Gyerek

Többgyerekes anyáknál nagyobb a szívroham rizikója

Minél több gyereke van egy anyának, annál nagyobb nála a szívroham, az agyvérzés vagy a szívelégtelenség rizikója - állapította meg egy 8000 nő bevonásával készült brit kutatás.
2018. Június 09.
Jelentősen növeli a szívbetegségek kockázatát a sok gyerek

A Cambridge Egyetem szakemberei szerint ha 5 vagy több gyereke van valakinek, akkor 40 százalékkal nagyobb az esélye arra, hogy a következő 30 évben szívrohama lesz, összehasonlítva azokkal a nőkkel, akiknek csak 1 vagy 2 gyereke van. Emellett a sok gyermek a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az agyvérzés rizikóját is jelentős mértékben megnöveli.

Meglepő módon, a 8000, 45 és 64 év közötti nő bevonásával készült vizsgálat során az is kiderült, hogy a vetélések is befolyásolják a kardiovaszkuláris egészséget. Azoknál a hölgyeknél, akiknek volt vetélése, de gyermeke nem, 60 százalékkal nagyobb a szívroham és 45 százalékkal nagyobb a szívelégtelenség rizikója, az egy-, illetve kétgyermekes anyákkal összehasonlítva.

“Természetesen, nem az a célunk, hogy bárkit is elrettentsünk a gyermekvállalástól” – nyilatkozta dr. Clare Oliver-Williams, a kutatás vezetője. “Inkább a figyelmüket szeretnénk felhívni az esetleges rizikótényezőkre, hogy a lehető legkorábban meg tudják tenni a szükséges lépéseket az egészségük megőrzésének az érdekében.”

A kutatás erdeményeiről a British Cardiovascular Society szakmai konferenciáján számoltak be.

(via)

Ez is érdekelhet: