Kisgyerek

10 játék, ami segíti a kicsi fejlődését

A kognitív és nyelvi fejlődést is támogatják a következő mókás elfoglaltságok.
2018. Július 20.
10 játék, ami segíti a kicsi fejlődését

1. Játsszunk különböző textúrákkal

A totyogók az érzékszerveiken keresztül tanulnak, ezért imádnak megérinteni, megszagolni és megkóstolni mindent, ami az útjukba kerül. Így fedezik fel a világot maguk körül. Egy vastag fekete filctollal rajzoljuk fel egy nagy kartonlapra 1-től 10-ig a számokat és az ABC betűit, majd hagyjuk, hogy a kicsi különböző textúrájú anyagokkal (dörzspapír, bab, vatta, tészta, pipaszurkáló stb.) feldíszítse őket. Ezután ahogy a kicsi végigsimítja a kis ujjait rajtuk, megtapasztalhatja, hogy hogyan formálódik egy-egy betű. Minden nap mondjuk ki együtt hangosan a betűket és számokat, ahogy a gyerek végigfuttatja az ujjait rajtuk. Később készíthetünk egy olyan lapot is, amire a kicsi nevét írjuk fel és azt díszíti ki. Észre fogjuk venni, hogy a gyermekünk nagyon hamar az utcán is fel fogja ismerni ezeket a betűket.

2. Méricskéljünk

Habár a vonalzó a legismertebb mérő eszköz, miért ne méricskélhetnénk más tárgyakkal is? Feküdjön a kicsi a fűben a hátára, majd helyezzünk egymásra almákat, és mérjük meg hány alma “magasságú” a gyerek Na és vajon hány legó magasságú a kanapé? Vagy hány fakocka magas a hűtő? Terítsük be a gyermek ágyát könyvekkel, és számoljuk meg együtt hány darab kellett ehhez? Mindig mondjuk ki együtt hangosan az eredményt, így a kicsi hamarosan egyedül fog számolni és méregetni mindent, ami csak szembejön vele.

3. Címkézzük fel

Címkézzünk fel néhány használati eszközt a lakásban, pl. a hűtőt, az ablakot vagy egy széket. Egyszerű, azonos méretű nagybetűket használjunk ehhez mindenhol, így könnyebb lesz felismernie őket a kicsinek. A Childcarelounge.com szerint a felcímkézés segít megérteni a gyereknek, hogy minden egyes tárgyhoz tartozik egy bizonyos szimbólum, ami leírható és ami alapján beazonosítható. Ha elég idős a gyermekünk, kérdezzük meg tőle, hogy milyen betűvel kezdődik a “lámpa”, majd kérjük meg, hogy találjon egy olyan címkét, ami szintén ezzel kezdődik. Amíg kicsi, addig csak mutassunk rá egy-egy betűre, és hangosan betűzzük. Ha napi szinten foglalkozunk ezzel, a gyermek idővel tárgyaktól függetlenül is képes lesz felismerni a szavakat.

4. Hova való?

Minél hamarabb beavatjuk a gyermekünket az otthoni rendszerezés rejtelmeibe, annál előbb megtanulja, mi hova való és felelősséget is fog érezni a dolgok rendben tartásáért. Címkézett dobozba kerülhetnek a játékai, a ruhái és tudni fogja, hol a helye a tányéroknak, poharaknak. Amikor együtt elpakolunk nap végén, játsszunk vele “hova való?” játékot! Kérdezzük meg tőle, hogy “hova valók ezek a játékok?” Vagy “hova valók a cipőcskéid?” Viccből olyat is csinálhatunk, hogy direkt a mélyhűtőbe tesszük a kanalakat, majd megkérjük a kicsit, hogy javítsa ki a “hibát”. A gyerekek imádnak segíteni anyának és apának, akik egyszerűen nem emlékeznek, hol tartjátok a kávéscsészéket! Bridge A. Barnes és Stephen M. York a Common Sense Parenting of Toddlers and Preschoolers c. könyv szerzői szerint ezek a feladatok segítenek felelősséget, segítőkészséget tanítani a gyerekeknek és erősítik a családhoz való tartozás érzését.

5. Kincsvadászat

A gyerekek igazi kis nyomozók és imádnak felfedezni. A kincsvadászatot játszhatjuk akár bevásárlás közben is: keressünk olyan gyümölcsöket, amik egyszínűek (pl. lilák) vagy olyan dolgokat, amik azonos formájúak (pl. kocka). Ha a kicsi elakadna, segítsünk neki azzal, hogy elé teszünk három tárgyat és megkérdezzük “melyik piros? melyik kör alakú?” Megkérhetünk egy nagyobb gyereket arra is, hogy otthon keressen olyan könyvet a polcon, aminek a címe egy bizonyos betűvel kezdődik vagy van benne egy bizonyos szó vagy szám.

6. Fedezzük fel a várost

Menjünk be a városba és mutassuk meg a kicsinek, melyik a szupermarket, a benzinkút vagy a pékség. Ahogy elhaladunk ezek előtt, mondjuk el neki, hogy kik dolgoznak ott, miért szoktunk oda menni és milyen dolgokat lehet ott kapni. Majd otthon rajzoljuk le együtt ezeket a helyeket egy-egy kártyára, és ha legközelebb bemegyünk a városba, kérjük meg, hogy mutasson rá az aktuális rajzra. Feltehetünk neki különböző kérdéseket is: “ki dolgozik itt, pék vagy tűzoltó?” Dicsérjük meg, ha jól válaszol.

7. Énekeljünk

“Iskolás koruk előtt a gyerekek átlagosan 9 új szót tanulnak meg naponta” – mondja Eugie Foster a Your Child’s Writing Life c. könyv szerzője. “A szülők segíthetnek ebben a gyereküknek, ha olyan kis álomfogó-szerű világot kreálnak számukra, amikben ezek a szavak és hangok szerepelnek” – mondja Pam Allyn a LitWorld alapítója. Énekeljünk autóvezetés, fürdetés vagy játék közben. Ha bölcsibe, oviba jár a gyerekünk, kérdezzük meg, milyen dalokat énekelnek napközben a gondozók, és daloljuk ugyanezeket otthon is. A kicsik a sokszor ismételt dalszövegeken keresztül számokat, betűket, a hét napjait vagy testrészek neveit is meg tudják tanulni.

8. Számozzuk meg a napokat

Készítsünk naptár posztert. Egy nagyobb kartonlapra rajzoljunk 31 rubrikát, majd csináljunk 31 kártyát, amire egy-egy számot írunk 1-től 31-ig. Majd a hónap első napján kérjük meg a gyerekünket, hogy a napnak megfelelő számot ragassza fel a poszterre. Tegyünk így minden egyes nap. A hét napjaiból is készíthetünk kártyákat, amit szintén felragaszthat a megfelelő helyre. Ha mindezt énekkel egészítjük ki, egész biztos, hogy a gyermekünk nagyon hamar memorizálni fogja ezeket és megérti a naptár működését.

9. Tűzzünk képeket a falra

Egy parafatáblára tűzzünk fel fotókat a család minden tagjáról és helyezzük a gyerek szobájába. A neveiket és “titulusukat” (keresztanya, nagymama stb.) írjuk fel egy-egy kártyára és helyezzük az illető fotója alá. Hivatkozzunk ezekre a fotókra, főleg családi összejövetelek előtt és után. Ahogy a gyerekünk egyre inkább felismeri a családtagokat, levehetjük a kártyákat. Olvashatunk olyan könyveket is, ami a családtagokról szól. Ha nagyobb a csemeténk, készíthetünk családfát is hasonló módon, nevekkel és fotókkal.

10. Készítsünk időjárás táblát

Rajzoljunk egy emberfigurát együtt (ruha nélkül), színezzük ki, majd készítsünk kártyákat a különböző időjárást leíró jelekkel (napocska, felhő, eső stb.) valamint ruhadarabokkal (pulóver, trikó, rövidnadrág, esernyő, sapka stb.). Vegyünk egy mágnestáblát, és tűzzük fel rá az ember figurát, majd csoportosítva a ruhadarabokat és az időjárás jeleket is. Minden reggel kérdezzük meg a gyerekünket, hogy “ma milyen idő van? mit veszünk fel?”, aztán hagyjuk, hogy egyedül kiválassza az aktuális évszaknak és időjárásnak megfelelő kártyá(ka)t és a szükséges ruhadarabokkal felöltöztesse az emberkét.

Forrás: parents.com

Kapcsolódó cikkeink: