A régi nevelési szokások közül sok jó szándékból született, és a kor tudásának megfelelően alakult ki. No meg abból a világképből, ahogyan 40-50 évvel ezelőtt a gyerekekre tekintett a felnőtt társadalom. A világ azonban rengeteget változott: ma már többet tudunk a gyerekek idegrendszeréről, élettani szükségleteiről és lelki fejlődéséről. Ezért érdemes a múlt tapasztalatait tisztelettel kezelni, de közben a mai, bizonyítékokon alapuló ajánlásokat követni, a gyerekek kiegyensúlyozott fejlődése érdekében.
Háromóránkénti szoptatás – szigorú időrend a baba helyett
A rendszerváltás előtti időszakban az édesanyák többsége úgy tanulta, hogy a csecsemőt 3 óránként, percre pontosan kell szoptatni. A „rend a lelke mindennek” elvet a kórházakban is szigorúan vették: ha a baba éhes volt két etetés között, azt gyakran azzal magyarázták, hogy „biztosan csak a cumira vágyik”, vagy az anyának vizes a teje.
Ma már tudjuk, hogy a kereslet-kínálat alapú, igény szerinti szoptatás egészségesebb mind a babának, mind az anyának. Segít a megfelelő tejtermelésben, csökkenti a stresszt, és jobban követi a baba természetes ritmusát. A régi, merev időrend sokszor felesleges frusztrációt okozott és épp a szoptatás ellen hatott, ezért maradt abba túl korán, sokszor 1-2 hónap után.
„Majd megtanul sírás nélkül aludni” – a hosszú sírni hagyás módszere
Talán az egyik legismertebb retró elv: a kisbabát hagyni kell sírni, mert „ha felveszed, csak elkényezteted”, „majd megtanulja, hogy nincs mindig segítség”, ” így fejlődik a tüdeje”, csak manipulál. Sok szülő kapta azt a tanácsot: ha sír a baba, nem kell felvenni, meg kell várni, amíg elfárad, míg magától abbahagyja és elalszik.
Ma már tudjuk, hogy a hosszan tartó sírás növeli a stresszhormonok szintjét, megterheli az idegrendszert, és rombolhatja a kötődést. Az alvástanácsok is teljesen átalakultak: a biztonságos kötődés és a kiszámítható, támogató jelenlét sokkal fontosabb, mint a kemény fegyelem. Ugyanis, ha nem vesszük fel a kisbabát, amikor sír, nem azt tanulja meg, hogyan kezelje a stresszt, miként nyugtassa meg magát, hanem azt, hogy nem számíthat senkire.
A korai hozzátáplálás
A hetvenes-nyolcvanas években Magyarországon nagyon elterjedt volt, hogy a csecsemők már néhány hetes koruktól kapjanak különféle ételeket és cukros teát, mert úgy tartották, hogy a kizárólagos anyatej „nem elég”. Sok családban azt is hitték, hogy a sűrűbb ételektől a baba jobban alszik.
Ma már egységes a szakmai álláspont: a hozzátáplálást 6 hónapos kor előtt nem ajánlott elkezdeni. A túl korai bevezetés növelheti az allergiák, emésztési zavarok és túlsúly kockázatát, ráadásul a baba bélrendszere ekkor még nem érett meg a szilárd ételekre. Az anyatej vagy a tápszer ebben az időszakban teljes értékű táplálék. A régi gyakorlat tehát lehet, hogy jó szándékból született, de ma már tudjuk, hogy több veszéllyel járt, mint előnnyel.
Sarokba állítás, fenekelés
Magyarországon 40–50 éve teljesen megszokottnak számított a testi fenyítés: egy pofon, egy fenékrecsapás, vagy a sarokba állás a fegyelmezés része volt. Sokan ma is nosztalgiával mondják: „úgyis ember lett belőlünk”.
A modern pszichológia azonban már egyértelmű: a bántalmazás – akár enyhébb formában is – szorongást, önbizalomvesztést és hosszú távú viselkedési problémákat okozhat. Ma már a pozitív fegyelmezés, a kommunikáció és a következetes szabályok állnak a középpontban, nem pedig a fizikai, megszégyenítő büntetések.
„Nem kell állandóan törődni a gyerekkel” – az érzelmi szükségletek alábecsülése
Néhány évtizede még gyakori tanács volt: „ne ugrálj a gyerek körül”, „ne foglalkozz vele túl sokat, mert a fejedre nő”. A hétköznapokban ez sokszor azt jelentette, hogy a gyerek érzelmi igényeit háttérbe szorították. Ha valaki félt, szomorú volt vagy dühös, gyakran legyintettek: „ugyan már, nincs semmi baj”, „ne hisztizz”.
Ma már sokkal jobban értjük, hogy a gyerek érzelmi biztonságra, visszajelzésre és empátiára vágyik. A régi hozzáállás – miszerint a túl sok törődés „elrontja” a gyereket – mára megdőlt. A kutatások azt mutatják, hogy épp a támogató, odafigyelő jelenlét segíti a kiegyensúlyozott személyiségfejlődést, és nem vezet elkényeztetéshez. A határok továbbra is fontosak, de nem a szeretet vagy a figyelem rovására.
Kép: Getty Images
Kapcsolódó cikkek
