A 9 éves fiam belezúgott egy lányba. A lány egy évvel fiatalabb nála, és egy másik iskolába jár. Hónapok óta nem látta ezt a lányt, de mintha a költők igazát bizonyítaná, a vonzalma csak nőtt. Még odáig is elment, hogy felhívta a lány anyját, hogy összehozzon egy Zoom-randit. Azt mondja, hogy álmodik róla. Végtelenül sokat beszél a közös dolgaikról (leginkább a sárkányok szeretetéről). Egyik reggeli azt mondta, reméli, hogy összeházasodnak.
Nagy, szívből jövő kölyökszerelem.
Mire gyerekeink lesznek, a szerelem megélése megváltozik a serdülőkor előtti és a kamaszkor szívet összetörő élményeihez képest. Egyrészt sokkal kifinomultabb képünk van arról, hogy mit jelent szeretni valakit. Tudjuk, hogy ez nem ugyanaz, mint a vonzalom. Tudjuk, hogy a szeretet önzetlenséget igényel, és az értéke inkább abban rejlik, hogy adjunk, mint hogy kapjunk. És bár a sárkányok kölcsönös szeretete jó kezdet, ez még sem elég ahhoz, hogy egy életet építsünk rá.
A szülők számára nehézséget okoz, hogy mindezt megpróbálják elmagyarázni a gyerekeiknek. Mert a valódi szerelem különbözik a Disney-filmek és a Valentin-napi üdvözlőlapok által terjesztett cukormázas fantáziavilágtól.
De mégis, hogyan segíthetünk a gyerekeknek megérteni, hogy mi a szerelem? Hogyan készítsük fel őket egy olyan életre, amely tele van fellángolásokkal, ígéretes románcokkal, szívfájdalmakkal és remélhetőleg igaz szerelmekkel anélkül, hogy kis cinikusokat nevelnénk belőlük?
Van néhány stratégia. De hogy mit választasz, az attól függ, hogy ki vagy te és milyen a gyereked.
Szerelem és neuroendokrinológia kíváncsi gyerekeknek és realista szülőknek
Az egyik legjobb tudományos dolgozat, amit valaha olvastam a szeretet témájában, ezt a kellemesen száraz definíciót tartalmazza: “A szerelem a neuropeptidek és neurotranszmitterek egy ősi koktéljából kialakuló tulajdonság.”Mindez azt jelenti, hogy a szerelem nem annyira érzelem, mint inkább a hormonok bonyolult összjátékának eredménye, amelynek célja, hogy az embereket összetartsák. A tanulmány szerzője, Krishna G. Seshadri határozottan amellett érvel, hogy a szerelem az emlősök adaptív tulajdonsága, amelynek célja, hogy megkönnyítse az utódok felnevelését. Seshadri lényegében azzal érvel, hogy az emberi agy és test kémiai utakat fejlesztett ki, hogy a fajunk fennmaradása érdekében kötődjünk egymáshoz.Furcsa módon úgy tűnik, a szerelem a stresszel kezdődik. A romantikus kapcsolatok legkorábbi szakaszában a férfiakat és a nőket elárasztja a kortizol és a noradrenalin. Úgy tűnik, ennek jó oka van. A kortizol, mint stresszhormon, éberebbé teszi az embert, ami segíthet leküzdeni némi félelmet egy új kapcsolattól. A noradrenalin szintén fokozza az éberséget, és hozzájárul az energia növekedéséhez, valamint a szerelmi bánat tüneteihez, beleértve az étvágytalanságot, az álmatlanságot, a szívdobogást és az izzadást.Bármilyen kellemetlenek is lehetnek ezek a hormonális reakciók, ezeket a szerelem következő nagy játékosa szabályozza: az oxitocin.
Az oxitocin a kötődés és a közelség érzéséhez kapcsolódik. Növeli a testhőmérsékletet, mérsékli a szorongás és a depresszió érzését, elősegíti az érzelmeket és álmosságot okoz. A korai párkapcsolati szakaszok stressze után megnő, és a szerelembe esés fájdalmának enyhítésével megerősítheti azt az elképzelést, hogy a kötődés jó.Ami a szerelmet illeti, az első élményünk az oxitocin jóvoltából jön. A születés utáni kapcsolat a szülőkkel elárasztja az újszülötteket oxitocinnal. A bőrrel való érintkezés különösen jót tesz az oxitocin felszabadulásának, a szoptatás pedig az anyáknál okozza a hormon felszabadulását. És bár az anyukák kapják a legnagyobb oxitocinlöketet, az apukák is részesülnek a hormon jótékony hatásából, különösen, amikor gondoskodnak a babáról.Az érintés fontos az oxitocin felszabadulásához, de a csokoládé fogyasztása után is felszabadul, ami magyarázatot adhat arra, hogy ez utóbbi a szerelemmel kapcsolatos, és Valentin-napi csemegeként mindenütt jelen van.Jó, ha ezt a gyerekek tudják? Nos, egy gyerek, aki épp a szerelem fájdalmas gyötrelmeiben szenved, valószínűleg örülni fog, ha megtudja, hogy nincs vele semmi baj. A testük azt teszi, amit tennie kell. Ez némi vigaszt nyújt. Az is megnyugtató, ha tudjuk, hogy felkészültünk a szerelemre. És bár ez egy biológiai szükségszerűség, a racionális elme luxusát élvezhetjük.A neuroendokrinológiai szerelmi történet a tudatosság története is. Ha tudjuk, mi történik a testünkkel, akkor tudunk figyelni. Félelem nélkül érezzük és megnevezhetjük a nagy érzelmeket. Elveszíthetjük a szerelmünket, de tudjuk, hogy biztosan újra szerelembe fogunk esni.
Szerelem és szociális tanuláselmélet óvatos gyerekeknek és csendes szülőknek
Albert Bandura pszichológus nevéhez fűződik, hogy az emberi viselkedés megfigyelésével tanuljuk meg, hogyan legyünk emberek. Az elképzelésnek van értelme, ha belegondolunk. Ha minden társadalmi normát a semmiből – próbálgatással és tévedéssel – kellene megtanulnunk, valószínűleg még mindig a fákon élnénk. Létfontosságú, hogy megfigyelés útján tanuljuk meg, hogyan kell viselkedni. Sokkal hatékonyabb megfigyelni és másolni, mint explicit utasítással tanulni.Bandura ezt az erőszakra is igaznak találta a ma már híres Bobo Doll (Bobo baba) tanulmányában. Kísérletében óvodás gyerekekkel nézették végig (hol élőben, hol filmen), ahogy egy felnőtt bántalmaz egy felfújható bohócarcú babát: kiabál vele, fejbe veri, megüti, elhajítja.Bandura azt találta, hogy azok a gyerekek, akik a felnőttek erőszakos interakciójának voltak kitéve, azaz látták, hogy a felnőtt mit csinál Bobo babával, nagyobb valószínűséggel utánozták ezt a viselkedést, amikor kettesben maradtak a babával játszani. Sőt, nagyobb valószínűséggel mutattak újszerű agresszív viselkedést más játékokkal szemben is, mint a kontroll csoport ovis tagjai.A szociális tanuláselmélet azonban nem csak a negatív, hanem a pozitív viselkedésekre vonatkozik. A Michigani Egyetem és a québeci McGill Egyetem kutatói által nemrégiben közzétett tanulmány szerint azok a gyerekek, akik olyan szülőkkel éltek együtt, akik szeretetteljesen viszonyultak egymáshoz, hosszabb ideig folytatták tanulmányaikat és később házasodtak meg.A tanulmányt Nepálban végezték azokkal a családokkal, akik 1995 óta vettek részt a Chitwan-völgyi családfelmérésben. A vizsgálat kezdetén a házastársakat külön-külön kérdezték meg a partnerük iránti érzéseikről. Ezt követően évtizedekkel később gyermekeikkel végeztek utóvizsgálatokat.A kutatók megállapították, hogy azoknak a pároknak, akik azt mondták, hogy nagyon szeretik egymást, nagyobb valószínűséggel tanult tovább a gyerekük és házasodott később. Mindkét tulajdonság a nepáli szociális egészségre utal. A magasabb iskolai végzettség jobb életkilátásokat jelent, a későbbi házasságkötés azt jelzi, hogy a fiatalok nem menekülnek el hazulról egy korai házasságba.A kutatók úgy vélik, hogy az eredmények arra utalnak, hogy egy szerető család boldogabbá és egészségesebbé teszi a gyerekeket, nemcsak azért, mert biztonságot ad, hanem mert melegség veszi körül őket. Ha a szülők nemcsak a gyerekeiket szeretik és mutatják ezt ki, hanem egymás felé is, abból a gyerekek is profitálnak.Lehet, hogy azzal tudjuk a legtöbbet elmondani a szerelemről a gyerekeinknek, ha azt látják, a szüleik szeretik egymást. A szerelem kommunikációt és kompromisszumot jelent a konfliktusok során. Azt jelenti, hogy empátiát és megértést mutatunk, és önzetlenül cselekszünk a másik jólétéért.Amikor mi, szülők szeretjük egymást, az csordultig tölti meg az otthonunkat. A gyermekeink ettől a szeretettől átitatva nőnek fel. Megtanulják, hogyan kell szeretni, és mit jelent a szerelem az első flörtökön és szívdobogásokon túl.
A szerelmet ünnepelni kell. Nézni, ahogy a gyerekeink a maguk csodálatos módján botladoznak.Ha megértetjük a gyerekeinkkel, hogy honnan ered a szeretet, és megmutatjuk nekik, hogyan működik a családunkban, azzal ők is jobban fognak szeretni. Ha sok ember lenne képes jobban szeretni, egy picit jobb lenne a világ is.(Cikk forrása: fatherly.com)
Kapcsolódó cikkek
