Gyerek

Megszülettek a kétméhű nő ikrei – két külön napon jöttek a világra

Egy az ötvenmillióhoz az esély az ilyen szülésre.
2023. December 24.
ikrek
Illusztráció: Getty

Megszülettek Birminghamban azok az ikerlányok, akik egyszerre fejlődtek édesanyjuk két külön méhében. A rendellenesség különösen ritka, mindössze a nők 0,3 százalékát érinti, de arra még kisebb az esély (egy az ötvenmillióhoz), hogy egyszerre foganjon meg magzat mindkét méhben. Kelsey-vel is először fordult ez elő, bár férjével már van három gyermekük.

Ő már tizenhét éves kora óta tisztában van különlegességével, kezdetben aggódott is miatta, mert az orvosok azt mondták, nem fog tudni kihordani gyermeket.

Az ikrek két külön napon jöttek világra: Roxi kedden este, Rebel másnap reggel – húszórányi vajúdás után.

„Legmerészebb álmainkban sem gondoltuk, hogy így leszek várandós, és így fogok szülni, de mindent megtettünk azért, hogy egészségesen jöjjenek a világra” – nyilatkozta az édesanya, aki azt tervezi, hogy két külön napon ünneplik majd a lányok születésnapját. „Mindkettőjüknek megvolt a saját „otthona” és egyedi szüléstörténete” – mondta a SkyNewsnak. IDE KATTINTVA tudod megnézni a babákat.

Nyitóképünk illusztráció.