Zoli élénk, kíváncsi, nagy dumájú gyerek. Gyerek – születésekor fiúnak anyakönyvezték, de ő maga másfél éves korától mondogatja, hogy kislány. Nemrég múlt tizenegy, és a pubertás érkeztével a nemi diszfória még inkább szorongató kérdéssé vált. Különösen egy olyan közegben, ahol a transzneműség nem kívánatos téma, és a szülők gyakorlatilag semmilyen segítséget nem kapnak problémájukban.
“Majd elmúlik” – nem múlt el, megalázták
“Eleinte persze én is elengedtem a fülem mellett, amikor elkezdte mondogatni ezeket – meséli Zoli édesanyja, Gabi. “Két nővére van, azt hittem, egyszerűen csak rájuk akar hasonlítani. De aztán láttam, hogy nem múlik a dolog. Azóta is kitart.”
A szülők nem csináltak nagy ügyet abból, hogy a gyerek mivel játszik, voltak a házban babák és kisautók egyaránt.
Az idő múlásával a probléma egyre inkább tetőzött. Zolit zavarni kezdte a pénisze, a heréi, és persze az, hogy fiúruhákban kell járnia. A gyermekpszichológus tanácstalanul tárta szét a kezét: nagyon fiatal még, ezek a dolgok változhatnak. Tiltani a lányos ruhákat, frizurát nem szabad, a legtöbb, amit a szülők tehetnek, hogy biztosítja a gyereket arról, hogy bármilyen is, szeretik és mellette állnak. Az ő praxisában soha nem volt még hasonló eset. Zoli számára a nemi diszfória miatti belső feszültség mindenesetre egy sor viselkedési zavarhoz vezetett, ami miatt a szülők kénytelenek voltak őszinték lenni a tanárokkal.
Zoli – aki ekkor otthon már Lilinek hívatta magát – alsós korában egy budapesti „versenyistállóba” járt, ahol a szigorú, konzervatív osztályfőnök rendszeresen megalázta hosszúra hagyott haja és kétségkívül lányos vonásai, viselkedése miatt. Egy alkalommal – kilencéves volt ekkor Zoli – rendetlenkedett testnevelés óra után, és nem haladt az öltözködéssel, ezért a pedagógus arra kényszerítette, hogy egy szál alsóneműben fogyassza el az ebédjét a társaival együtt. Csakhogy Zolin nem alsónadrág volt, hanem egy szép rózsaszín bugyi – nyilvánosan megszégyenült. Az anya akkor döntötte el, hogy elviszi a gyereket az intézményből, ahol olyan tanár szégyenítette meg Zolit következmény nélkül, aki pontosan tisztában volt érzékeny helyzetével.
Zoli akár már Liliként is kezdheti a tanévet
Hosszú hetek következtek ezután, amíg a megfelelő iskola fogadni tudta őket. Az anya újra őszinte volt: mindenhol elmondta az elején, milyen kihívással állnak szemben, és hangsúlyozta, hogy ő maga is a megoldást keresi, hajlandó együttműködni. Szerencsére találtak egy befogadó, alternatív szemléletű intézményt, ahol az igazgató leült beszélgetni a családdal, és elmondta, hogy részéről rendben van az is, ha Zoli szeptemberben Liliként kezdi a tanévet. Arra kéri csupán őket, hogy ha a gyerek egyszer ezt a döntést hozza, tartson ki mellette, ne legyen egyik nap Zoli, másik nap Lili, mert ez összezavarja a többi gyereket. “Ha Liliként érkezik, felkészítjük a gyerekeket a fogadására” – szögezte le.
A gyerek egész nyáron lányként prezentált: lakkozott körmök, copfok helyes kis csatokkal, szoknyák, rózsaszín ruhák. Ahol nem ismerték, ott Liliként mutatkozott be, és természetesnek vették, hogy kislány. Ahogyan azonban az új tanév közeledett, a gyerek visszabújt a csigaházba: inába szállt a bátorság, tartott attól, hogy újra megalázzák, nevetség tárgya lesz, senki nem akar majd barátkozni vele. Tovább árnyalta a képet, hogy imádott nagymamája is mindent megtett azért, hogy “fiús irányba” terelje… így aztán Zoli végül szeptember elsején Zoltánként lépte át az új iskola kapuját.
“Óriási segítség és nagy biztonságérzetet ad az, hogy a vezetés és a tanárok tisztában vannak a gyerek státuszával. Nagy probléma viszont, hogy nincs olyan képzett szakember, akihez fordulhatnánk, sem az iskolán belül, sem azon kívül” – mondja az anya. Amikor egy nagynevű pszichiátriai gyermekintézmény fogadta őket, többen biztatták a családot, hogy ők biztosan tudnak segíteni, hiszen megfelelő, minden helyzetre felkészült szakembereink vannak. “Ehhez képest a problémára azt a választ kaptuk, hogy gondoljuk át, az édesapa hogyan hozhatna otthon férfiasabb mintát a gyerekek előtt. Azóta is ugratjuk egymást a férjemmel, mi számít férfiasnak: csapjon asztalra, hogy ide a sört, aztán heverjen a kanapén és nézze a meccset?” – Gabi igyekszik a kihívást jelentő helyzetet humorral kezelni.
Máshol valós segítség van, itthon legfeljebb “okosban”
Hogyan lehetne ezt másként kezelni? A hiedelmekkel ellentétben más országokban sem műtenek át óvodásokat és kisiskolásokat egyik napról a másikra. Ilyen esetben, amikor a gyerek hosszú éveken keresztül képtelen azonosulni anyakönyvezett nemével, és ez komoly pszichés fájdalmat, viselkedészavart okoz, akkor – egy hosszú, szakember által végzett terápia keretében – lehetőség nyílik arra, hogy olyan hormonokat kapjon, amelyek a pubertást késleltetik. Ez visszafordítható folyamat, semmilyen tartós változással, pláne műtéti beavatkozással nem jár. Ha a hormonkezelés szünetel vagy megszakad, a pubertás elindul a maga útján.
Később, kamaszkorban – a következő lépésben – lehetőség nyílik arra is, hogy a fiatal olyan nemi hormonokat kapjon, amelyek a nemi érését önazonos irányba terelik. Végül aztán az érintett tizennyolc éves kora után, felnőttként már maga döntheti el, milyen egyéb, végleges beavatkozásoknak érzi szükségét – ez egyébként egyénenként változó. “A kamaszkor transzneműként olyan, mint ha felülnél egy vonatra, ami épp az ellenkező irányba száguld, mint ahova menni szeretnél. Az egyetlen magyarországi transz érdekvédő szervezetnél elmondták nekünk, hogy ez sokak számára olyan elviselhetetlen belső feszültséget okoz, hogy a viselkedési és tanulási zavarok mellett ebben az időszakban már a súlyos depresszió és az öngyilkossági kísérletek is megjelenhetnek. Az érintett fiatal nem látja a kiutat, és szenved” – mondja Gabi.
Ő maga is ezt látta a gyerekénél: az idő elteltével egyre több magatartásbeli és tanulási probléma jelentkezett, amelyekkel járnak ugyan szakemberhez, de az alap problémát ezek a kezelésik nem érintik. Így aztán érthető módon bekapcsolt az aggodalom: mi van, ha addig a pontig rosszabbodik a helyzet, hogy nincs visszaút? Gabi és férje végső elkeseredésükben endokrinológusokat is kérdeztek, hátha van megoldás. Volt, aki azt javasolta, az apa nevére írassanak fel hormoninjekciót, havi kontroll mellett, persze sok pénzért. Az család végül – hosszas szabódás után – úgy döntött, nem veszi igénybe a szabálytalan szolgáltatást.
A gyerek jelenleg fiúként van jelen az iskolában, de továbbra is vannak hiperfeminin napjai, dolgai. Ilyenkor Elza-copfot visel, habos ruhákat vesz fel az iskolán kívül, festi az arcát, körmét, és Lilinek hívatja magát. Azt mondja, továbbra is lányként tekint magára, a fiú énje csupán egy szerep. Azt viszont tudja, hogy fiúként jobban elfogadják – “mindenki nyugodtabb, ha fiú vagyok” – ezért vállalja a kompromisszumot. Most még. Hogy mi lesz később, amikor a hormonok még inkább tombolni kezdenek, azt persze lehetetlen megjósolni.
“Egy ilyen helyzetben pontosan az a legnehezebb, hogy fogalmad sincs szülőként, mivel teszel jót vagy rosszat a gyerekednek. Mert egy szülő nem akar mást, csak biztonságban tudni a gyerekét, látni, hogy jól áll az életben, boldog” – itt Gabi hangja elcsuklik. “Sokszor gondolok arra, hogy bárcsak lenne egy varázsgömböm, és látnám, mi lesz húsz év múlva a gyerekemmel. Engem nem érdekel, hogy Liliként vagy Zoliként, csak élhessen olyan életet, amiben jól érzi magát.”
A keresztneveket a gyermek érdekében megváltoztattuk, címlapképünk Getty-illusztráció.
Kapcsolódó cikkek
