Kamasz

Büntetésből nem ballaghattak 40 éve, így pótolták be most

1984-ben elmaradt a ballagás a Dobi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolában Tatán, most pótolták be.
2024. Május 22.
Ballagás
Kép: Fortepan / Umann Kornél

Negyven éve elmaradt lovas ballagást pótoltak a hétvégén Tatán, írja a Sokszinuvidek.hu.

Az 1984-es ballagást pótoltuk lényegében – mondta a kemma.hu-nak az ötletgazda Handa Ferenc, aki 1973-ban került a Dobi István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolába. Gödöllőn, az egyetemen látta a lovasballagás hagyományát, és úgy gondolta, Tatán is meghonosítja ezt a lótenyésztő osztályoknál. Negyven éve azonban történt egy incidens, a végzősök büntetése pedig az lett, hogy nem szervezhették meg ezt a programot.

„A gyerekek is elérzékenyültek, mondhatni, megjött a hatás, ahogy ott álltunk az egykori Dobi előtt, és elénekeltük a Himnuszt. Az emléktáblát is megkoszorúztuk ezután. Ezzel teljesen le tudtuk zárni az iskola emlékét” –  tette hozzá Handa Ferenc.

Az iskola azóta megszűnt, az ország egyetlen lótenyésztést oktató iskolája volt. Öt éve az osztálytalálkozón az egyik öregdiák így emlékezett vissza az itt töltött három évre: “A Dobi volt a legcsodálatosabb iskola. Jártam máshova is később, de az a szint, amit képviselt, nagyon komoly volt. És Handa tanár úr, az osztályfőnökünk volt a csúcsok csúcsa. Kemény, határozott, igazságos. Igazi, nagybetűs tanár volt, abszolút nekünk élt.”