Gyerek

Utazási rosszullét: 6 ötlet, ha a te gyereked is szenved a kocsiban

Mutatunk néhány tippet, amit érdemes lehet kipróbálnod, ha a gyermeked utazási betegséggel küzd.
2023. Február 28.
autó
(Kép forrása: Getty Images)

Az utazási betegség jellemzően hányingert, fejfájást, szédülést, álmosságot, rossz közérzetet okozhat, egyéb kellemetlen tünetek mellett. Leggyakrabban az alacsony frekvenciájú odalirányú és függőleges mozgások okozzák (mint például az autók hátsó ülésén való utazás, a nehezebb repülőutak, a hajókázás), és bárkivel előfordulhat, írja a Motherly.

A Mayo Clinic szerint utazási betegség akkor fordul elő, amikor az agy egymásnak ellentmondó információt kap a belső fültől, a szemtől, valamint az ízületek és izmok idegeitől. Például, ha egy alacsonyabb kisgyermek az autó hátsó ülésén ül, anélkül, hogy kilátna az ablakon, a belső füle érzékeli a mozgást, de a szeme és a teste nem – ennek eredményeképpen pedig különböző kellemetlen tünetek jelentkezhetnek. A portál szerint az nem egyértelmű, hogy az utazási betegség miért érint egyes gyerekeket jobban, mint másokat, és megjegyzik, hogy a 2-12 éves gyerekek különösen érzékenyek lehetnek.

A Motherly ajánl néhány szakértői tippet az utazási betegség ellen.

Ösztönözd arra, hogy nézzen ki az ablakon. Ha a gyermeked kinéz az ablakon, az segíthet elkerülnie, hogy rosszul legyen. Dr. Elisa Song, integratív gyermekorvos és funkcionális gyermekgyógyászati szakértő elmondta a portálnak, hogy a gyereket érdemes olyan magasan felültetni, amennyire lehet, és biztosítani, hogy tiszta kilátása legyen az ablakon. Ha nagyon kanyargós az út, próbáld elérni, hogy a horizontot nézze, ne egy könyvet vagy képernyőt.

Ne legyen túl meleg az autóban. Az utazási betegséghez hozzájárulhat az is, ha túl meleg van az autóban. Song az ablak lehúzva tartását javasolja, illetve a hideg levegő befújását. Ha a gyermeknek túl melege van, és ettől hányingere lesz, amint lehet, érdemes beiktatni egy szünetet út közben, hogy ki tudjon szállni az autóból, és néhány mély, lassú lélegzetet vehessen. De Song szerint egy kis korty hideg víz vagy egy hideg kendő a gyerek homlokára helyezve is segíthet.

A képernyőt és a könyvet jobb kerülni az autóban. A tablet képernyőjének nézése vagy a könyvolvasás súlyosbíthatja az utazási betegséget, mert a szemnek fókuszálnia kell, és ez fokozhatja a szédülés érzését, magyarázta a portálnak Dr. Mehul Patel gyermekorvos. Helyette zenehallgatást vagy esetleg hangoskönyvet javasol, mert „a hang általában nincs hatással az utazási betegségre”.

Inkább valami könnyűt érdemes enni. Az út közben fogyasztott nassolnivalók fokozhatják az utazási betegséget, ezért Song tanácsa szerint egy hosszú utazás előtt valamilyen könnyed fogást érdemes enni. Hozzátette, hogy ha a gyermek nem eszik nehéz, zsíros vagy cukros ételt, kevésbé lehet hányingere.

Borsmenta vagy gyömbér. A borsmentás tea vagy cukor segíthet csökkenteni a hányingert és a gyomorgörcsöt. A gyömbéres változat szintén hatásos lehet a tünetek csökkentésére vagy megelőzésére.

Légzőgyakorlat. Ha valamiért éppen nem tudtok megállni és kiszállni az autóból, próbálj segíteni a gyermekednek, hogy le tudja lassítani a légzését. „A légzés lelassítása és lenyugtatása segít csökkenteni az utazási betegséggel járó hányingert és szorongást” – mondta Song. Érdemes lehet megtanítani a gyermeknek a doboz légzőtechnikát. Ennek a lényege, hogy a belégzés addig tart, amíg magában elszámol négyig, majd ugyanennyi ideig bent tartja, ezután kifújja, amíg négyig számol, majd tart egy szünetet, szintén annyi ideig.

A portál szerint néhányaknál indokolt lehet a gyógyszeres kezelés utazási betegség esetén. Arról, hogy indokolt lehet-e a gyógyszer, illetve milyen készítményt javasol, a gyermekorvossal javasolt konzultálni.

Forrás: mother.ly