Kamasz

11 tipp, hogy magabiztos gyereket nevelj

Hogyan építsük fel a gyerekek önértékelését, és segítsük őket abban, hogy úgy érezzék, képesek megbirkózni azzal, ami az útjukba kerül? Ehhez hoztunk néhány módszert.
2024. Március 08.
kislány szuperhős
Kép: Getty Images

A gyerekek már születésüktől fogva szédítő sebességgel tanulnak új készségeket. És ezekkel az új képességekkel együtt megszerzik az önbizalmat is, optimális esetben. Ahogy a gyerekek egyre nagyobbak lesznek, ez az önbizalom legalább olyan fontos, mint maguk a készségek. Ahhoz, hogy boldoguljanak, a gyerekeknek bízniuk kell saját képességeikben, ugyanakkor tudniuk kell, hogy képesek kezelni, ha valami nem sikerül nekik. Azáltal, hogy megtapasztalják a kudarcokból való kilábalást, egészséges önbizalom alakul ki bennük.

Íme, 11 módszer, amellyel a gyereked felkészítheted arra, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki képességeikből és tehetségükből.

1. Magad mutass magabiztosságot

Még akkor is, ha éppen nem érzed magadénak! Ha azt látja, hogy optimizmussal és sok előkészülettel vágsz neki az új feladatoknak, az jó példát mutat a gyerekeknek. Ez nem jelenti azt, hogy úgy kell tenned, mintha tökéletes lennél. Ismerd el a szorongásodat, de ne erre koncentrálj, koncentrálj azokra a pozitív dolgokra, amelyeket a felkészülés érdekében teszel.

2. Ne idegeskedj a hibák miatt

Segítsd a gyerekeknek látni, hogy mindenki követ el hibákat, és az a fontos, hogy tanuljunk belőlük, ne rágódjunk rajtuk. A magabiztos emberek nem hagyják, hogy a kudarctól való félelem az útjukba álljon, nem azért, mert biztosak benne, hogy soha nem fognak elbukni, hanem mert tudják, hogyan kell a kudarcokat is elviselni.

3. Bátorítsd arra, hogy próbáljon ki új dolgokat

Ahelyett, hogy minden energiájukat arra összpontosítanák, amiben már kiválóak, a gyerekeknek jót tesz, ha időnként új dolgokat próbálnak ki. Az új készségek elsajátítása magabiztossá teszi őket.

4. Engedd meg a gyereknek, hogy kudarcot valljon

Természetes, hogy meg akarjuk védeni a gyermekünket a kudarctól, de a próbálkozás és a hiba az, ahogyan a gyerekek tanulnak, és ha egy céltól elmaradnak, az segít a rájönni, hogy ez nem végzetes. Ez nagyobb erőfeszítésre is sarkallhatja a gyerekeket, ami felnőttként jól jön majd.

5. Dicsérd a kitartást

Fontos életre szóló készség megtanulni, hogy ne adjuk fel az első frusztrációnál, vagy ne adjuk fel egy kudarc után. Az önbizalom és az önbecsülés nem arról szól, hogy mindig minden sikerüljön, hanem arról, hogy elég rugalmas legyél ahhoz, hogy tovább próbálkozz, és ne keseredj el, ha nem te vagy a legjobb.

6. Segíts a gyereknek megtalálni a szenvedélyét

A saját érdeklődési körük felfedezése segíthet a gyerekeknek az identitástudat kialakításában, ami elengedhetetlen az önbizalom építéséhez. Természetesen az is hatalmas lökést ad az önbecsülésüknek, ha látják, hogy a tehetségük fejlődik.

7. Tűzz ki célokat

A kisebb-nagyobb célok megfogalmazása és elérése erősíti a gyerekeket. Segíts a gyermekednek, hogy a vágyakat és álmokat megvalósítható célokká alakítsa, azzal, hogy arra bátorítod, készítsen listát azokról a dolgokról, amelyeket szeretne elérni.

8. Engedd, hogy beszálljon

Lehet, hogy panaszkodnak, de a gyerekek úgy érzik, hogy jobban kötődnek egymáshoz és jobban megbecsülik őket, ha számítanak rájuk az életkoruknak megfelelő feladatok elvégzésében, a játékok összeszedésétől kezdve a mosogatáson át. A házi feladat és az iskola utáni tevékenységek nagyszerűek, de az, hogy a családnak szüksége van rájuk, felbecsülhetetlen értékű.

9. Fogadd el a tökéletlenséget

Felnőttként tudjuk, hogy a tökéletesség irreális, és fontos, hogy a gyerekek minél korábban megkapják ezt az üzenetet. Segítsük a gyerekeknek, hogy megértsék, amit a tévében, egy magazinban, vagy akár egy barátjuk közösségi médiafelületén lát, mint tökéletesség, az csak egy fantáziavilág, méghozzá romboló. Ehelyett emlékeztesd őket arra, hogy a tökéletestől elmaradó viselkedés emberi dolog, és teljesen rendben van.

10. Sikerélmény

A kihívások jót tesznek a gyerekeknek, de legyenek olyan lehetőségeik is, ahol biztosak lehetnek a sikerben. Segítsd a gyerekeidet olyan tevékenységekben, amelyek révén elég kényelmesnek és magabiztosnak érzik magukat ahhoz, hogy nagyobb kihívásoknak is nekivágjanak.

11. Mutasd ki, hogy szereted

Tudasd a gyerekeiddel, hogy szereted őket, bármi történjék is. Győzelem vagy vereség a nagy meccsen, jó jegyek vagy rossz jegyek, nem számít. Még akkor is szereted őket, ha mérges vagy rájuk. Az, hogy a gyerek tudja, hogy szerinted ő nagyszerű – és nem csak akkor, amikor nagyszerű dolgokat tesz -, akkor is megerősíti az önértékelésüket, amikor nem érzik jól magukat.