Gyerek

Van, ahol már törvénybe foglalták a túl korai iskolakezdés tilalmát

Ősztől a felsősök nem kezdhetik 8 óra előtt, a középiskolások pedig 8.30-nál korábban az iskolát Kaliforniában.
2022. Július 04.
Szeptembertől nem lehet korán kezdeni az iskolát Kaliforniában (kép: Getty Images)

Ezzel Kalifornia az első állam, amely törvénybe foglalta a túl korai iskolakezdés tilalmát, de hasonló tervezetek állnak New Jersey és Massachusetts törvényhozói előtt is – írja a Qubit.hu.

Az intézkedés pártolói szerint a kamaszok jobban teljesítenek a tanórákon, ha éberebbek, ráadásul a fizikai és mentális egészségük is javul, ha ki tudják aludni magukat. Márpedig a tizenévesek között a legnagyobb mértékű az alváshiány.

Kutatók szerint a kamaszok szervezetében később szabadul fel a melatonin nevű alváshormon, mint más korcsoportokban, így tovább is maradnak ébren a nap végén.

Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia szerint a kiskamaszok és a kamaszok ne kezdjék el az iskolát fél 9-nél korábban, mivel a 13-18 éveseknek éjszakánként 8-10 óra alvásra van szükségük.

A későbbi iskolakezdés ellenzői általában logisztikai gondokat emlegetnek, illetve azt, hogy így tovább tart a tanulás, a külön órák, stb, ezért a gyerekek később érnek haza. További érvek szoktak lenni, hogy a szegényebb és/vagy egyszülős családokat aránytalanul hátrányosan érinti, ha nem 8-kor kezdődik a tanítás.

Itthon is vannak iskolák, ahol nem 8 órakor, hanem később kezdődik a tanítás, van, ahol már így van általános iskolában és van, ahol csak gimnáziumban kezdenek később a gyerekek.

Forrás: Qubit.hu