Gyerek
Kevés nő edz keményebben a crossfites influencer kismamánál
Emily Breeze egy amerikai crossfites anyuka, aki nemrég adott életet harmadik gyermekének. A sportos anyukát rengetegen támadják a közösségi médiában, mert úgy vélik, túlzás, hogy még várandósan is ennyit edz.
Mintha a falnak beszélnék
Százszor kértük, még sincs kész? A játékok a földön, a gyerek egy szál alsóban szaladgál, pedig indulnunk kellene és délután majd a leckeírással is meggyűlik a bajunk.
Hogy hat a gyerekre, ha a szülő túlértékeli?
Azok a szülői dicséretek, amelyek nem a szülő objektivitásán alapszanak, hanem azon, hogy az ő gyerekeikről van szó, akik véleményük szerint különlegesebbek más gyerekeknél, inkább árthatnak a gyerekeknek, mint használnak.
26 ezer gyerek nem járhat iskolába, mert nincs beoltva
Mostantól nem járhatnak iskolába New York államban azok a gyerekek, akik nincsenek beoltva. Nyáron durva kanyarójárvány volt a városban, ezért mostantól nem lehet vallási okokra hivatkozva elutasítani a védőoltást.
Átmentek részidőbe, hogy odaérjenek a gyerekért
Egy év alatt tízezerrel csökkenhetett a minisztériumokban dolgozók száma. Akik maradtak, azok közül sokan a megnövelt munkaidő miatt részmunkaidőbe mentek át, mert csak így tudnak időben odaérni a gyerekért az iskolába.
Tömeges szalmonellafertőzés juttatott kórházba 75 gyereket
Szalmonellafertőzés okozta a hajdúsámsoni gyerekek tömeges megbetegedését - közölte a Debreceni Egyetem. 75 gyerek került kórházba, 11-en már hazamehettek.
5 gyakorlat, ami az egész családnak segít mentálisan erősödni
Néhány egyszerű szokás kialakításával, az egész család könnyebben veheti a mentális akadályokat. Mutatunk 5 gyakorlatot, amivel a mentális erőnk fejleszthető.
Jövőre több budapesti elsős is konténertantermekben tanulhat
Több fővárosi iskolában is konténertantermekben kezdhetik a tanévet jövőre az első osztályosok. Így oldják meg a férőhelybővítést.
Nem lesz több műanyag játék a gyerekmenühöz az egyik gyorsétteremnél
Minden műanyag mütyürt eltávolít a gyerekmenüiből az egyik gyorsétteremlánc.
Mióta apa vagy, még jobban szeretlek
Gyönyörű vallomás egy édesanyától.
Így nevelhetsz önállóbb gyereket!
A szülők többsége azt szeretné, hogy a gyermekük kreatív, önálló gondolkodásra képes és jó problémamegoldó legyen. De hogyan taníthatjuk meg a gyerekeknek ezeket a képességeket?
Barátok a képernyőről?
A tévében, sorozatokban és filmekben szereplő mesehősök iránt pont olyan érzelmeket táplálhatnak a kisgyerekek, mintha azok valódi, hús-vér emberek lennének. Ennek pedig akár előnyei is lehetnek.
Vigyázz ezzel a bögrével, veszélyes
Magas formaldehid kioldódást mért kínai, bambuszrostot tartalmazó, melamin anyagú kávésbögréből a lengyel hatóság. A termékből Magyarországra is szállítottak.
Törölték az OKJ-s képzésből a nevelőszülői szakképesítést
Az új Országos Képzési Jegyzékről törölték a nevelőszülői szakképesítést, miközben egyre nagyobb a hiány a hivatalos nevelőszülőkből.
4543 álláshely betöltetlen az oktatásban
Az oktatás minden területén betöltetlen álláshelyek vannak a KSH adatai szerint. Összesen 4543 állás betöltetlen.