Kisfiamat pár hete megvizsgálta az óvoda fejlesztőpedagógusa (nem volt különösebb indoka, nálunk mindenki sorra kerül az óvodában). Amikor aztán találkoztunk, hogy megbeszéljük a tapasztalatait, elém tette Karcsi családrajzát. Mind a négyen szerepeltünk rajta, de arc és karok nélkül. A szakember elmondta, ez a rajz arra utalhat, hogy magányosnak érzi magát a családban a kisfiam, és nincsenek valódi kapcsolatok a családon belül. Szíven ütöttek ezek a szavak, és kétségbeesetten kezdtem el kutatni, mi lehet a baj? Harmonikus, jó kis családunk van, persze az időnkénti elkerülhetetlen – szerintem normális – összezörrenésekkel. Élvezzük a gyerekeink társaságát. A férjem is minden időt velünk tölt, ami a munka után belefér az estébe, igazi együttléttel telik a hétvége, megvannak a mindennapok közös szertartásai, sokat mesélünk, játszunk, énekelünk, néha táncolunk, nem tévézünk. Összességében a családi élet, a gyerekek vannak folyamatosan az előtérben, a háztartásban nem teszek “felesleges köröket”, illetve a munka zömét az ő alvásidejükben végzem, végezzük a férjemmel. Úgy érzem, egyáltalában nem jellemzőek ránk a kiüresedett kapcsolatok! Mennyire lehet hinni egy gyerekrajznak, valóban fel lehet állítani egy rajz alapján ilyen diagnózist?
A fejlesztő pedagógus azt is problémának látta, hogy Karcsi “nem jól rajzolja a karikát”. Miért, hogyan kellene rajzolnia? Elmondta, hogy a későbbi betűkötéseknek megfelelően (o, a), a szükséges irányt figyelembe véve, és kérte, alkalomadtán mutassam meg neki, “hogyan kell”. Én most is azt gondolom, hogy magától kell megérnie a dolgokra, úgy, hogy majd megtapasztalja ezeket, illetve nem hiszem, hogy gond lenne, ha csak az írástanuláskor rögzítené, hogy az o betűt hogyan kerekítjük. Vagy tévedek? Karcsi az ovit megelőzően itthon jóformán egyáltalán nem rajzolt. A húga szinte mindent a szájába vett, nagyjából kétéves koráig (gyakran még ma is), így nem lehettek elöl a rajzeszközök, hogy kedvükre rajzoljanak, csak ha ott ültem velük, de ekkor gyakran inkább a mesélést, a játékot választották, én pedig szabadságot adtam ebben nekik. Vagy ha kreatív tevékenységről van szó, akkor inkább a festékekkel való pacsmagolást vagy a gyurmázást kedvelik. Szoktunk tésztát gyúrni, kenyeret dagasztani, túrógombócot készíteni is együtt – egyéb téren ügyesen használja tehát a kezét (csavarozásban-szerelésben, építésben is), ezért nem aggódtam – eddig – a rajzolás mellőzése miatt.
Az oviban ősszel lassan elkezdett rajzolni. Máskor is előfordult, hogy kar nélküli embert rajzolt (de rajzolt már szabályos emberalakot is). Arcvonásokat viszont általában használ. Karcsi tavasszal lesz ötéves. Ön mit gondol a fentiekről? Mit tegyünk? Valóban baj lehet? Forduljunk gyerekpszichológushoz?
Vekerdy Tamás válasza
Ne! (Már ami a gyerekpszichológust illeti?) Karcsi gyerekkora – ha jól olvasom levelét – irigylésre méltó. Játék, mese, ének, pacsmagolás a festékekkel, tésztagyúrás és kenyérdagasztás – és hogy a gyerekek léte és társasága élvezetet jelent a szülőknek, mindez elég egyértelműen arra utal, hogy maguknál jó lehet gyereknek lenni.
Biztos, hogy Karcsinak is megvannak a maga nem is tudatos “gondjai” – például a kishúga születése és jelenléte, ami egyfelől neki is jelenthet örömet is, másrészt mégiscsak “kitúrta” őt az egyetlen gyerek helyzetéből, “királyságából”. De ez csak a maga szerint is normális összezörrenésekben nyilvánul meg (és esetleg, néha néhány kar lehagyásában?). Én nem mernék egy 4-5 éves kisfiú vizsgálati helyzetben csináltatott, egyetlen rajzából messzemenő következtetéseket levonni! (Lehet, hogy még közelfekvőket sem.) Igen, a gyerekrajzok – de a rajzok általában – kifejezőek lehetnek, beszédesek, bizonyos megszorításokkal diagnosztikus értékük is lehet. De az életkor – és a pillanat – nagyon erősen befolyásolhatja a rajzolót, és minél fiatalabb, annál inkább. Levele alapján úgy gondolom, nincs ok az aggodalomra. Arról is meg vagyok győződve, hogy a 4-5 éves vagy még kisebb gyerekeknek elsősorban a festékekkel való pacsmagolás való, az szerez élményt, örömet, és persze a gyurmázás, gyúrás, dagasztás is. A rajz sokkal későbbi – sokkal “halottabb” – dolog, a maga kontúrjaival. És igen, nincs baj a kézügyességgel sem, ahogy ezt a csavarozás és szerelés is mutatja.
Ami pedig a karikarajzolást illeti és “a betűkötésnek megfelelő szükséges irányokat”, erről azt gondolom, amit maga, hogy a dolog még nagyon ráér! Én az efféle dolgokban nem mutatnám meg a kisgyerekemnek, hogy “hogyan kell”, csak ha kéri, kérdezi. A spontán mozgások felelnek meg lelki és testi értelemben is ennek az életkornak. (És mi az, hogy hogyan kell? Ez netán valami természeti törvény? Követi az emberi test felépítését, funkcióiból fakadó törvényszerűségeit? Szó sincs róla! Ez merő konvenció, mondhatnánk, pillanatnyi “szokás”, amelyik az egyik kultúrában így alakul, a másikban úgy. Más az arab írás, és más a héber, más a cirill betű és más a szanszkrit. Hogy csak néhányat mondjak a sokféle közül.)
Nagyszerű kollégák dolgoznak fejlesztőpedagógusként. Ingerszegény, szociálisan hátrányos helyzetű környezetből érkező gyerekeknek nemegyszer nagyon nagy szükségük van arra, amit az egyéni foglalkozás nyújthat, amiben segítheti fejlődésüket, azt, hogy kibontakoztathassák meglevő képességeiket. De megfelelő miliőből érkező gyerekek egyszerűen csak fejlődnek, méghozzá elég rohamosan a kedvező körülmények között, és semmiféle fejlesztésre nincs szükségük. De a fejlesztés manapság divattá vált. Jó esetben felesleges, rosszabb esetben a gyerekeinket neurotizáló divattá.
Forrás: Vekerdy Tamás: Nagy családkönyv
Ezt is érdemes elolvasni:
- 10 játék, ami segíti a kicsi fejlődését
- Hogyan fejleszthető a finommotorika?
- A legjobb rajzoltató mondókák
Kapcsolódó cikkek
