nagyok Arnold Schwarzenegger gyerekei

Kép:  Gisela Schober /Getty Images

A harmadik gyermek, Patrick Schwarzenegger apjához hasonlóan színészetet választotta szakmájául. Már kamaszként is játszott filmekben, de a nagy áttörés váratott magára, első igazi főszerepe a 2018-as Éjjeli napfény (Midnight Sun) című filmben volt.

Már ilyen nagyok Arnold Schwarzenegger gyerekei

Kép: Axelle/Bauer-Griffin/Getty Images

A páros legkisebb gyermeke az 1997-ben született Christopher visszahúzódóbb életet él, mint testvérei, de sajnos így is rengeteg kritikát és támadást kapott külseje miatt. Mindezt megelégelve 2020-ban komoly életmódváltásba kezdett. És mára már teljesen átalakult a külseje, lefogyott és sportos lett a testalkata.

Már ilyen nagyok Arnold Schwarzenegger gyerekei

Kép: Mega/Getty Images

2011-ben kiderült, hogy Schwarzeneggernek a házassága alatt volt egy viszonya, aminek következtében fia született szintén 1997-ben, akit Josephnek kereszteltek el. Sokáig Schwarzenegger sem tudta, hogy az ő fia, ám a szembetűnő hasonlóság miatt gyanakodni kezdett. A dolog a házassága végét jelentette. Ám mind az 5 gyermekével jó a kapcsolata.

A bejegyzés megtekintése az InstagramonJoseph Baena (@joebaena) által megosztott bejegyzés