Vagy Ne, végülis nekem tök mindegy, úgyis azt csinálom, amit jónak tartok, hisz 2 éves vagyok, rengeteg élettapasztalatommal hiszem és tudom, hogy nem bírok tévedni. Vagy mégis?
Na szóval elmondom mi a szitu miért is írok neked levelet.
Emlékszel, vagyis bízom benne hogy rémlik valami, mert valljuk be őszintén látom rajtad, hogy mostanában memória terén nem vagy a helyzet magaslatán. Szóval emlékszel? Fél éves koromban szóltam így hozzád utoljára és lám hogy repül az idő! Azóta csomó mindent megtanultam, például, hogy a Playdoh gyurma ehető, hogy a kanapéról fejjel a padlóra érkezni nem csak vicces de fájdalmas is. (bármennyire is bírom a kiképzést), hogy a répafőzelék a falon igenis jól mutat a bézs kanapéhoz. Szóval csupa hasznos dolgot.
De te is változtál ám, figyeltelek, még ha úgy is tűnt, hogy tojok arra amit mondasz, hidd el pontosan értem, amit nap, mint nap tanítani próbálsz. Fontos dolog miatt akarok most veled beszélni, pusztán a te érdekedben, mert őszintén bírlak. Hisz nem csak az anyukám vagy, de a barátom, társam, és egy kicsit a cinkosom is néha. Jófej vagy na, és nem csak azért mondom, mert néha hagyod, hogy nézzem a Bogyó és Babócát! Szóval van ez a dolog, amit te úgy hívsz, hogy hiszti, én pedig nemes egyszerűséggel csak úgy: művészi kibontakozás. Szóval izé, tudom, hogy néha úgy érzed teljesen tropára vágom az idegrendszered, de tudnod kell, hogy ez nem ellened irányul, életkori sajátosságom. Oké, oké veszem az adást, hogy néha kicsit túltolom a dolgot. A múltkor például, amikor a boltban nem vettél gumicukrot, és a zöldségestől a tejpulton át a pénztárig obégattam, hogy cuuuuuuuuukooooooooooooor!!!!!Anyaaaaaaaaaaaaaa cuuuuukooooor!
Elfogadom, hogy erős volt, a földhöz vágnom magam, és fejest ugrani a citromok közé, miközben már nem láttam a takonytól és a könnyeimtől, de értsd meg, próbálkoznom kellett! Ha cukor kell, akkor mindent be kell hogy vessek, ösztönszerűen tör elő belőlem. Rendben, gáz volt; láttam rajtad, hogy megsemmisülve magyarázkodsz, hogy igazából, sosem szokott ilyet csinálni, nem tudod mi lehet vele… blablabla. Na meg a múltkori kék zoknis story. Meg kell értened, ha én nem akarok kék zoknit felvenni, az azt jelenti NEM AKAROK KÉK ZOKNIT FELVENNI! Miért? Egyszerű a magyarázat, mert ma a sárga zokni tetszik. Hogy holnap is sárgát akarok-e? Nem! Holnap már a piros fog tetszeni. Ti felnőttek mindenben logikát kerestek, fogadd el, hogy nem kell mindent megmagyarázni! Ez van és kész! 2,5 éves vagyok, totálisan magabiztos! Tudom mit csinálok, egyet se félj. Szerinted teljesen kiszámíthatatlan időpontokban, és szituációkban tör rám a hiszti, de ebben nagyon is van tudatosság. Ha én a WC közepén akarok Legózni, akkor annak oka van. Például az, hogy utána oda akarom őket bedobálni, rá nemes szakszerűséggel WC papírt dobni és a végén jó hangulatban lehúzni. Mert ez engem szórakoztat, érted? Ilyen a humorom. Mások vagyunk, lehet neked a Jóbarátok vicces, de én ezen tudok igazán nevetni. És ha ezt végigakarom vinni annak bizony vannak eszközei. Elárulok egy titkot, jól felépített taktikánk van erre, amit babatársaimmal csak úgy hívunk, a “terrorhang”. Először csak kicsit, épp csak érzékeltetjük, hogy itt bizony a babatársadalom győzni fog, majd akkor amikor Ti szülők azt hiszitek, hogy már pedig itt rend lesz, veszem elő a végső fegyveremet, a visítva üvöltést, amivel súlyos csapásokat mérek nem csak az idegrendszeredre de a hallójárataidra is. De most éppen neked meséljem? Neked aki, pontosan tudja miről beszélek? Szó se róla, egész jól bírod már! Tudod mit csípek benned igazán? Hogy egyre jobban bírod a kiképzést! Az elején egyből engedtél a babahatalom térhódításának, de ma már próbálsz velem szembemenni, és letörni a szarvaim. Na nem mintha sikerülne, mert persze a végén mindig beadod a derekad, de tetszik, hogy próbálod felvenni a kesztyűt még ha nem is sikerül.
Anya, én mindennél jobban szeretlek Téged, de el kell fogadnod: önálló akaratom van, saját személyiség vagyok, egyéni gondolatokkal, és ötletekkel! Tudom, hogy nem ez a kedvenc korszakod, nem én vagyok ezekben a helyzetekben az “Az év gyereke”, de egy dologban biztos lehet, hamarosan kinövöm ezt is, hipp-hopp túl leszünk rajta. Addig pedig az erő legyen veled, na meg a türelem!:)
Szeretettel ölel: a Dackorszakos Kisfiad!
Kapcsolódó cikkek
