Kamasz

„Döntenünk kell, hogy meleg tea legyen vagy a tantermet fűtsük” – ennyi fok van a sulikban

Ötödik hónapja létezik a rendelet, ami a nevezetes 18 fokot említi az iskolák fűtésével kapcsolatban. Vajon a bevezetése óta mennyire fáznak a diákok a sulikban? Változó, de mindenhol meg kellett hozni bizonyos kompromisszumokat.
2023. Február 22.
fűtés iskola kisfiú
Fotó: Getty

Mostanában napokon át szép, tavaszias időnk volt 15 fokokkal, ám de nemsoká vége a jó világnak. Az előrejelzések szerint már hétvégére visszatérhet a tél, miután szombaton hidegfront éri el az országot.

Persze fűtés szempontjából mindegy, hogy kora tavasz vagy késő tél: így is, úgy is sokat fizetünk a rezsiben.
A mínuszokat a tanárok és a diákok is megszenvedik. Van olyan intézmény, ahol pontos menetrendet kell tartaniuk a pedagógusoknak, hogy mikor melyik elektromos eszközt használhatják, és sok helyen a kötelező minimumot sem éri el a hőmérők higanyszála.

Több lehet, kevesebb nem

Mint köztudott, ebben a szezonban már kormányrendelet határozza meg a tantermek minimum-hőmérsékletét. Ennek értelmében legalább 20 foknak kell lennie azokban a köznevelési intézményekben, ahol tizennégy év alatti gyermekek tanulnak, míg a középiskolákban 18 fok lehet a legalacsonyabb hőmérséklet.

A kormányzati kommunikáció korábban nem győzte hangsúlyozni, hogy ezek csak minimumértékek, és valójában az intézmények fenntartóira lesz bízva a döntés, hogy hány fokig emelkedhet a hőmérő higanyszála. Az elszálló energiaárakat látva azonban szülőként mégiscsak az járt a fejünkben, hogy alaposan be kell majd öltöztetni a gyerekeket, mert senki nem fogja feltekerni maximumra a termosztátokat.

Szülőket, pedagógusokat és diákokat kérdeztünk arról, hogy vészelték át az eddigi hónapokat, és milyen meleg van jelenleg a tantermekben.

Úgy tűnik, hogy leginkább azok a hidegebb őszi napok okoztak komolyabb nehézségeket, amikor még be sem kapcsolták a fűtést. Október környékén az intézmények fel is hívták a szülők figyelmét arra, hogy jobban öltöztessék fel a gyerekeket: a tornatermekben a rövidnadrág-póló kombinációt sok helyütt felváltotta a szabadidőruha, és váltópapucsok helyett inkább melegebb váltócipők behozatalát szorgalmazták az osztályfőnökök. Volt azonban olyan intézmény is, ahol nem csak mellényeket és pulóvereket, de párnát és vitettek be a szülőkkel, hogy ne fázzanak fel a gyerekek a hideg székeken.

A hosszúra nyúlt téli szünet után sem mindenütt indult zökkenőmentesen az oktatás. Több helyen is előfordult, hogy a tartós fűtésleállás miatt a gyerekek hideg tantermekbe érkeztek meg, másutt pedig a fűtési rendszer összeomlása miatt kellett újabb szünetet elrendelni, vagy új épületbe költözni ideiglenesen.

A februári mínuszok beköszöntével azonban viszonylag komfortos, 20-21 fokos hőmérséklet van jelenleg a tantermek többségében – mondták el szülők a Gyerekszoba.hu-nak.

Hideg folyosók és tornatermek

Valamennyien arról számoltak be ugyanakkor, hogy a folyosókon, közösségi tereken alig-alig éri el a 18 fokot a hőmérséklet. A fázósabb tanulók és pedagógusok háromrétegnyi ruhával, kesztyűvel, pokrócba burkolózva igyekeznek átvészelni ezt, de beszéltünk olyan szegedi diákokkal is, akik termoszban visznek be teát magukkal.

Sok oktatási intézmény spórol azzal is, hogy egyáltalán nem fűti a tornatermeket, de az önkormányzatok által működtetett sportcsarnokokban, valamint uszodákban – ahol szintén tartanak testnevelésórákat – szintén hűvös van. Egy jogi segítségnyújtással foglalkozó Facebook csoportban arról számolt be az egyik szülő, hogy a gyermekének 13 fokban kell átöltöznie a helyi sportcsarnokban, és amikor a hidegre panaszkodott, csak annyit mondtak neki, hogy öltözzön gyorsabban.

kisfiú hó hideg

Fotó: Getty

Általános tapasztalat, hogy a hétvégi fűtésleállítás miatt hétfőnként hidegebb van a legtöbb oktatási intézményben a megszokottnál, hiszen ilyenkor hosszabb időt vesz igénybe az épület felmelegedése:

Az egyik dolgozó minden reggel hamarabb megy, hogy bemelegítse az osztályokat, mire a gyerekek odaérnek” – meséli Erika, akinek ötödik osztályos fia nem egy fázós típus, de az édesanya szerint érezhetően hidegebb van az intézményben, mint korábban.

Különösen az olyan régi, korszerűtlen épületekben okoz nehézséget a fűtés, amelyek nincsenek szigetelve, és nyílászáróik is matuzsálemi korúak. Ezeken a helyeken kevesebb a szellőztetés, a folyosói ajtókat szigorúan zárják, és az ablakok szigetelésével igyekeztek enyhíteni a hidegen – árulták el pedagógus megkérdezettek.

Ez a helyzet egy dunántúli iskolában is, ahol Niki is tanít. Keserűen mesélte, hogy az ötvenéves ablakok miatt vannak olyan emeleti tantermeik, ahol még a kötelező 20 fokot sem éri el a hőmérséklet, és a tanári is hűvösebb a kelleténél.

Intézményi küzdelmek

A Csillagbereki Waldorf Általános Iskola december óta keres adományozókat, mert a távhő megfizethetetlen lett az intézmény számára. Drámai hangvételű felhívásukban arról számolnak be, hogy sokszor dönteniük kell, hogy meleg teát készítsenek-e a gyerekeknek vagy a termet fűtsék. A pedagógusoknak ugyanis pontos menetrendet kell tartaniuk, hogy mikor milyen elektromos eszközöket használhatnak, hogy a hálózat elbírja. 

Szerencsésebb helyzetben van a Kisteleki Alapfokú Művészeti Iskola – mondta el Szombathelyi Ágnes igazgató, hiszen az épület viszonylag kis alapterületű és termálfűtéses. Ők úgy tudtak 25 százalékot megtakarítani, hogy 22 fokról 20 fokra csavarták a termosztátot, és este a főcsapnál elzárják a beérkező termálvizet, amit csak reggel indítanak újra. Mivel az intézményben jellemzően délután van oktatás, a gyerekek kellemes melegre érnek be.

Számukra azonban elsősorban nem is a duplájára emelt termálfűtés-költség, hanem az elektromos áram fizetése okoz óriási terhet, hiszen a teljes fogyasztást január 1-je óta immár világpiaci áron kell fizetniük, ami többszöröse lett az eddigieknek. „Ezek az összegek nem adnak okot túl nagy lazulásra. Kompenzációs lehetőségről pedig eddig csak ígéretek vannak, konkrétum sajnos semmi”.