Gyerek

„Ők elsősorban gyerekek, és csak másodsorban sérültek” – a Fellegajtó Nyitogatók Alapítvány napközije

„Csak egészség legyen!” – tartja a mondás. Egész, mint ép, teljes, sértetlen. Varga Gábor körül átalakult a világ, amikor halmozottan sérült kisfia született. Ma már egymás kezét fogva (az egyikük persze sokkal erősebben szorítva a másikét) haladnak az úton, miközben másokat is támogatnak. A HáziPatika riportja.
2024. Január 11.
fellegajtó alapítvány
Fotó: HáziPatika / Fülöp Máté

Mennyi energia kell ahhoz, hogy felemeljünk egy poharat az asztalról? Mit tapasztalnánk vajon, ha olyan módon érzékelnénk a külvilágot magunk körül, mint ahogy nap mint nap egy halmozottan sérült ember? Elképzelhetetlen. Ez a szó új értelmet nyer ebben az esetben, mivel a fenti kérdésekre nincs valós válasz. Gábor sok éve figyel. A kisfia az, akin keresztül fokozatosan megtanulja, mit hogyan kell segíteni ahhoz, hogy élhető legyen a világ a sérült gyermekek számára is. „Egy átlagember tudatában az a kép él, hogy a halmozottan sérült gyerekek vegetatív állapotban léteznek. Ezért alig hihető, amikor kiderül, hogy számukra igenis nagyon sokat számít a közösség, az interakciók, a fejlesztések, hiszen be vannak zárva egy félig-meddig tehetetlen testbe. Az a feladat, hogy kihozzuk őket ebből az állapotból, legalább néhány rövidebb időszakra.”

Társadalmi összefogás

Amikor az apa azzal szembesült, milyen problémákkal küzdenek a hasonló helyzetben lévő szülők, szeretett volna tenni értük. Korábban is voltak civil tevékenységei, de az elgondolása ezekhez képest jóval nagyobb feladat volt számára.  Egy olyan helyet álmodott meg, ahol a sérült gyerekek és szüleik közösségben, lelki és szakmai támogatás mellett tölthetik a hétköznapokat. Egyfajta napközi formájában képzelte el a dolgot, mert rájött, hogy saját maga és kisfia számára is ez az a forma, amely a legnagyobb támogatást nyújthatja. „Elképzelhetetlen mennyiségű segítséget kaptam, olyan helyekről, olyan emberektől, akik önzetlenül álltak az ügyünk mellé. A józsefvárosi Rendőrségtől, a Közterületfelügyelettől, a Gyermekvédelemtől, Önkormányzattól kezdve a civil embereken át különböző cégek segítettek. Komoly társadalmi összefogást sikerült elindítani. Leszólítottam az utcán Kocsis Máté polgármestert, elmondtam neki a búbánatomat, a terveimet. Nyitott fülekre talált minden szavam, ami fantasztikus.”

fellegajtó alapítvány

Fotó: HáziPatika / Fülöp Máté

A Fellegvár napközi megépült, működik, szakemberek segítenek a gyerekek fejlesztésében. Mára túl vannak számtalan szervezett orvosi konzultáción, jótékonysági eseményen, és napközbeni ellátás keretében tíz halmozottan sérült gyermekről gondoskodnak. Kialakult egy szeretet tér, ahol mindenkinek van feladata, mindenki kapcsolódik a másikhoz és segít. „Ha valaki idejön és belekukkant a napjainkba, akkor azt látja, hogy ez egy nagyon vidám hely! Nyilván vannak nehéz pillanatok, nehéz szituációk, amiket meg kell oldanunk. De alapvetően a halmozottan sérült gyerekek, hogyha éppen nincsen társult egészségügyi problémájuk, jól tudják magukat érezni a bőrükben, mert számukra a saját állapotuk természetes. Ehhez nyilván kell a szeretet és a törődés, hogy az állapotukhoz képest egyfajta jobb életminőséget kaphassanak. Ők elsősorban gyerekek, és csak másodsorban sérültek, így nekik is megvan a saját igényük a közösségre. Ha letesszük egymás mellé őket, igyekeznek megérinteni egymást, aki tud gurulni, odagurul a másikhoz, nevetnek egymásra, sőt beszélgetnek: a saját maguk nyelvén válaszolgatnak egymásnak, hangokkal és érintéssel kommunikálnak egymással. 

Ég és föld között

Ők speciális emberi lények, akik kicsit ég és föld között lebegnek. Vagyis tiszták maradnak, szeretetből élnek, amit adni is képesek.
Tudomásul kell vennünk, hogy az élet más területeiről, illetve más örömeiből ők nem tudnak részesedni. Gondolok itt arra, hogy a szerelem, házasság, gyerekek, karrier csillogásaiból ők nem kapnak. Számukra egyedül az önzetlen, színtiszta szeretet számít. Azt szoktam mondani, hogy ők alapvetően apró, vidám varázslények. A nehéz szituációktól is eltekintve – és én ezt gondolom a saját gyerekemmel kapcsolatban is – sokkal több az öröm és a pozitív érzés, mint a negatív. Mert az alapállapothoz gyakran társulnak más betegségek, például epilepszia, ortopéd problémák, reflux és egyéb betegségek, ami folyamatos problémákat okoz. Mi például elég sűrűn, átlagosan két-három havonta vagyunk bizonyos ideig kórházban Táltossal, a kisfiammal… Ez keményen leterheli az embert, mind pszichésen, mind fizikailag. Én egy kétméteres, közel százkilós, sportos ember vagyok, aki naponta edz, de ha elképzelek egy ötvenkilós anyát, aki emelgeti, forgatja, pelenkázza az egyre nagyobb súlyú, magatehetetlen gyermekét, máris más a helyzet.

Ez egy iszonyatosan nehéz életállapot, amely tele van fájdalommal, és rengeteg rossz dolog történik, amely hosszú távon kihat az ember életére, és tönkre tud tenni családokat… de ha az ember kap segítséget, és időben feldolgozza ezt, aztán következetesen halad a gyerekkel azon az úton, amin kell, akkor ki lehet belőle hozni a legjobbat. Én általában erre törekedtem, mert nem szeretek panaszkodni, nem szeretek búsongani. Ha néha mégis elkap egy-két negatív gondolat, azt magamban, elvonulva rendezem.”

fellegajtó alapítvány

Fotó: HáziPatika / Fülöp Máté

Egy sérült gyermeket ápoló szülő az esetek túlnyomó részében viszonylag hamar egyedül találja magát. Túl nagy a feladat, sok emberen túlnő az a folyamatos készenlét, amelyet egy ilyen ápolási tevékenység jelent. A gyermekével egyedül maradt szülő pedig egy buborékba záródik. A külvilág nyomokban ér el hozzá, mert sem ideje, sem ereje ahhoz, hogy a kapcsolatait megőrizze. „Sok esetben a szülő saját magát zárja be, pedig nem feltétlenül kell ennek így lennie – folytatja Gábor. – Én például a gyerekemet kicsi korától fogva tudatosan bevittem az egészségesek közé. Mi nem tudunk aktívan részt venni például egy játszótér életében, hiszen a fizikai adottságokon nem lehet változtatni. De azért ott voltunk, és akár mentünk olyan programokra, mint ringató, zenés gyerekfoglalkozás. Igaz, hogy ezeket egészséges gyerekeknek szervezik, de én elvittem őt. Persze ilyenkor megnéztek minket, és sajnálkoztak az emberek. Amikor megbámulják a gyereket – főleg hogyha ezt tapintatlanul teszik -, az egy ebben a helyzetben lévő, érthetően sérülékeny szülőnek nem jó érzés. Mégsem feltétlenül negatív a többségi társadalommal való kapcsolat, egyszerűen csak kell egyfajta nyitottság és elfogadás mindkét részről. Persze az első nagyobb ugrás az, hogy a szülő elfogadja a saját gyerekét úgy, ahogy van. Fel tudja vállalni, és szembe tudjon nézni azzal, hogy az ő gyereke más.”

Gábor sokat mesél a gyerekek családjáról, mindennapjaikról és további terveikről a CIKK FOLYTATÁSÁBAN, ahol a helyszínen készült képgalériát is megnézheted.