Gyerek

Nagyobb a sérülés veszélye, ha csak egyféle sportot űz a gyerek

A 12 éven aluli gyerekek esetében nem szerencsés, ha csupán egyetlen sportágra összpontosítják a figyelmüket, ezzel ugyanis megnövelik a sérülés veszélyét.
2017. Március 22.

Nagyobb a sérülés veszélye, ha csak egyféle sportot űz a gyerek

Dr. Neeru Jayanthi, az Emory Egyetem ortopédusa úgy véli, a fiatal sportolóknak szezononként egyféle versenysportban kellene részt venniük, és legalább három – nem egymást követő – olyan hónapnak kellene lennie az évben, melyben nem versenyeznek.

A vizsgálat során a szakember munkatársaival közel 1200 sportolót kísért figyelemmel három éven át, és azt tapasztalták, hogy majdnem 40 százalékuknál fordult elő valamilyen sérülés ez idő alatt. Az eredményekből az is kiderült, hogy akik megsérültek, azok még 12 éves koruk előtt egy bizonyos sportra specializálták magukat, ráadásul közel kétharmaduk ismétlődő sérüléseket szenvedett el. Azok a sportolók ellenben, akik nem szenvedtek el sérüléseket, általában már 12 éves koruk után kezdtek el egy sportra koncentrálni.

A szakemberek mindezek fényében azt javasolják, hogy fiatalkorban egynél több sportot űzzenek a gyerekek, és a kisebb gyerekek még hetente ne edzenek több órát annál, mint ahány évesek. A vizsgálat további részleteiről a British Journal of Sports Medicine című lapban olvashatnak az érdeklődők.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Medipress