Gyerek
Kvíz: felismered a mesefilmeket az állatszereplőkről?
Melyik mesében, animációs filmben láthattad a következő szereplőket?
3 kifejezés, ami tönkreteszi a párkapcsolatot
A szavaknak bizony erejük van. A párterapeuta szerint létezik három olyan kifejezés, ami biztosan nem használ a kapcsolatnak.
Különös, lágy hangzású, ritkán választott lánynevek
Szépek, igazán különlegesek, mégsem nagyon gyakoriak.
Baby boom: egy éven belül egy arizonai tűzoltóság 18 tűzoltójának született gyereke
18 tűzoltónak összesen 19 gyereke született 2024-ben egy arizonai tűzoltóságnál.
Ezt a 3 dolgot nehezen viseli el a Bak anya
A csillagjegyünk egyfajta támpontot adhatnak arról, hogy milyen a személyiségünk, ám rengeteg tényező formál minket olyanná, amilyenek vagyunk. A Bak anyákról úgy tartják, hogy 3 dologban nem ismernek kompromisszumot.
Mától kötelező a maszkviselés a szolnoki és a pécsi kórházban is
A különböző légúti megbetegedések számának országos emelkedése miatt több helyen is maszkviselést írtak elő.
Már négy embernél mutatták ki a HMPV-fertőzést Magyarországon, ezek a tünetei
Tavaly év végétől 2025 első hetéig négy betegnél mutattak ki humán metapneumovírust vagyis HMPV-t – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) légúti figyelőszolgálatának jelentéséből.
Hideg lesz ma, éjjel jöhet a havazás
Kedden derült, napos, ám hideg időnk lesz, éjfél után több helyen havazás is várható.
Egyszerű trükk, ha a gyereked hisztizik
Ha gyakran kiborul, hisztizik a gyereked, ezzel a játékos trükkel segíthetsz neki, hogy könnyebben meglássa a dolgok jó oldalát is.
Még egy hétig lehet kérelmezni az iskolakezdés halasztását
Január 20-a éjfélig lehet beadni a kérelmeket.
„Gyermekvédelmi rendszert érintő jelzés” miatt felfüggesztették egy egyházi szakgimnázium igazgatóhelyettesét
Egy, a fenntartó által küldött levél szerint Büntetendő cselekmény gyanúja merült fel, belső vizsgálatot rendeltek el, a fenntartó által küldött levél szerint, írja a Hvg.
Egyre csökken az egyetemeken az állami férőhelyek száma
Nem lesz könnyű dolga azoknak, akik idén felvételiznek, a legtöbb helyen csökkent az állami, ösztöndíjas helyek száma.
Már születéskor különbözik a lányok és a fiúk agya
Az emberi agy szerkezetében már a születéskor megfigyelhetőek a nemi különbségek.
Heti időjárás: a hét közepétől visszatér a borult, párás, ködös idő
Kedden még számíthatunk derült, napos időre.
Csúszik a Shrek 5 premierje, várhatóan ekkor kerülhet majd a mozikba
Nyáron jelentették be, hogy újabb folytatás készül a Shrek-filmekhez.