Gyerek

Rossz jegyet kapott a lánya, büntetésből az autópályán hagyta

Mindenki tudja, hogy az év végi hajrában még fontosabbak a jegyek, ennyire azonban mégsem kellene komolyan venni az osztályzatokat.
2024. Május 29.
autópálya

Egy olasz gimnazista lány rossz jegyet kapott latinból, ami annyira feldühítette az édesanyját, hogy az iskolából hazafelé tartva félreállt az autópályán Róma közelében, és azt kiabálta a kamasznak, hogy most azonnal szálljon ki az autóból.

A 16 éves lány egyébként minden tantárgyból jól teljesít, ezúttal viszont becsúszott egy rossz jegy a könnyűnek semmiképp sem nevezhető latin nyelvtanból, ami jelentősen elcsúfítja a bizonyítványát. A volán mögött ülő asszony ezen annyira felmérgesítette magát, hogy látni sem bírta a mellette utazó gyermekét.

Hamar rátaláltak a rendőrök

A forgalmas útszakasz mellett sétáló tinire az autópálya-rendőrség munkatársai figyeltek fel hétfőn este, és habozás nélkül a segítségére siettek: először is biztonságba helyezték, majd kérdéseket tettek fel neki, hogy mielőbb megtalálják a családját.

Mint az olasz sajtónak elmondták, először nem hittek a fülüknek, hogy ilyen megtörténhet.

A negyvenes éveiben járó anya ellen eljárást indítottak kiskorú veszélyeztetése miatt, az ügyben azonban mára nem várt fordulat állt be. A kamaszlány jelentkezett a rendőrségen, azzal a kéréssel előállva, hogy szeretné megváltoztatni a hét első napján tett vallomását.

Bár hétfőn még könnyek között osztotta meg az egyenruhásokkal, hogy az édesanyja hagyta magára a forgalmas autópályán, most azt állítja, hogy ő szökött el otthonról, és kérte, hogy a szüleit ne vonják felelősségre. 

A hatóságok természetesen az új verziót is számításba veszik, de az ügy tisztázása érdekében megvizsgálják a térfigyelő kamerák által rögzített felvételeket: ezekből nagy valószínűséggel egyértelműen kiderül majd, hogy is került a tinilány a száguldozó autók közé. 

Nyitókép: Getty Images, Forrás: Via