Vannak gyerekek, akik szüleiktől távolodva félénkebbek lesznek, ha rajtuk múlik, egy társasági eseményen se vennének részt – legyen az az óvoda első napja vagy egy barát szülinapi zsúrja.
Dr. Emily Edlynn, a parents.com rovatvezetője szerint ilyen esetben az a kulcs, hogy támogassuk gyermekeinket szociális készségeik fejlesztésében, oly módon, hogy az még természetes legyen számukra, s ne éljék meg erőszaknak.
Bármennyire is igaz, hogy a társas kapcsolatok kritikus fontosságúak minden gyermek fejlődése és jóléte szempontjából, a szociális kapcsolattartás módjai nagyon eltérőek lehetnek a gyerekek között. A kulcsfontosságú cél az, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a fontos készségek oktatása között, és a gyermek személyiségének elfogadása között.
- Kapcsolódó cikkünk: Videón, milyen, mikor empátiával válaszolunk a hisztire
Bár egy ovis még kicsi, mégis hasznos, ha néhány (saját érzéseit tisztázó) kérdéssel próbálod közelebb tolni őt a másokkal való barátkozáshoz. Gyakran elég pár egyszerű, nyitott kérdés, hogy gyermeked is megértse, mi az ő szerepe ezekben a társas helyzetekben, és milyen érzései, hozzáállása, preferenciai vannak ebben az irányban.
Néhány példa:
- Milyen gyerekekkel szeretsz a legjobban játszani?
- Milyen érzés megkérni a gyerekeket, hogy játsszanak veled? Néha olyan lehet, mint a pillangók a hasunkban, ha idegesek vagyunk.
- Milyen érzés számodra, amikor más gyerekek a barátaikkal játszanak, te pedig egyedül csinálsz valamit?
Az ilyen típusú kérdések több célt is megvalósítanak: megmutatják neki, hogy érdekel a perspektívája, ahelyett, hogy valami kényelmetlen dologra késztetnék; a válaszok segítségével hozzáadhatja az empátia erejét a bátorításhoz (“Tudom, hogy félsz, hogy nemet fognak mondani”); és megtudhat valami meglepőt a tapasztalatairól, ami segíthet hatékonyabban reagálni a helyzetre.
- Kapcsolódó cikkünk: Mit árulhat el a gyerekek humora az együttérzés képességéről?
Bár sokat beszélünk arról, hogyan legyünk gyermekeink “tanítói, mentorai” a képességeik fejlesztése érdekében, még hatékonyabbak lehetünk, ha időt és energiát szánunk arra, hogy meghallgassuk őket. A nézőpontjuk megértése lehetővé teszi az empátiát a válaszadásban, ami kulcsfontosságú összetevője annak, hogy gyermekeink megértsék és elfogadják azt, amilyenek, és ahol tartanak. Ezek a stratégiák növelik a kapcsolatba vetett bizalmat, ami az “utasítást és irányítást” olyanná alakíthatja, hogy támogassuk gyermekünket abban, hogy a saját magukhoz hűen viselkedjen, nem pedig úgy, amilyennek szeretnénk látni őket. És ez adja a legbiztosabb alapot a fejlődéshez és a tanuláshoz.
Kapcsolódó cikkek
