“Kezdetben nem volt vele semmi baj. Legalábbis nem vettük észre. Aztán óvodába került, de nem volt barátja. A suliban ő lett az osztály bohóca, mindig az idétlenkedésen járt az esze, ahelyett, hogy rendesen tanult volna. Nem is ment jól a tanulás, a szomszédék gyereke már rég olvasott, amikor ő még rendre összetévesztette a betűket. Később bukdácsolt, egyenesen megutálta az iskolát, és rossz társaságba keveredett. Pedig ez a gyerek olyan értelmes! Mi lesz ennek a vége?”
A bevezetőben említett fiú egyike azoknak, akik különböző okokból képtelenek voltak teljesíteni a mindenkire kirótt iskolai és szociális követelményeket. Mert a fiú és sok társa sorsában az a közös, hogy a felnőttek nem vették időben észre: tanulási és beilleszkedési zavarral küszködik. Nem mondunk újat azzal, hogy minél koraibb a fölismerés, annál hatékonyabb lehet a kezelés is.
Ám a magatartási, tanulási, beilleszkedési zavarok karöltve járnak, s legtöbbször akkor válnak nyilvánvalóvá, ha már van mit módszeresen tanulni, van hová beilleszkedni, s van külvilág, amely szabályokat diktál a viselkedésre. Ilyenkor szorul össze a szív: a gyerekkel valami baj van. Nem vigasz, de tény: efféle zavarok a magyarországi gyermekek 15-20 százalékánál előfordulnak.
Ez annyit jelent, hogy Soprontól Záhonyig minden egyes óvodai és iskolai csoportba legalább három, az említett problémákkal küszködő nebuló jár, akik közül legalább egy a súlyos tüneteket mutató, speciális bánásmódot igénylő (úgynevezett más fogyatékos) csemete.
Megbélyegzettek
Pedagógusok jelzései szerint az ilyen gyermekek száma évről évre növekszik. Már az óvodában sem könnyű az életük, de ha eltelnek az óvodás évek, a gyerkőcök megindulnak az iskola felé, hogy teljesítsék tankötelezettségüket. Ott már erejüket meghaladó helyzetekkel találják magukat szemben.
Normál közegben ezek a lurkók nem találják a helyüket, képtelenek az elvárások, illetve a saját belső lehetőségeik szerint teljesíteni. A figyelemzavarhoz nagyon sokszor társul az írás-olvasás-számolás terén probléma, és a még nagyobb gondot okozó hiperaktivitás. Mindez bélyeget nyom rájuk, s ezzel a stigmával kénytelenek élni az iskolában.
Léteznek ugyan terápiák a gond csökkentésére, leküzdésére, ám azok igen sokszor csődöt mondanak, mert vagy a módszerek nem megfelelők az adott gyermeknek, vagy a pedagógus nem képes hatékonyan alkalmazni azokat. Egyedüli üdvözítő kezelés tehát nincs, ezért mind a szülőnek, mind a fejlesztő szakembernek óriási a felelőssége, hogy éppen megfelelő metódust találjon a gyermek helyzetének javításához.
Mert ha az nem kapja meg a neki való kezelést, fejlesztést és gondozást, könnyen lemond magáról, elkallódik. Felnőve deviáns, sőt antiszociális magatartásformákba menekülhet. A gyermek problémája a családot is súlyosan érintheti: a közösség széthullhat, s a szülő úgy érezheti, minden küzdelme, az egész élete fölösleges volt.
Másképpen fogyatékos
Magyarországon a hagyományosan sérült (értelmi erőkben szűkölködő, mozgáskorlátozott, hallássérült stb.) gyermekek gyógypedagógiai kezelése, korai fejlesztése óriásit fejlődött az utóbbi években. Ám ugyanilyen fontos a statisztikai “normalitáshoz” képest enyhébb eltérések gondozása is. Az 1993-as oktatási törvény megteremtette ugyan a rehabilitációs foglalkozás pontosan kimunkált kereteit, de pillanatnyilag a jog még előbbre jár a gyakorlatnál.
A más-fogyatékosság fölismerése még a szakembereknek sem egyszerű, hiszen egy megszülető apróság számtalan okból válhat a későbbiekben hátráltatottá. Sok gyermek makkegészségesen jön a világra, ám bizonyos körülmények folytán, például alultápláltság miatt, idővel lemarad kortársaitól. Nem csak az izomzat, a kötőszöveti állomány sínyli meg, ha nincs mit enni; az agynak is meg kell kapnia a maga tápanyagait. Sőt, mehetünk még előbbre is!
A szülészet ma rengeteget tud a magzati életről, tudja például, hogy a tanulás már a mama hasában elkezdődik. Figyelmes terhesgondozással, életmódbéli tanácsadással, helyes szülésvezetéssel a neonatológia éppen ezért arra törekszik, hogy kizárjon minden olyan káros körülményt, ami miatt a kicsi agy menet közben vagy a finisben sérüljön. Nem ritka ma már, hogy a 25. terhességi héten kikívánkozó picinyek is épségben jöhetnek a világra. Ám kétségtelen, hogy az igen kis súlyú babáknak az iskolába kerülve “jó eséllyel” tanulási nehézségei lesznek.
Amikor már a nagyon korai is későn van…
A speciális tanulási zavarok kialakulásának kockázati tényezői igen összetettek. Az a mama, aki a terhesség alatt nem dohányzik, nem drogozik vagy nem fogyaszt alkoholt, sokat tesz a gyermek egészségéért. Az már az orvosokon múlik, hogy a szintén rizikótényezőként fölismert magzat-túlhordást, illetve a terhesség alatti gyógyszeres kezeléseket átgondolják, megakadályozzák.
Sajnos akkor is előfordulhat a gond, ha az anya túl fiatal vagy túl idős a gyermekvállaláshoz. Szintén kockázatos, ha a szülés során a baba elakad a szülőcsatornában, illetve ha túl rövid vagy túl hosszú a köldökzsinór. Ikerszülésnél és fogósműtét esetén ugyancsak számolni kell későbbi zavarokkal. Ha az orvos tudja, hogy születéskor a babának légzési gondjai voltak, azonnal megindíthatja a terápiát.
Néhány százalékban ennek ellenére előfordul, hogy a nagyagyi funkciók sérülnek. A differenciált kórismézés és a megfelelő terápia mielőbbi bevetése hihetetlenül fontos, mert bizony sokszor a már nagyon korán kezdett terápia is későn van.
Ha nem teszi
A többi között a beszéd- és mozgásfejlődés tanúskodik arról, hogy a kicsi rendben épül-e. Mióta világ a világ, az anyák úgynevezett dajkanyelven kezdenek kommunikálni babájukkal. A mama sajátos hanghordozást visz a beszédébe, ami elsősorban az érzelmek közvetítésére szolgál.
A dajkanyelvre a kicsi nagyon jól reagál, biztonságban érzi magát tőle. Három- és hathónapos kor között már kialakulnak a finom felbontás elemei, az anyanyelv uralkodó szerepe ekkor alapozódik meg. Hároméves korig fejlődnek ki a beszéd alapjai. A nyelvi funkciók fejlődése a többi között akkor szenved csorbát, ha a két agyfélteke között nem megfelelő szintű a kapcsolat vagy ha az egyik oldal nem működik jól.
A nyelvi zavarok jó mérőeszközök, mert már a tényleges beszéd megjelenése előtt felszínre kerülnek.
Háromhónapos korában a normális fejlődésű gyermek gőgicsél, a másfél éves kislány szavakat mond, a kétéves pedig már beszél (a fiúk valamivel később produkálják ezeket). Ha a gyermek beszédét csakis a családtagok értik, valamilyen beszédhiba állhat a háttérben.
Menjen vagy ne menjen?
A beilleszkedési, magatartási zavarokhoz való viszonyulás a szakemberek táborát is megosztja. Egy részük úgy véli: a gyermek spontán érését be kell várni. Mások azt hangoztatják, hogy nem dughatjuk homokba a fejünket akkor, ha már tudunk a bajról. A gyerek persze mit sem sejt a szakmai vitákból; ő csak azt érzi, hogy különösen az iskola megkezdésekor dúlnak csaták a feje fölött, az ő sorsáról. Kétségtelen, hogy az első osztályba lépés nagyon kritikus időszak.
Sok szülőnek is kézenfekvő a gondolat: töltsön a gyermek még egy évet az óvodai nagycsoportban. Ám a gyereknek nem feltétlenül használ az a tudat, hogy csoporttársai időben megkezdhették a várva várt iskolai életet, ő meg maradt az oviban. A szakértők ezért szorgalmazzák, hogy a nehézségekkel küszködő gyermekek úgynevezett speciális évet tölthessenek egy oktatási intézményben, ahol átmeneti tanterv szerint zárkózhatnak föl.
Az áttekinthetőség kedvéért táblázatba foglaltuk mindazokat a mozgással kapcsolatos figyelmeztető jeleket, amelyek alapján a mama gyaníthatja: a gyerkőc nem fejlődik megfelelően, ezért szakemberhez kell őt vinni.
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||
Ha ezeket a jelenségeket a beszéd elmaradása is kíséri, az értelmi fogyatékosság lehetősége sem zárható ki.
(Az írást a Pozitív Országos Szakmai Egyesület konferenciáján elhangzott előadások alapján készítettük.)
VI. évf. / 9. szám
Forrás: Anyák Lapja
Kapcsolódó cikkek
