Kamasz

Ezekre figyelj, ha állandóan éhes a gyerek

A kamaszkorba lépő gyereked állandóan éhes? Folyamatosan enne valamit és legtöbbször nassolnivalót? Mondanunk sem kell, hogy nem ez a legjobb módja a fokozott étvágy kielégítésének.
2023. Január 11.
Kamasz lány a konyhában állva pirítóst eszik
Kép: Getty Images

Amikor a gyerek kicsi, sokszor azért fohászkodnak a szülők, bárcsak megenné a vacsorát. Aztán egyik pillanatról a másikra szinte kielégítetlen étvágyuk lesz, annyit esznek, mint egy felnőtt, majd egy óra múlva megint éhesek lesznek. Ilyenkor sokszor valamilyen rágcsáért, édességért nyúlnak.

Jill Castle, gyermek táplálkozási szakértő a parents.com-nak elmondta, hogy a fiúknál 9 és 16 éves kor között, míg  a lányoknál 8 és 15 éves kor között jelentkezhet ez a fokozott étvágy. Ez az intenzív növekedési szakasz kb. három évig tart, legjellemzőbb, hogy fiúknál 12 és 15 év között, a lányoknál pedig 10 és 13 éves kor között. Nem az étvágy megnövekedése az egyetlen jellemzője ennek a szakasznak, a lábméretük is roham tempóban nő, a testszőrzet dúsul és azt is észreveheted, hogy hullámvasútszerűek lesznek az érzelmeik.

A tinédzserkorban jelentkező növekedési hullám a felnőtté válás normális része, de ettől még nem lesz kevésbé meglepő, ha a gyermeked hirtelen magasabb lesz nálad. Mégis, a tinédzserek a pubertás végéig folyamatosan nőnek. A fiúk 16 éves koruk körül, míg a lányok 14 -15 éves koruk körül érik el felnőtt magasságukat. De ez nem jelenti azt, hogy a gyerekeid befejezték a növekedést. Az izomtömegük, és az agyuk fejlődése többek folytatódik.

Milyen tápanyagokra van szükségük a tiniknek?

Nyilvánvaló, hogy a gyerekeknek kalóriákra van szükségük a növekedés és fejlődés miatt. Persze, az étrendben van helye némi édességnek, de a tápanyagok létfontosságúak. Különösen a fehérje kritikus, mivel ez az új sejtek és szövetek építőköve.

A lányoknál különösen megnő a vasszükséglet a növekedési szakasz alatt, nemcsak a növekedés, hanem a menstruációval járó vasveszteség miatt is. 9 éves korban a gyermek kalciumszükséglete napi 1000 mg-ról 1300-ra emelkedik – ez egy csésze tejnek vagy joghurtnak megfelelő kalciummennyiség.

Mely élelmiszerek bizonyulnak a legjobb választásnak a növekedési roham alatt?

Amikor csak lehetséges, válassz valódi, tényleges ételeket a shake-ek és fehérjeporok helyett, tanácsolja Castle. A tizenévesek egyenek többféle állati és növényi fehérjeforrást (a tojástól a marhahúson át a babig és a quinoáig). Szükségük van tejtermékekre, gyümölcsökben és zöldségekben található rostokra, vitaminokra és ásványi anyagokra is.

Az egyik módja annak, hogy biztosítsd, hogy a tinédzsered hozzájusson az extra fehérjéhez, hogy a hűtőt és a kamrát mindig feltöltsd tápanyagdús ételekkel. Néhány étel, amit érdemes kéznél tartani:

  • Müzliszelet dióval és aszalt gyümölcsökkel
  • Tej (akár csokis is!)
  • Joghurt
  • Alma, körte és narancs
  • Sajtrudak
  • Marhahúsból rántott hús

Forrás: parents.com