Gyerek

Mégsem lesz rövidebb a nyári szünet

Bár a Népszava úgy értesült, hogy jövőre akár két héttel is tovább tarthat a tanév és egyben ennyivel lesz rövidebb a nyári szünet, az Emmi ezt cáfolja.
2018. Június 12.
Mégsem lesz rövidebb a nyári szünet

A Népszava kormányközeli forrásokból úgy értesült, hogy jövőre rövidebb lesz a nyári szünet és ezzel együtt hosszabb a tanév az általános iskolákban. A lap azt írta, hogy úgy tűnik, a kormány most megvalósítja azt a régóta tervezett elképzelését, hogy legyen rövidebb a nyári szünet és tábor vagy táborszerű foglalkozásokkal hosszabbítsa meg a tanévet. Az intézkedés szükségességét korábban azzal indokolták, hogy sok családban okoz problémát a hosszú nyári szünet.

A Népszava szerint már meg is született erről a kormánydöntés, a bejelentéssel meg akarják várni az idei tanév végét. A döntést a lap forrásai szerint semmilyen szakmai egyeztetés nem előzte meg és az iskolák továbbra sem kapták meg a 2018/2019-es tanév rendjét, pedig általában ilyenkor az már nyilvános szokott lenni.

Az Emmi reagált a Népszava cikkére, közleményükben azt írták, hogy “a tanév rendje változatlan, a tárca nem tervez változtatást a tanév hosszát illetően. A 2018/2019-es tanév rendje várhatóan a napokban megjelenik a Magyar Közlönyben. Ennek megfelelően a kormányzati támogatással működő nyári táboroztatási programok nem lehetnek kötelezőek, az ingyenes részvétel egy lehetőség a gyermekek és a családjuk részére. Az érintett pedagógusok juttatásban részesülnek, a részvétel számukra sem kötelező” – írja a hvg.hu.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Népszava/hvg.hu