Gyerek

Milyen házmiunkákba tudnak besegíteni a gyerekek az egyes életkorokban?

Mikor miben tudnak segíteni?
2024. Szeptember 15.

A házimunka végzése fontos készségekre taníthatja a gyerekeket, köztük a felelősségvállalásra vagy éppen az időbeosztásra, emellett pedig már egy-egy egyszerűbb feladat elvégzése is pozitív hatással lehet az önbizalmukra, egy kutatás szerint pedig hozzájárulhat ahhoz is, hogy később a munkában is jobban teljesítsenek, például hatékonyabban tudjanak együtt működni a kollégákkal.

(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Az egyszerűbb feladatokba már akár kisgyerek kortól bevonhatjuk a gyerekeket, és ahogy egyre nagyobbak lesznek, úgy adhatunk nekik felelősségteljesebb otthoni teendőket. Az egyes feladatokat az elején érdemes néhány alkalommal megmutatni a gyerekeknek, majd ezután együtt végezni párszor, ezután pedig már végezheti a gyermek is maga, az életkorától függően akár először felügyelettel és majd később felügyelet nélkül.

Ahhoz, hogy mibe tudnak besegíteni az egyes életkorokban, a WebMD készített egy listát, ami jó lehet egy mintának.

2-3 éveseknek még csak nagyon egyszerű, felügyelettel végzett teendőket adjunk, a mindennapi rutin során, mint a következők vagy ehhez hasonlók:

  • Tegye el a játékait
  • Töltsön száraz eledelt a háziállat tálkájába
  • Tegye a szennyeskosárba a ruháit
  • Segítsen feltörölni, ha valami kiömlött az asztalra
  • Segítsen be a portörlésbe
  • Segítsen a helyükre tenni a mesekönyveket

 

4-5 éveseknek szintén adhatunk feladatot a mindennapi rutin során, és más besegíthetnek dolgokba, amiket mi végzünk, mint például:

  • Igazítsa meg reggel az ágyneműt
  • Törölje le az asztalt
  • Öntözze meg a virágokat
  • Segítsen kipakolni a mosogatógépből az evőeszközöket
  • Mosogatásnál vonjuk be a műanyagedények elmosogatásába

 

6-7 éveseknek néhány javaslat:

  • Segítsen szétválogatni a szennyest színek szerint a mosáshoz
  • Seperje fel a padlót
  • Terítse meg az asztalt és szedje le evés után a tányérokat, evőeszközöket
  • Segítsen tízórait készíteni, csomagolni
  • Segítsen a kertben összegereblyézni a leveleket és gyomlálni
  • Tegye rendbe a szobáját

 

8-9 éveseknek:

  • Pakolja be a mosogatógépet
  • Tegye a hűtőbe, a szekrénybe bevásárlás után az élelmiszereket
  • Porszívózzon fel
  • Segítsen a vacsora elkészítésében
  • Tegye el a tiszta ruháit
  • Segítsen reggelit készíteni
  • Hámozza meg a zöldségeket főzéskor
  • Mossa fel a padlót

 

10 éveseknek és idősebb korban

  • Pakolja el az edényeket a mosogatógépből
  • Felügyelet mellett készítsen valamilyen egyszerűbb ételt
  • Segítsen a mosásban, vasalásban
  • Cserélje le az ágyneműjét
  • Segítsen rendbe tenni, kitakarítani a konyhát, a fürdőt