Válogatás az ételek között, ételelutasítás, étkezési szorongás, ételintolerancia, különböző allergiák, a kisbabák esetében a rágással, harapással, nyeléssel kapcsolatos ún. evéstechnikai problémák – még hosszasan sorolhatnánk azokat az étkezési problémákat, amelyek számos család mindennapjait nehezítik meg, és teszik a közös, családi étkezéseket rémálommá. A csecsemő és kisgyermek-táplálás kapcsán felmerülő kihívásokról, a segítő tanácsokról és praktikákról, valamint a szakértők bevonásának fontosságáról Lukasz Rebekával a Czeizel Intézet gyerekdietetikusával beszélgettünk.
Legyen szó felnőttekről, gyerekekről vagy csecsemőkről, rengeteget hallunk, olvashatunk arról, hogy adott életszakaszban mit és hogyan kellene enni. Ez a túl sok információ azonban a legtöbb embert csak összezavarja. A szülők gyakran nem az életkoruknak megfelelő ételeket adják a gyereknek, indokolatlanul vonnak ki egy-egy ételcsoportot a gyermek étrendjéből, vagy éppen mindenáron meg akarnak etetni vele valamit. Mielőtt szélsőséges lépéseket tennénk, érdemes szakemberhez fordulni, aki segít az okok feltérképezésében, és felállítja a kezelési tervet.
Mi utalhat arra, hogy gyermekünknek evészavara van?
“Nem minden evéssel összefüggő zavar nevezhető evészavarnak. Gondoljunk erre spektrumként, melynek egyik végén a normál, válogatós korszak van, másik végén pedig a valódi evészavar. A normál válogatós korszak a gyermekek 2-3 éves korában jelentkezik, nem jár növekedési problémákkal, jó a tápanyagellátottság ilyenkor. Néha szereti a kicsi a karfiolt, néha nem kéri, de fogyaszt változatosan mindenfélét. Gond akkor van, ha mondjuk fél a karfioltól, szorong vagy öklendezik tőle, ha az összes zöldséget elutasítja, vagy esetleg nem képes rá fizikailag, hogy megegye a karfiolt” – mondta el a táplálkozásszakértő.
A problémák hátterében meghúzódó okok feltárása és a megoldás megtalálása során több szakember működik együtt, például gasztroenterológus, pszichológus, gyermekpszichiáter, fogorvos, logopédus, vagy nyelésterapeuta.
“Az étkezési zavarok kezelése csapatmunka, amelyben az egyes szakemberek több oldalról járják körbe a problémát. Nincsen két egyforma eset, sőt sokszor több, különböző evéssel összefüggő zavar egyszerre, eltérő mértékben van jelen. A megfelelő diagnózis felállításához legtöbbször nemcsak a kórtörténet, hanem a gyermek személyiségének megismerése is szükséges” – tette hozzá. “Dietetikusként legfőbb feladatunk egy olyan étrend kialakítása, amely biztosítja a gyermek tápanyagellátottságát, nem kényszeríti olyanra, amit nem szeretne, és hosszútávon fenntartható.”
Milyen korú gyermekek érintettek a leggyakrabban?
A problémától függően van olyan eset, amely már a hozzátáplálásnál látszódik, és van, amely óvodás korra lesz tarthatatlan. Az anatómiai elváltozások és az emésztőrendszeri problémák a diagnózis felállítása után a megfelelő szakember segítségével hatékonyan kezelhetők. Sajnos sokszor ezekre ráépül egy viselkedésszabályozási zavar, amely külön figyelmet igényel. “A szülők rástresszelnek az evésre, kiabálnak a gyerekkel, megetetik, lefogják, megtömik vagy belecsalnak az étrendjébe olyat, amit a gyerek elutasít. Ilyenkor a szülő és a gyermek között egyfajta hatalmi harc alakul ki, amely a gyermek életét hosszú távon befolyásolhatja” – hívta fel a figyelmet a hibákra a szakember. “Manapság ezek az étkezéshez kapcsolódó rendellenességek az egészségesen fejlődő gyerekek 30%-át is érinthetik. Ez is magas arány, de ennél is jóval nagyobb, kb. 80% a nem tipikusan fejlődő gyerekek esetében” – tette hozzá.
Mikor kérjünk segítséget?
Ha a gyermeknél az alábbi jelek valamelyike, vagy egyszerre több is tapasztalható, érdemes szakember segítségét kérni:
- furcsán viselkedik evés közben (pl. sír/fél/szorong/öklendezik/elkerüli/kihányja az ételt/gyakran félrenyel/tartja a szájában az ételt/furcsán rág vagy nyel, stb.),
- növekedése lelassul, vagy stagnál,
- egyre kevesebb ételt fogad el,
- kevesebb, mint 2O ételt fogad el óvodáskorban,
- nem eszik önállóan 1 éves kor felett,
- evése problémát okoz neki, vagy a szülőknek és a környezetének
- 1 vagy több ételcsoportot elutasít (pl. zöldségek)
Szülőként mit tehetünk?
Az első és talán legfontosabb, hogy a hozzátáplálás megkezdése előtt mérjük fel saját étkezési szokásainkat. Készüljünk fel arra, hogy gyermekünk önálló személyiség, és lehet, hogy tőlünk eltérő módon viszonyul az étkezéshez – fontos, hogy ezt szabadságot hagyjuk is meg neki. Korának megfelelően tápláljuk, azonban nem csak arra kell figyelnünk, hogy mit adunk neki enni, hanem arra is, hogy hogyan. “A családi minta, az étkezés közbeni kényelmes testhelyzet, az étel megfelelő állaga és a falat mérete mind meghatározóak a siker szempontjából.”
- Kapcsolódó: A gyerekek nem mindig növik ki a válogatósságot
Ültessük a gyermeket az asztalhoz, hagyjuk, hogy minél hamarabb önállóan egyen. Ne vegyük ki a kezéből az irányítást és ne szóljunk bele, hogy eszik-e és ha igen, akkor mennyit. Nem “kell” megnyalni, megkóstolni semmit, amit a gyermek nem szeretne. Fontos, hogy biztonságossá és egyben jó élménnyé tegyük számára az étkezést, és hagyjuk, hogy megtapasztalja az ételek ízét. Mutassuk meg, hogy egy-egy étel honnan származik, hogyan készül, és ne azt magyarázzuk neki már kicsi korában, hogy mi az egészséges, és mi nem.
A másik lényeges dolog, hogy vigyünk rendszert az étkezésekbe. Állítsunk fel napirendet, amiben az étkezéseknek meghatározott ideje, eleje és vége van. Figyeljünk oda a különböző játékokra és szórakoztató eszközökre, hiszen nem ideális, ha egy gyermek csak képernyő mellett tud enni. Ne jutalmazzunk, és ne próbáljuk a gyerkőc figyelmét elterelni étellel. Ha tudjuk, hogy csemeténk válogatósabb, de közösségbe készül, kérjük ki az étlapot az óvodából, és mutassuk meg neki előre azokat az ételeket, alapanyagokat, amelyek ismeretlenek lehetnek számára.
Mire számíthatunk a vizsgálat során?
A dietetikus munkáját nagyban segíti, ha a szülők már a vizsgálat előtt küldenek egy táplálkozási naplót, amelyből néhány dolog kiderül a gyermekről. “A részletes kórtörténetfelvétel része lehet, hogy megkérjük a szülőt, hozzon egy kis kekszet vagy rágcsát, és nézzük meg, mit csinál a gyermek. Az evési szituációból sok minden kiderül. Elfordulhat az is, hogy az otthoni étkezésről kérünk videófelvételt – a lényeg, hogy minél többet megtudjunk a kicsi étkezési szokásairól. Mérünk súlyt, magasságot, egyes testrészek körfogatát, stb., de ezek a vizsgálatok egyáltalán nem fájdalmasak a kicsiknek. Ezeket az információkat egészítjük ki a beszélgetés során elhangzottakkal, és feltérképezzük, hol lehet az elcsúszás.”
A felállított kórtörténet alapján derül ki, hogy a terápia során milyen gyakorlati lépésekre lesz még szükség, kell-e bevonni másik szakorvost/terapeutát. Amennyiben hosszabb kezeléssorozatnak néz elébe a család, a szakemberek abban is segítséget nyújtanak, és sok-sok játékos feladattal tűzdelve kísérik végig őket a folyamaton.
Forrás: Czeizel Intézet
Kapcsolódó cikkek
