Kamasz

Döntött a sztrájkjogról az Alkotmánybíróság

Elutasította az Alkotmánybíróság a még elégséges szolgáltatással kapcsolatban benyújtott korábbi indítványt.
2022. December 08.
osztályterem

Elutasította az Alkotmánybíróság (Ab) azt az ellenzéki képviselők által benyújtott indítványt, amely a pedagógussztrájkhoz kapcsolódó, még elégséges szolgáltatás mértékének utólagos normakontrolljára irányult, számolt be róla az eduline.hu.

“Nem alaptörvényellenesek azok a rendelkezések, amelyek meghatározzák a még elégséges szolgáltatások pontos tartalmát a köznevelési intézményekben megtartott sztrájk esetén” – írja az Ab határozata.

A sztrájkról szóló törvény alapján “a munkáltatónál, amely a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végez, csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja”. Az elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit törvény megállapíthatja, ennek hiányában pedig a sztrájkot megelőző egyeztetés során kell megállapodni a mértékéről és feltételeiről.

A pedagógussztrájk idején a jogszabály szerint minden óvodában és iskolában:

  • biztosítani kell a gyerekfelügyeletet,
  • nem lehet összevonni a csoportokat,
  • meg kell tartani a tanórák felét – egyes esetekben 100 százalékát,
  • a sajátos nevelési igényű és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő diákok foglalkozásait pedig ugyanúgy meg kell tartani, mint ha nem lenne sztrájk.

Ez alapjaiban lehetetleníti el a látható sztrájkot és tiltakozást a tanári szakszervezetek szerint.

Az Ab szerint a törvénynek a még elégséges szolgáltatást szabályozó rendelkezései összhangban állnak az alaptörvény rendelkezéseivel, ezért elutasították az indítványt.

Mára országos sztrájkot hirdettek

December 8. csütörtökre a pedagógus-szakszervezetek újabb országos munkabeszüntetést hirdettek az oktatásban, írja a 24.hu. Számos iskolában ülősztrájkkal állnak ki tanáraik mellett a diákok, Budapesten iskolák szervezéséből pedig több helyen forgalomlassítással tiltakoznak, és reggelre a Sándor-palotához is szerveződött egy tüntetés.

Az újabb sztrájkhullámot az indította el, hogy a múlt héten újabb nyolc tanárt bocsátottak el az állásából – ahogy arról a Gyerekszoba.hu is beszámolt, a Belügyminisztérium múlt szerdai közleményéből derült ki, hogy még aznap megszűnt egy Eötvös József Gimnáziumban, egy Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, és hat Karinthy Frigyes Gimnáziumban tanító tanár munkaviszonya, polgári engedetlenségben való részvételük miatt.

Forrás: eduline.hu/24.hu