Kamasz

Tizenkét ikerpár és hármas ikrek is egyszerre végzősök egy illinois-i középiskolában

Igazán különleges, hogy a végzős évfolyamba ennyi iker járt.
2023. Június 01.
érettségi sapkák
(Kép forrása: Getty Images)

Az illinois-i Vernon Hills Középiskolában múlt csütörtökön tizenkét ikerpár ballagott el, és még három olyan testvér is, akik hármas ikrek a WGN9 News szerint, amit a People szemlézett. A Today show szerint a végzős évfolyamra 377 tanuló járt az iskolában, így az ikrek nagyjából a ballagók 7-8 százalékát tették ki.

A Today show meg is osztott egy bejegyzést Twitteren egy videóval:

 

 

„Tudtuk, hogy sok ikrünk van, de amíg az évkönyvben össze nem állítottunk egy kis részt, és ezek a srácok néhány hete meg nem kapták az évkönyvüket, nem jöttünk rá, hogy mennyire sok ikrünk volt az épületben” – mondta el a műsorban Jon Guillaume igazgató – akinek történetesen szintén van egy lány ikertestvére.

Az igazgató a WGN9 News-nak elmondta, hogy nagyon különleges volt, hogy ennyi testvér élhette át együtt ezt a nagy mérföldkövet. „Úgy gondolom, hogy az ikreknél az a szép, hogy ünnepelhetik egymás egyediségét, miközben megvan ez a különleges kötelékük és különleges bajtársiasságuk” – tette hozzá.

A végzős ikrek között vannak olyanok, akik egy egyetemre járnak majd ősztől, és olyanok is, akik még kollégiumi szobatársak is lesznek, de olyanok is, akik teljesen más iskolákban folytatják tovább – köztük a hármas ikrek is.

Ugyan a Vernon Hills Középiskolában szép számmal végeztek ikertestvérek, azonban a Guinness-rekord mégsem az övéké. A winnetkai New Trier Középiskolában ugyanis 2018-ban egyszerre 44 ikerpár ballagott. Ezt tavaly megközelítette egy texasi iskola, ahol 35 ikerpár volt végzős, és szintén három testvér, akik hármas ikrek.