Lassan meg kell szoknom, nálunk semmi nem a szokványos időben érkezik. Ugye a hivatalos álláspont szerint a manók koraszülöttek voltak. Már eleve így nyitottak. Viszont a dackorszakot már születésük másnapján elkezdték, és (elnézve őket) nagyjából nyugdíjig fogják folytatni. Na nem az én nyugdíjamig, a sajátjukig! (Ebből a szempontból hunatyáink tologathatják a korhatárt, ameddig jólesik.) Azután még ki sem tudják mondani rendesen, hogy supercalifragilisticexpialidocious, de már túl vannak az első ballagásukon, ám az átlagnál fél évszázaddal később lettek szobatiszták. Hogy beszélni mikor kezdtek, azt nem is tudom, csak azt, hogy elhallgatni viszont már soha nem fognak.
Minden harcedzettségem ellenére Csenge minapi bejelentése övön alul ért:
– Képzeld, apa! Szerintem a Béjuska szejelmes belém!
(Mi az, hogy, izé, mi van? Repülősót! Magnebé tablettát! Valeriannát! De legalább egy duplát, sok jéggel!)
– És, izé, mégis miből gondolod?
– Hát mert mindig azt mondja, hogy olyan cuki vagyok, meg amikor játszunk, mindig rám fekszik. És állandóan meg akarja enni az ebédemet is.
(Miiiii?)
– Te, anya, mikor is kezdődik az a manókarate-tanfolyam? Szerintem Zsomát sürgősen be kellene íratnunk egy ön- és Csenge-védelmi kurzusra. Meg addig ki is kupálom a kiskrapekot, mi is az a helyes távoltarás.
(Második védvonalnak pedig végső soron ott leszek én.)
Már csak az olyan vészhelyzetek felismerésére kell egy óvodás testőrt megtanítanom, mint „csapja a szelet” meg hogy „legyeskedik”, „teszi a szépet” satöbbi.
Ám, mint kiderült, itt még nem volt vége a megpróbáltatásaimnak. (Kicsit úgy jártam, mint a csuklós busz utasai. Kis ráfékezés után egy tempón kívül a satufék, és zuttty.)
– De apa, képzeld, nem a mi Béjuskánkhoz fogok ám fejleségül menni!
(Na, hál’ istennek! Pedig már szinte elszalasztottam papért. 2 in 1. Titeket összead, nekem meg feladja az első kenetet – mondom, elsőt! Az utolsó még ráér.)
– Hanem?
– Képzeld, apa, a másik óvodáscsoportban van egy másik Béjuska, akit ráadásul Kerényinek hívnak! Úgy, mint minket! Kerényi Béja! Már megbeszéltem vele, ő lesz a férjem.
(Ez legalább praktikus. Alkalmasint törheti a fejét a fakabát: ez most a leánykori vagy a férjezett neved? Meg egy csomó adminisztrációtól megkíméled szegény agyonterhelt apparátust. Esetleg lehetnél Kerényi Kerényi, képzeld, engem egész gyerekkoromban így emlegettek.)
– És mondd, ez a Béla is szerelmes beléd?
– Hát azt nem tudom, de amikor fajsang volt, ő is lovasnak öltözött. Ha akarod, holnap megkérdezem tőle. Jó?(Pszichológus ősanyám, most segíts! Hogy is magyarázzam el a kicsi lánynak, hogy nem, nem akarom tudni? Nem konkrétan most. Ez még csak bekötött ugrás, repülőszimulátorról. De mi lesz velem tizenöt év múlva?)
– Jó, persze, kérdezd meg! Jobb az ilyet tisztázni még a házasság előtt.
Az ikrek és apa történeteit itt követheted nyomon!
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
