Kamasz

„Én is gyakran dolgozom 22 órát hétvégén” – mondta Pintér a tanároknak

Pénteken 10-től fél 3-ig tartott a megbeszélés a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen a pedagógusok és a minisztérium képviselői között. Az esemény keltette érzelmek elég vegyesek...
2022. December 16.
pedagógussztrájk
Fotó: Getty Images

Egyetlen eredményt értek el Pintér Sándor belügyminiszter szerint a pénteki megbeszélésen  – amin 400 igazgató, tanár és a Belügyminisztérium képviselői vettek részt –, hogy kiadják azt a kormányrendeletet, ami az elfogadott 10 százalékos béremelésről szól – írja az rtl.hu. Felidézte az oktatási kérdőív eredményeit is a miniszter, miszerint a gyerekek 50 százaléka szeret iskolába járni (ezért megdicsérte a tanárokat), és azt is megállapította, hogy a bérezéssel kapcsolatban egybehangzó volt az a vélemény, hogy a pedagógusi bérszint nem megfelelő.

A pénzek kapcsán arról is beszélt, hogy direkt nem nyilatkozik az elosztásról, addig ugyanis nem látja értelmét, amíg ténylegesen nem kerül a számlára az EU-s pénz. A hétvégi munkával kapcsolatban megjegyezte, hogy ő is gyakorta dolgozik 22 órát hétvégén. 

Volt aki csalódottan, volt, aki elégedetten távozott

„Pintér a végén megalázott és nevetségessé tett mindenkit, tételesen végigment a problémákon, és tagadta azokat” – nyilatkozta a Telexnek Lendvai Emese, a Batthyány Kázmér Gimnázium tanára. Úgy értékelte a pénteki konzultációt, hogy nemhogy nem hozott megoldást a problémákra, inkább „olaj volt a tűzre”, a tiltakozások mennek tovább… A pedagógus elmondta azt is, hogy Pintér a tévében tapasztalható stílust hozta ott is – arrogáns volt.

De nem mindenki volt elégedetlen a konzultációval. Volt, aki úgy értékelte, hogy ez egy párbeszéd kezdete lehet, és pozitívumként élte meg, hogy legalább elmondhatták a problémákat, még akkor is, ha konkrétumok válaszul nem hangzottak el.